Felemás zárás Amerikában
A nap végén a Nasdaq indexnek sikerült kisebb pluszba kerülnie, végül 0,2 százalékkal került feljebb a börze. Az S&P 500 eközben 0,3 százalékot, a Dow pedig 1,1 százalékot esett.
Fontos amerikai engedményt kapott az UBS
Az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelet (SEC) arról tájékoztatta az UBS Groupot, hogy nem emel kifogást azon értékpapír-ügyletek ellen, amelyeket a banknak a svájci szabályozó utasítására kellene végrehajtania a rendezett szanálás biztosítása érdekében - írja a Reuters.
Nagyon rég volt olyan olcsó az Nvidia, mint most
Alig két hónap alatt nagyjából 1000 milliárd dollárnyi piaci értéket veszített az Nvidia, amelynek értékeltsége így a mesterséges intelligencia robbanásszerű terjedése óta a legalacsonyabb szinten alakul. Bár a chipgyártó grafikus processzorai (GPU) továbbra is uralják a mesterséges intelligencia adatközponti szegmensét, a befektetők mégis más félvezetőgyártók, elsősorban a memóriapiac szereplői felé fordultak.
Kijött a várva várt jegyzőkönyv - Erre figyelnek most a befektetők
Megosztottak voltak a Federal Reserve döntéshozói a kamatpályával kapcsolatban a jegybank júniusi ülésén – derült ki a szerdán közzétett jegyzőkönyvből.
Javul a hangulat a tengerentúlon
Ismét emelkedéssel próbálkoznak az amerikai tőzsdék: a Nasdaq már minimális, 0,05 százalékos pluszban van, miközben az S&P 500 0,3 százalékos, a Dow pedig 0,9 százalékos mínuszban van.
A SpaceX után újabb űróriás tarolhat a tőzsdén
Jeff Bezos űrvállalata, a Blue Origin az első külső befektetési körében mintegy 10 milliárd dollárnyi tőkét vonhat be, amivel a társaság értékelése elérheti a 130 milliárd dollárt – értesült a CNBC. A tőkeemelésre alig egy hónappal azután kerülhet sor, hogy Elon Musk vállalata, a SpaceX rekordnagyságú magántőke-bevonást hajtott végre - számolt be a CNBC.
Kiemelkedett a mezőnyből, mégis esett a magyar tőzsde
A rendkívül kedvezőtlen európai részvénypiaci hangulatban relatív felülteljesítő volt ma a magyar tőzsde, de így is jócskán lejjebb került a BUX index.
Nagy esés lett a vége Európában
Komoly mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán. A londoni FTSE-100 mutató 1,66 százalékkal, a frankfurti DAX-index 2,35 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 2,18 százalékkal gyengült.
Gigantikus üzletet jelentett be az Apple
Az Apple bejelentette, hogy kiterjeszti együttműködését a Broadcom chipgyártóval. A több évre szóló megállapodás értéke várhatóan meghaladja a 30 milliárd dollárt, ami az iPhone-gyártó eddigi legnagyobb amerikai gyártási kötelezettségvállalása - számolt be a CNBC.
Majdnem 80 dolláron a Brent
A délutáni órákban tovább emelkedik a nyersolaj világpiaci ára: a Brent mintegy 7,2 százalékos szárnyalást követően 79,9 dollárig lőtt ki.
Megvan az irány Amerikában is: lefelé
A piacnyitás utáni átmeneti bizonytalanságot egyre nagyobb esés váltja fel az amerikai tőzsdéken: a Nasdaq 0,6 százalékos mínusza mellett a Dow már 1,3 százalékos, az S&P 500 pedig 0,7 százalékos esésben van.
Felfelé próbálkozik Amerika
Az elmúlt napok nagy vesztesei a technológiai részvények voltak, most azonban a Nasdaq vezetésével próbálkoznak visszapattanással az amerikai tőzsdék.
Így a technológiai részvényeket tömörítő index már csak 0,1, az S&P 500 0,4, a Dow pedig mintegy 0,8 százalékos esésben van.
Eséssel kezd Amerika
A nyitást követően a Nasdaq 1,2, a Dow 0,9, az S&P 500 pedig 0,6 százalékos esésben van.
Értékes vételi lehetőséget találtunk ebben a magyar részvényben
Az utóbbi időben több izgalmas, nagy hozamlehetőséggel rendelkező magyar részvényre hívtuk fel előfizetőink figyelmét. Most egy olyan hazai papírral foglalkozunk, amelyben a mostani szinteken igencsak értékes vételi lehetőség alakult ki. Lássuk is, hogy melyik ez a részvény!
Németország megint ellenségesnek nyilvánította az UniCredit közeledését
A Commerzbank független befektetőinek kevesebb mint két százaléka fogadta el az UniCredit felvásárlási ajánlatát a német bank közleménye szerint, amely ajánlatot a német kormány agresszívnek és ellenségesnek minősített. Az olasz pénzintézet a hónap elején lezárult folyamat végére ennek ellenére is 47,6 százalékos részesedést szerzett - írja a Reuters.
Három ok, ami miatt fordulat jöhet a dollárban
A dollár idén eddig közel 3%-ot erősödött, a múlt hét azonban három olyan fejleményt hozott, amely komoly kérdőjeleket vet fel a folytatással kapcsolatban. Ezek nem egyszeri piaci zajok, amelyek néhány nap vagy hét alatt lecsengenek. Mindhárom történet mélyebb folyamatokra utal. Olyanokra, amelyek hónapokra, de akár évekre is átírhatják a dollár kilátásait.
Esés jöhet Amerikában is
A határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a Nasdaq 1, a Dow Jones 0,9, az S&P 500 pedig 0,6 százalékos mínuszban nyithat 15 óra 30 perckor.
Mutatunk egy izgalmas részvényt, most pattanhat nagyot az árfolyam!
A mesterséges intelligencia hype, rengeteg papírnak az egekig lökte az árfolyamát, hogy aztán onnan essenek nagyot. Most mutatunk egy olyan sztorit, ami az elmúlt években egy unalmas alvó papír volt, míg nem jött az AI, és elszállt az árfolyama, az elmúlt hetekben viszont nagyot esett, ami után izgalmas szintről pattanhat újra nagyot. Spoiler alert: van benne egy nagy adag Anthropic.
Ellentmondásos hírek érkeznek
A határidős részvényindexek, valamint a nemesfémek esetében is láthattunk egy gyors felszúrást, miután olyan információk kezdtek terjedni a közösségi médiában, melyek szerint Trump máris visszakozik a nap korábbi szakaszában tett erős kijelentéseitől.
A DAX néhány perc alatt 150 pontot ugrott:

