Közel nyolcszor annyi esetben bírságoltak meg megállókban dohányzókat a fővárosi közterület-felügyelők az idei első félévben, mint a tavalyi év egészében.
A szigorított ellenőrzések hatására a kiszabott büntetések összege mindössze hat hónap alatt megközelítette az ötmillió forintot - közölte a HVG.
A kiugró növekedés mögött az áll, hogy a Fővárosi Közgyűlés február végén egyhangúlag elfogadta Vitézy Dávid javaslatát. Ennek értelmében a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai azóta lényegesen határozottabban lépnek fel a közösségi közlekedési megállókban érvényes dohányzási tilalom betartatása érdekében.
A statisztikák látványosan szemléltetik a változást. Míg tavaly egész évben csupán 76 esetben intézkedtek, és mindössze mintegy 816 ezer forint bírságot szabtak ki, addig 2026 első hat hónapjában már 578 szabálytalankodót vontak felelősségre. Az idén kiszabott bírságok összértéke így gyorsan meghaladta a 4,6 millió forintot.
A szabályszegőket a közterület-felügyelők legfeljebb 30 ezer forintos helyszíni bírsággal sújthatják, az átlagos tétel jelenleg 8 ezer forint körül alakul.
Eljárásrendi szabály ugyanakkor, hogy helyszíni bírságot csak akkor szabhatnak ki, ha az érintett elismeri a szabályszegést. Amennyiben ezt megtagadja, a felügyelő feljelentést tesz, és az illetékes hatóság szabálysértési eljárást indít. Az idei év első felében 38 alkalommal volt szükség erre az intézkedésre.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Elképesztő flottafejlesztésbe kezd az európai szövetséges: jönnek a hatalmas, új hadihajók
"Meghízott" picit az F127-es.
Trump nekiment Ausztráliának az algoritmusok miatt
Washington szerint az új közösségimédia-szabályozás aránytalanul sújtaná az amerikai techcégeket.
Fegyverkezik Magyarország szomszédja: nem elég a 14 darab F16-os, újabb vadászbombázókat vesznek
Magyar katonák is védik a légterét.
65 milliárdról döntöttek titokban az Orbán-kormányok, a Századvégnek az európai közvéleményt is "formálnia" kellett
Megnéztük, mi szerepel a 13 nyilvánosságra hozott kormányhatározatban.
Külső tőke, profi menedzsment, AI: ezek nélkül nehéz lesz szintet lépniük a magyar kkv-knak
A Portfolio Lendületben a Hazai Vállalkozások 2026 konferenciáján kkv-s vezetők beszéltek a szektor legfőbb kihívásairól.
Ünnepel a világ legsötétebb diktatúrája – Putyin is jókívánságait küldte, és hitet tett a szoros partnerség mellett
Putyin szerint ez a regionális biztonság felé vezető út.
Magyar cég vezeti az Európai Űrügynökség egyik fontos műholdgyártási projektjét
A C3S nevű vállalat.
Okozhat ellátási gondot a földgáztározók alacsony szintje?
Európa a megszokottnál alacsonyabb gáztartalékokkal készülhet a télre, ami az ellátási kockázatok mellett áremelkedést is okozhat a kontinensen. Arról, hogy miért lehetnek kevésbé feltölt
A csendes kettészakadás - miért nő a tokenizált piac, miközben a bitcoin ingadozik?
A klasszikus kriptopiac 2025 őszi csúcsához képest jelentősen visszaesett, miközben a közvetlenül tokenizált valós eszközök piaca mintegy 50 százalékkal nőtt. Miért épít egyre több hagyo
Az adóforintjaidat visszakapod, ha ilyen megtakarításod van
Nem csalás, nem ámítás: az állam valóban hajlandó visszaadni az általad befizetett adóforintok egy részét, ha azt megtakarításba helyezed el, egészen pontosan nyugdíjcélú megtakarításba.
Külföldi tőkejövedelem a NAV célkeresztjében 2026-ban: ismét elindultak a támogató eljárások
A NAV ismét nagyobb számban indít támogató eljárásokat a külföldi befektetésekből származó jövedelmek kapcsán. Az RSM adószakértőinek tapasztalata szerint jelenleg elsősorban támogató
Mi mozgatja valójában az arany árát? - rövid és hosszú távú hatások
Az arany egyszerre reagál a dollár, a kamatvárakozások és a geopolitikai sokkok rövid távú mozgásaira, valamint a jegybanki kereslet és a fizikai kínálat hosszabb távú trendjeire. A 2022 utá
Az erőszakhullám vége: Magyarország is sokat javult, de a balti államok az igazán látványosak
A rendszerváltás utáni zűrzavar több országban az erőszak elszabadulásával járt, mára azonban gyökeresen megváltozott a kép. A BB tengelyen harminc év alatt közel 80 százalékkal... The po
Warsh és a monetarizmus
A Federal Reserve májusban hivatalba lépett új elnöke, Kevin Warsh egykor Milton Friedman tanítványa volt. Warsh ugyan soha nem nevezte magát monetaristának, de szakmai körökben már azzal is fel
Mi lesz a forinttal? Hallgasd meg a véleményünk!
Mennyi minden változhat egy év alatt. Tavaly ilyenkor az volt a nagy kérdés, hogy mi lesz a törékeny forinttal, most viszont már az, hogy milyen... The post Mi lesz a forinttal? Hallgasd meg a véle
A pénzügyi dzsungel túlélése: Hogyan navigáljunk a változó piaci környezetben?
Megtárgyaljuk a hosszú távú befektetési stratégiákat, és bemutatjuk, hogy hogyan lehet ezeket az elveket alkalmazni a mostani parketten.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához, tanácsadó szolgáltatásunk bemutatása.
Új korszak kezdődött az online rendeléseknél
A Wolt és a MediaMarkt képviselőivel beszélgettünk.
Eljött az idő? Olyat léphet az MNB, amire 20 éve nem volt példa
Hamarosan döntenie kell a jegybanknak.
Ez már a szélsőjobb áttörése? Ismét az AfD-től hangos Európa
Sosem látott eredményt ért el a párt.


