FONTOS Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa
Üzlet

A NASA és az Airbus is Miskolcról rendel űralkatrészeket

Kevesen gondolnák, hogy az egykori acélvárosból olyan precíz, minőségi előírások sokaságát teljesítő műhold-alkatrészek kerülnek ki, amelyek még az Egyesült Államok űrhajózási hivatala, a NASA extrém magas elvárásainak is megfelelnek. A lillafüredi gyermekvasút végállomásától néhány háztömbnyire, egy - nem éppen űrtechnológiáról árulkodó - klinkertéglás épületben található a magyar űripar legjelentősebb vállalatának székhelye, ahol számos szatelit tartozékait gyártották már le, és a ma is olyan megrendelőket szolgálnak ki, mint az Airbus vagy a Nasa.
Az űripar magyar szemmel a szupergazdagok játszóterének tűnhet, amelyre dollármilliárdokat áldoznak, olyan projektek megvalósítására, melyek megtérülése finoman szólva is bizonytalan. Ezzel szemben a valóság az, hogy csupa olyan technológiát használunk a mindennapok során, amelyre az űripar nélkül nem, vagy csak korlátozottan volna lehetőségünk. Gondoljunk csak a szélessávú internetre, a tv-adásra, a GPS-re, vagy a Google Maps-re. "Az űriparral Magyarországon csak a viccrovatban találkozunk, egyszerűen nem létezik számunkra" - mondta egy korábbi interjúban Bárczy Pál, a többek között űrtechnikával foglalkozó Admatis Kft. ügyvezetője. Pedig cége épphogy erre cáfol rá: Kelet-Európában ez az egyetlen kisvállalkozás, amitől a NASA kísérleti eszközt vásárolt, így az USA kormányának katonai beszállítójává vált.

A NASA és az Airbus is Miskolcról rendel űralkatrészeket
A küllem nem űrtechnológiáról árulkodik fotó: Veres Dalma
"Fontos különbséget tenni űrkutatás és űripar között" - mondta Bárczy egy csütörtöki sajtótájékoztatón, és hozzátette, hogy a fent említett sztereotípiába az előbbi tartozik, az utóbbi pedig egy dinamikusan, évi 4 százalékkal növekvő iparág, amely nemcsak viszi a pénzt, hanem bevételt is generál a piaci szereplőknek. "Ez egy 330 milliárdos üzlet, amiből mi a 16,6 milliárdos műhold iparágban gyártunk alkatrészeket" - tette hozzá. A műholdakról a többségnek elsősorban a Masat-1 juthat eszébe, amely az első magyar építésű szatelit volt, amit 2012-ben lőttek fel. Azonban a cég ügyvezetője szerint - anélkül, hogy kisebbítené a magyar érdemeket - a teljes képhez az is hozzá tartozik, hogy

évente több száz műholdat bocsátanak pályára. Eddig összesen 7 ezer darabot lőttek fel, amelyek közül 1300 a mai napig működik, a többi pedig üzemképtelenül kering pályáján.



A NASA és az Airbus is Miskolcról rendel űralkatrészeket
A Föld "szatelit-búrája" fotó: Veres Dalma

A műholdak legfontosabb tulajdonsága az élettartamuk. Onnantól, hogy valamit kilőttek az űrbe, nincs lehetőség szervízelésre, mint egy személyautónál. Ha egy apró homokszem csúszik a gépezetbe, minden mehet a kukába. Ráadásul kivételesen extrém, a földi körülményektől teljesen eltérő környezetben kell mindennek olajozottan működnie, ezért itt az ár nem számít. Ez egy minőségérzékeny szektor

- mondta a Portfolio-nak az ügyvezető, aki a Miskolci Egyetem anyagtudományi professzora is egyben.

Ezért a végtermékre a gyártóknak 8 éves garanciát kell adniuk - a teljes élettartam 10-12 év - amit a beszállítóktól is megkövetelnek. Hasonlóképpen kell elképzelni a szektort, mint az autóipart, ahol akár a 100-at is elérheti a beszállítók száma egy termék esetében, csak itt mindent sokkal szigorúbban ellenőriznek.