Az arany esetében pedig egy 30 dolláros felszúrást láthattunk.

A kivonulást vizsgálja a Tesco: vége lehet a magyar operációnak
A brit Tesco a közép-kelet-európai üzletágának értékesítését mérlegeli. Az ügyhöz közel álló források szerint a vállalat már befektetési bankárokkal vizsgálja a lehetőségeket, ami lezárná a legnagyobb brit áruházlánc három évtizede tartó törekvését a globális kiskereskedelmi birodalom kiépítésére - írja a Financial Times.
Nyomás alatt a légitársaságok is
Az emelkedő olajár és a közel-keleti események hatására adják ma a légitrásaságok részvényeit is.
Ennek eredményeként a Wizz Air már 5, a Lufthansa 4,7, az Air France - KLM 4,6, a Ryanair pedig 2,4 százalékos mínuszban van.

Megállt az esés, de így is nagyobb mínuszban a magyar tőzsde
Féltvnál a BUX index 01,4 százalékos mínuszban van. A nagypapírok közül a Richter 2,6, az OTP 2,3, a Telekom pedig 1,4 százalékos esésben van. A Mol felülteljesítő, 0,3 százalékos pluszban van az olajcég részvényárfolyama.
Értékes vételi lehetőséget találtunk ebben a magyar részvényben
Az utóbbi időben több izgalmas, nagy hozamlehetőséggel rendelkező magyar részvényre hívtuk fel előfizetőink figyelmét. Most egy olyan hazai papírral foglalkozunk, amelyben a mostani szinteken igencsak értékes vételi lehetőség alakult ki. Lássuk is, hogy melyik ez a részvény!
Kilőtt az olaj és a gáz ára Trump bejelentésére
Jelentős emelkedéssel reagáltak az olaj- és gázárak szerdán arra, hogy Donald Trump amerikai elnök kijelentette: szerinte véget ért az Egyesült Államok és Irán közötti tűzszünet, és Washington nem kíván további tárgyalásokat folytatni Teheránnal - írja a CNBC.
Már 78 dollár fölött az olajár
A Brent hordónkénti jegyzése már a 78 dolláros szintet is átlépte, jelenleg június 22-e óta nem látott szinten mozog az árfolyam.

