A globális étteremhálózat a magyar főváros növekvő nemzetközi turisztikai és gasztronómiai jelentősége miatt választotta Budapestet a régiós nyitás helyszínéül. A lépés egyben folytatása a Gordon Ramsay Restaurants Global és a Marriott International 2019-ben indult együttműködésének.
Az új vendéglátóhely a belvárosi Dorothea Hotelben kap helyet,
csatlakozva a szállodában már működő, Dani García nevéhez fűződő egységekhez, így az Alelíhez, az Anton by Alelíhez és a Bibo Budapesthez.
A mintegy 160 férőhelyes étterem
egész nap, reggelivel, ebéddel és vacsorával is várja majd a vendégeket. A kínálat a brit-amerikai grillkultúrára épül, de a hazai hagyományokból is merít. Az étlapon olyan jól ismert fogások szerepelnek, mint a prémium grillezett húsok, a tradicionális fish and chips, valamint Gordon Ramsay ikonikus Wellington-bélszínje. A klasszikusokat újragondolt magyar ételek, egy látványos raw bar kínálat, valamint több száz tételből álló bor- és koktélválaszték egészíti ki.
2025 novemberében jelentették be az étterem indulását:
Címlapkép forrása: Jonathan Wong/South China Morning Post via Getty Images
Zuhan az amerikai infláció, a dollár mégsem esik: két tényező tartja sakkban a piacot
Készül a tökéletes vihar.
Célegyenesbe ért a budapesti felüljáró felújítása: hamarosan jön az újabb látványos fázis
Nyár végére lezárulhatnak a főbb hídfelújítási munkák a Flórián téri felüljárónál.
Akkora a baj a Dunán, hogy módosítani kell a hajók útvonalát Magyarországon
Az alacsony vízállás okoz gondot.
Irán bedurvult: felrobbantottak egy erőművet, eszkalálódik a háború
Elkezdődött az energetikai létesítmények bombázása.
Videón, ahogy betonfalnak csapódik egy autó az M3-ason, a szabálytalan manőver után megállás nélkül menekült el a vétkes sofőr
Két hazai közlekedési balesetet is rögzítettek a fedélzeti kamerák.
Gyorshajtás, elektromos rollerek: elindult a kormány társadalmi egyeztetése
Fontos kérdésekről mondhatunk véleményt.
Brüsszel szigorú feltételrendszert csomagolt a várva várt lazításokhoz – jelentős „ingyenpénzektől” eshetnek el a cégek
Több száz milliárdnyi beruházásra számítanak az uniós „röghöz kötéstől”.
"Majd eladom az ingatlanomat" - miért csapda ez a hozzáállás kockázati életbiztosítás helyett?
Zoltán ötvenes éveiben jár, két felnőtt gyermeke van, és büszke arra, hogy az évek alatt sikerült egy szép, tehermentes családi házat felépítenie Budapest környékén. Amikor a felesége eg
10 tény az SAP bérszámfejtés kiszervezéséről - mikor éri meg külső partnerre bízni?
Az SAP bérszámfejtés sok vállalatnál nem egyszerű háttérfolyamat, hanem az egyik legérzékenyebb üzleti működési terület. Összekapcsolódik a HR-rel, a pénzüggyel, a munkaidő-nyilvántart
Amazon a Fortune 500 élén: hogyan előzte meg a Walmartot?
Az Amazon megelőzte a Walmartot a Fortune 500 élén, de a trónváltás nem pusztán az online kereskedelem győzelme. Lajer Máté elemzése bemutatja, hogyan kapcsolja össze a vállalat a kereskedelme
Mit tanulhatunk Dánia nukleáris fordulatából?
Az elmúlt időszak energetikai vitái Európában nem villamosenergia-rendszerekről, sokkal inkább világnézeti kérdésekről szóltak. Atom vagy megújuló? Állami nagyberuház
Nem spórolsz eleget - és észre sem veszed!
A pénzügyekkel foglalkozók egyik első leckéje, hogy a készpénzforgalom és a költség sokszor elválik egymástól. Ezért van az, hogy csődbe mehet olyan vállalat, ami minden évben rekorderedm
Forint vs. euró: rövid távon nyerő, hosszú távon kérdéses
Az első félév forinterősödése nagyon érzékenyen érintette azokat, akik a korábbi árfolyamgyengítő jegybanki politika ellen védekezve euróban takarítottak meg. A forint vs. euró kérdésben
A talán legfontosabb gazdasági mutató nem is gazdasági - várható élettartam a régiónkban
Harminc év alatt majdnem egy évtizeddel hosszabb lett az élet a BB tengely országaiban - de nem mindenhol ugyanúgy. Miközben Észtország történelmi felzárkózást hajtott végre,... The post A ta
Top 10 osztalék részvény - 2026. július
Július elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző hón
Energiaköltség: ideje ránézni a számokra
Már nem elég rutinból az energiabeszerzésről dönteni.
Ez az igazi vén Európa: elkezdődött a legsúlyosabb demográfiai válság
Kényszerpályára kerülhet a kontinens.
Döntött a dán kormány: drasztikusan átírják a termelés szabályait
Komolyan veszik a zöldítést.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!