A NASA és az Airbus is Miskolcról rendel űralkatrészeket
Bárczy Pál, ügyvezető fotó: Veres Dalma

Ahol egy csavar is 60-80 euró

A tavaly tavasszal fellőtt Sentinel 2B-be - amely nagyon leegyszerűsítve egy hatalmas fényképezőgép - például 70 darab eszközt gyártottak Miskolcon az Airbus megrendelésére, többek között három radiátort, távolságtartó elemeket, ernyőt, fényrekeszt, kalibrálórészt is. Ezeknek a látszólag hagyományos fémelemeknek az űrben lévő viszonyoknak is meg kell felelniük, még egy egyszerű csavarnak is. "Fent ugye nincs levegő, ezért a vákuumban az atomok elkezdenek kiválni, s mivel nincs szél, így ott lebegnének az objektív előtt és ettől egyre homályosabb lenne a kép. Ezért a csavart vákuumba tettük és mínusz hetven foktól plusz hetven fokig melegítettük, hűtöttük, úgynevezett termikus ciklikus vizsgálattal teszteltük. Ezeket a teszteket beküldtük a megrendelőnek, és ott vagy elfogadták vagy nem" - avatta be a Portfolio-t a részletekbe Bárczy. Így lehet, hogy végül egy csavar is 60 - 80 euróba kerül.

A NASA és az Airbus is Miskolcról rendel űralkatrészeket
Látszólag egyszerű fémelemek, de évek munkája van mögöttük fotó: Veres Dalma

Copernicus program Az Európai Unió a földmegfigyelési feladatokat célzó Copernicus program végrehajtásával az Európai Űrügynökséget (ESA) bízta meg. A programban négy Sentinel 2-es műholdat állítanak pályára, amelyek többek között környezetvédelmi elemzésekhez készítenek felvételeket a Föld felszínéről. A műholdcsalád első példánya már 2015 óta működik, a másodikat tavaly lőtték fel, a harmadik és negyedik építése folyamatban van. A másfél tonnás egységek összeállítása legalább 5 évig tart, amiben közvetve - az Admatishoz hasonlóan - több száz cég vesz részt. A négy műhold üzembe helyezése után egy-egy földi pontról 2-3 naponta készülhet űrfelvétel.

Jól szemlélteti a cég által előállított hozzáadott értéket egy másik projekt, amihez 2344 kiló alumíniumot vásároltak, de a leszállított termék végül csak 36 kiló volt. Igaz, amíg a vételezett alumínium kilója 5 euró volt, addig a végterméké 15 ezer.

Mindehhez pedig társult 300 kilogrammnyi dokumentáció és több éves munka. Egy műhold megépítése ugyanis öt évig is eltarthat a pályázat kiírásától a fellövésig. A prototípus gyártás során 42 tesztnek kell megfelelni, mint a vibrációs sokk vagy a hőtágulás, hogy a két és fél év alatt elkészült terméket végül a dokumentációval együtt leadják, ami csak a legritkább esetben felel meg elsőre a megrendelőnek, sőt, van, hogy csak ötödik nekifutásra sikerül.

A NASA és az Airbus is Miskolcról rendel űralkatrészeket
Fotó: Veres Dalma
"Ez egy rendkívül gyorsan fejlődő technológiákat alkalmazó iparág, így évről évre más-más megoldásokon kísérletezünk, nincs reprodukció, vagyis olyan termék, amiből újra rendelnek, csak egyedi csomagok vannak. Bár eddig - ha sokadik nekifutásra is, de - minden megrendelést teljesítettünk, minden új projekt kihívás" - mondta Bárczy és hozzátette, akár egy projekt bedőlése is elsodorhatja a céget. A legutóbbi Sentinel műholdhoz például 1 millió eurós megrendelést teljesítettek. A magas kockázat ellenére - az Opten céginformációs adatbázisa szerint - dinamikus a fejlődés, az évi körülbelül 3 leadott projekttel 2012 óta évente durván 30 millió forinttal növelték a bevételüket, 2016-ban elérve a 140 milliót.
Holdblog

Fára a majmok másszanak!

HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! - az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges! Jó szórakozást! 00:45    A Ryanair Alapkezelő 02:55    Rosenbe

Kasza Elliott-tal

Leggett & Platt Inc. - elemzés

Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen 19,08-at ér, azaz kicsit kevesebb mint három év alatt harmadolt az árfolyama. Mivel osztalék

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Carrick Orsolya