Ez egyre csúnyább
A BUX index már 1,8 százalékos mínuszban van, az OTP pedig már 2,2 százalékot veszített értékéből az iráni eseményeket követően.
Gyorsuló esés a magyar tőzsdén
A BUX index már 1,2 százalékos pluszban van szerda délelőtt. A nagypapírok közül a Mol felülteljesít (+0,9 százalék), ami elsősorban az olajár-emelkedésnek tudható be.
Az OTP eközben már 1,6, a Richter 1,5, a Telekom pedig 1 százalékos esésben van.

Recseg-ropog Trump sosemvolt tűzszünete – Megint repkednek a rakéták, mégis mi történik?
Hiába van hivatalosan tűzszünet az Egyesült Államok és Irán között, a tegnapi napon ismét egy jól ismert forgatókönyv futott le: Irán elkezdte lőni a Hormuzi-szoroson áthaladó tankereket, mire fel az amerikai légierő lebombázott egy sor perzsa célpontot. A két fél jó szokás szerint egymásra mutogat, de párhuzamosan továbbra is folynak tárgyalások, vagy legalábbis cikkünk írásakor még úgy néz ki. Nézzük, mi történt az elmúlt hetekben.
Kimondta Trump a támadások után: összeomlott a békefolyamat, nem akar tárgyalni az iszlám köztársasággal
Donald Trump szerda délelőtt kijelentette, érvényét vesztette az Irán és Egyesült Államok közötti szándéknyilatkozat a fegyveres konfliktus lezárásáról. Az amerikai elnök egyúttal hangot adott annak, hogy nem kíván tárgyalni Teheránnal - számol be a Reuters.
Egyhavi csúcson a földgáz ára
A TTF megawattóránkénti jegyzése 5,1 százalékos emelkedésben áll már szerda délelőtt, ezzel közel 1 hónapos csúcsra ugrott az árfolyam.

Egyre lejjebb Európa
Trump bejelentése után a DAX már 1,2, a CAC 1, a FTSE pedig 0,9 százalékos mínuszban áll.

Ütik a fémeket
Trump szavainak hatására az arany és az ezüst árfolyama is lefelé vette az irányt. Alig pár perc leforgása alatt az arany 0,8, az ezüst pedig 1,7 százalékot veszített értékéből.


Tovább emelkedik az olajár
A Brent árfolyama már átlépte a 77 dolláros hordónkénti árszintet is, miután az elnök úgy fogalmazott, hogy az elmúlt órák eseményeinek hatására,
véget ért az Iránnal kötött egyetértési memorandum.

Értékes vételi lehetőséget találtunk ebben a magyar részvényben
Az utóbbi időben több izgalmas, nagy hozamlehetőséggel rendelkező magyar részvényre hívtuk fel előfizetőink figyelmét. Most egy olyan hazai papírral foglalkozunk, amelyben a mostani szinteken igencsak értékes vételi lehetőség alakult ki. Lássuk is, hogy melyik ez a részvény!
Nem javul a hangulat
A nyitás után közel 1 órával sem látni fordulat jeleit az európai tőzsdéken. A vezető indexek közül a DAX továbbra is 1,1, a CAC 0,8, a FTSE pedig 0,7 százalékos mínuszban van.
Esés Európában
A nyitást követően a vezető indexek közül a német DAX 1,1, a francia CAC 0,9, az angol FTSE pedig 0,8 százalékos mínuszban nyitott.
A magyar tőzsdén mérsékelt hangulatromlás látható: 0,3 százalékos eséssel kezdte a napot a BUX.

Így reagált a magyar tőzsde az iráni eseményekre
Eséssel indult a nap a magyar tőzsdén. A nagypapírok közül a Mol árfolyama van csak pluszban az olajár emelkedésnek köszönhetően, míg legrosszabbul a Magyar Telekom áll.
Mit jelent a mostani olajár-emelkedés?
Azzal, hogy a Brent árfolyama 1 százalékos pluszban van már és tegnap délután óta közel 6 százalékot emelkedett, most egészen június 24-e óta nem látott szinten jár a hordónkénti árszint.
A júliusi 70,2 dolláros mélyponthoz képest 9 százalékkal van most ugyan magasabban a jegyzés, de ez még mindig
37 százalékkal alacsonyabban van az áprilisi 120,6 dolláros csúcshoz viszonyítva.

Hivatalos: külföldi piacra lépett a CIG Pannónia
Megtörtént a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. és leánycége, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (EMABIT) tagállami fióktelepének a bejegyzése Szlovákiában – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Visszafordulnak a hajók a Hormuzi-szorosnál, újra megbénulhat a kulcsfontosságú útvonal
A hajókövetési adatok szerint legalább négy olaj- és gázszállító tartályhajó fordult vissza, miközben megpróbált áthaladni a Hormuzi-szoroson. A stratégiai fontosságú vízi úton végrehajtott újabb támadások jelentősen fokozták a biztonsági aggodalmakat.
Tovább száguld az olajár
A globális benchmarknak számító Brent hordónkénti jegyzése 1,1 százalékos pluszban áll ma reggel. Tegnap délután óta pedig már mintegy 5,5 százalékkal került feljebb az árfolyam, miután ismét lőni kezdte egymást az Egyesült Államok és Irán.

Nyomás alatt a koreai tőzsde
Mik az aktuális események a tőzsdéken?
- Eséssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,2 százalék mínuszban fejezte be a napot, a S&P 500 0,4 százalékot esett, míg a Nasdaq 1,8 százalék mínuszban zárt.
- Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszik, a Nikkei 0,47 százalékos mínuszban áll, a Hang Seng 2,73 százalékkal került feljebb, míg a CSI 300 0,66 százalékos mínuszban van. A dél-koreai KOSPI index pedig mintegy 5,1 százalékos esésben van.
- Iránykereséssel indulhat a nap az európai börzéken, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a DAX 0,5 százalék pluszban nyithat, a CAC 0,22 százalékot eshet, míg a FTSE 0,28 százalékot emelkedhet.
- Vegyes nyitás várható az amerikai tőzsdéken a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján. A Dow Jones 0,14 százalék mínuszban nyithat, a S&P 500 0,03 százalékkal kerülhet lejjebb, míg a Nasdaq 0,06 százalékkal kerülhet feljebb.
Mi várható makro fronton?
Ma az MNB a lakossági jelzáloghitelek első negyedéves hitelfedezeti mutatóiról közöl adatokat, a Pénzügyminisztérium pedig nyilvánosságra hozza a júniusi államháztartási jelentést. Az Egyesült Államokból a jelzáloghitel-igénylések mellett este a Federal Reserve legutóbbi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyve érkezik. A dokumentumból a befektetők arra kereshetnek választ, hogyan értékelik a döntéshozók az inflációs és munkaerőpiaci folyamatokat, illetve mekkora támogatottsága lehet egy későbbi kamatváltoztatásnak.
Mi történt eddig a tőzsdéken?
- A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 35,6 százalékos elmozdulással a Nikkei index áll az élen, a sereghajtó 8,3 százalékos eséssel a Hang Seng index.
- A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 49,2 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Richter papírja áll 24,5 százalékos emelkedéssel.
- A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta a WTI árfolyama már 24,9 százalékot emelkedett.
| Fontosabb instrumentumok | |||||||
| Árfolyam | 1 nap | 1 hét | 1 hónap | Idén | 1 év | 5 év | |
| Amerikai részvényindexek | |||||||
| Dow Jones | 52 925,15 | -0,2% | 1,2% | 4,0% | 10,1% | 19,2% | 52,6% |
| S&P 500 | 7 503,85 | -0,4% | 0,1% | 1,6% | 9,6% | 20,4% | 72,2% |
| Nasdaq | 29 173,02 | -1,8% | -3,6% | 0,7% | 15,5% | 28,6% | 97,0% |
| Ázsiai részvényindexek | |||||||
| Nikkei | 68 256,96 | -2,1% | -2,6% | 2,5% | 35,6% | 72,4% | 140,6% |
| Hang Seng | 23 496,89 | -0,5% | 2,7% | -5,9% | -8,3% | -1,6% | -16,0% |
| CSI 300 | 4 792,26 | -1,0% | -3,8% | -0,5% | 3,5% | 20,9% | -6,8% |
| Európai részvényindexek | |||||||
| DAX | 25 465,25 | -1,4% | 1,9% | 2,9% | 4,0% | 5,8% | 62,3% |
| CAC | 8 436,24 | -0,5% | 0,4% | 2,7% | 3,5% | 9,2% | 29,2% |
| FTSE | 10 665,88 | 0,1% | 1,6% | 2,9% | 7,4% | 21,1% | 49,2% |
| FTSE MIB | 52 455,44 | -1,0% | 1,5% | 5,1% | 16,7% | 31,4% | 107,5% |
| IBEX | 19 640,2 | -0,2% | 0,9% | 7,1% | 13,5% | 39,5% | 121,8% |
| Régiós részvényindexek | |||||||
| BUX | 141 691,8 | -1,3% | 1,3% | 6,0% | 27,6% | 42,5% | 197,8% |
| ATX | 6 488,23 | -1,2% | 0,4% | 6,6% | 21,8% | 47,2% | 88,7% |
| PX | 2 613,26 | -0,1% | 1,8% | 3,4% | -2,7% | 21,4% | 125,7% |
| Magyar blue chipek | |||||||
| OTP | 45 790 | -2,4% | -0,3% | 12,3% | 30,5% | 63,5% | 190,7% |
| Mol | 3 894 | -1,1% | 5,2% | -0,4% | 32,4% | 30,6% | 62,1% |
| Richter | 12 280 | -0,2% | 1,9% | 3,0% | 24,5% | 22,3% | 51,0% |
| Magyar Telekom | 2 674 | -0,1% | 0,9% | 1,5% | 49,2% | 50,1% | 529,2% |
| Nyersanyagok | |||||||
| WTI | 71,53 | 2,8% | 1,4% | -24,2% | 24,9% | 3,4% | -0,9% |
| Brent | 72,01 | 0,0% | -1,3% | -22,7% | 18,3% | 3,4% | -2,0% |
| Arany | 4 148,8 | 0,2% | 2,8% | -4,7% | -4,1% | 25,0% | 130,0% |
| Devizák | |||||||
| EURHUF | 354,5750 | 0,2% | -0,4% | -0,3% | -7,6% | -11,3% | -0,7% |
| USDHUF | 310,1194 | 0,1% | -0,4% | 0,8% | -5,1% | -8,9% | 2,5% |
| GBPHUF | 416,0950 | 0,5% | 0,8% | 1,1% | -5,6% | -10,4% | -0,4% |
| EURUSD | 1,1434 | 0,1% | 0,0% | -1,1% | -2,6% | -2,6% | -3,1% |
| USDJPY | 162,3600 | 0,0% | -0,1% | 1,3% | 3,6% | 11,4% | 46,7% |
| GBPUSD | 1,3380 | 0,2% | 0,8% | -0,1% | -0,5% | -1,9% | -2,9% |
| Kriptovaluták | |||||||
| Bitcoin | 63 311,3 | -1,1% | 8,2% | 3,7% | -28,6% | -41,5% | 86,9% |
| Állampapírok | |||||||
| 10 éves amerikai állampapírhozam | 4,54 | 1,7% | 2,4% | 0,0% | 9,1% | 3,7% | 244,0% |
| 10 éves német állampapírhozam | 2,99 | 1,4% | 4,3% | -1,6% | 4,4% | 14,6% | -997,0% |
| 10 éves magyar állampapírhozam | 5,12 | 0,8% | 0,7% | -7,2% | -25,5% | -27,2% | 74,1% |
| Forrás: Refinitiv, Portfolio | |||||||
Címlapkép forrása: manusapon kasosod
Mutatjuk, melyik hazai részvényekért őrülnek most meg a profi befektetők
Július elején ismét elkészítette havi rendszerességű alapkezelői felmérését a Portfolio, amelyben a magyar részvénypiac és a forint kilátásairól kérdeztük meg a profi befektetőket, a történelmi csúcson lévő BUX index és az erős forint közepette. Mutatjuk azt is, hogy melyek most a válaszadók kedvenc hazai részvényei és melyek a leginkább alulsúlyozott magyar papírok.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Kiszáradt Európa legfontosabb folyója, vele pusztul a kontinens ipara
Az aszály egyre nagyobb árat követel, Magyarország is fizeti a számlát.
Nyomozók szállták meg a neves európai gigabank székházát
Házkutatást tartott a frankfurti ügyészség.
Új vezetőket neveztek ki Kátai-Németh Vilmos minisztériumában
A szakemberek az esélyegyenlőségi és akadálymentesítési területen dolgoznak majd.
Az Apple egy olyan startuppal tárgyal, amely egészen apróra zsugorítja az AI-modelleket
Így akár közvetlenül is futtatni lehet őket iPhone-on.
Ilyen figyelmeztetést ritkán ad ki a NAV: 62 ezer adószám veszélyben
Sok társaság elmulasztotta közzétenni a beszámolóját.
A járvány vége óta nem látott helyzet alakult ki a kínai gazdaságban, az amerikaiak bevihetik a kegyelemdöfést
Pocsék rossz kínai GDP-adat érkezett.
Klímakockázatok a nyomunkban: előremenekülési útvonalak a fenntarthatóság csúcsrendezvényén
Szeptember 8-án újra együtt a fenntarthatósági ipar.
PPWR rendelet 2026: új csomagolási megfelelési kötelezettségek az EU-ban
A PPWR, vagyis a Packaging and Packaging Waste Regulation az Európai Unió új csomagolási és csomagolási hulladék rendelete. Az (EU) 2025/40 rendelet 2025. február 11-én lépett hatályba, és fős
Több orvos jut egy lakosra Magyarországon, a régió mégis elhúzott mellettünk
A magyar egészségügyről szóló vitákban gyakran halljuk, hogy kevés az orvos. A statisztika ennél árnyaltabb képet mutat: húsz év alatt valóban nőtt az orvosok száma,... The post Több orvos
Szalvéta vs. Excel - Warren Buffett sem számolgatott
A pénzügyi modellek csak annyira jók, amennyire a mögéjük tett feltételezések. A valódi versenyelőny nem a képletekben, hanem a vállalatok mély megértésében rejlik, éppen ezért... The pos
Beruházási hitel - Mikor éri meg igényelni és mikor nem
A Széchenyi kártya keretében igényelhető likviditási célú kölcsönök kamatát megemelte a kormány. Nem kell azonban aggódni a beruházást tervező cégeknek, ilyen célra még mindig fix 3 sz
Mit üzen a Fed legutóbbi jegyzőkönyve, és mit jelenthet ez Magyarország számára?
Az Index a Fed legutóbbi jegyzőkönyvének fő üzeneteiről, valamint annak a magyar gazdaságra, a forintra és az MNB kamatpályájára gyakorolt hatásairól kérdezte Regős Gábort. The post Mit ü
Az emberi tudás hiedelmeken alapul - Csányi Vilmos és Szabó László a gazdaságról - 2. rész
Csányi Vilmos Széchenyi-díjas magyar biológus, biokémikus, etológus és Szabó László, a HOLD alapítója a gazdaságról. 2. rész. Az első részt itt tudod meghallgatni: Borzalom, hogy... The po
Accenture plc - elemzés
A júliusi Top 10 első helyezettje. Minél többet nézem, annál jobban tetszik.CégismertetőAz Accenture (ACN) 1989-ben alakult, a székhelye Dublinban, Írországban található. Fő tevékenysége az
Jobb az aktív kereskedés, ha tudod a jövőt
Az egyik pénzügyekkel (és befektetésekkel) foglalkozó Facebook csoportban megjelent egy írás, miszerint akár 25 évre is negatív fordulatot vett annak a befektetőnek a sorsa, aki bizonyos válsá
A 15 éves lemaradás a magyar szélenergia legnagyobb előnye?
Újra terítéken a hazai megújuló energiaforrások diverzifikációja.
Mi lenne a tökéletes árfolyam a magyar euróhoz?
A Checklistben Molnár Lászlóval, a GKI vezető kutatójával beszélgettünk.
Álmosan reagál a piac Hormuzra: meddig tart még ez a háború?
Óriási a bizonytalanság.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!


