Üzlet

Szupergyors internet nélkül az autóipar sem fog fejlődni

Portfolio
A technológia fejlettsége, többek között a rendkívül gyors adatforgalom alapvetően változtatja meg a közlekedést, legyen szó autózásról vagy közösségi közlekedésről. Az elektromobilitás, a digitalizáció és a hálózatba kapcsolás úgy alakítja át az autózást, hogy az sokkal inkább szolgáltatás lesz, nem pedig eszközgyártás, egyszeri eladással - hangzott el a 2018-as Regional Digital Summit konferencián Budapesten.
Hatalmas lehetőségeket tartogat a közlekedés digitalizációja, az autók hálózatba kapcsolása: ezek a technológiai újítások pedig már nem csak kopogtatnak az ajtón, hanem a hétköznapokba is beépülnek - vélték egybehangzóan iparági szakértők a 2018-as Regional Digital Summit konferencián. A változások ugyanakkor első körben a kereskedelmi célú járműveket érintik - kamionokat, járműflottákat, és csak ezt követően a személyautókat.

Európában és az USA-ban már 2014 végén 9,1 millió haszonjárművet "követtek" (trackeltek). A hálózatba kapcsolt autók piacának teljes éves bevétele 37 milliárd dollár volt 2015-ben (a GSMA Machina Research adatai szerint). Ez az összeg 2020-ra több mint négyszeresére, 151 milliárd dollárra emelkedhet, az 5G hálózat érkezése pedig csak még tovább növelheti ezt.

A szakértők szerint az egyik legfontosabb kérdés, hogy a hálózat mennyire tudja kezelni a növekvő eszközszámot és adatforgalmat, amelyek a hálózatba kötött közlekedési infrastruktúra, és az önvezető autók kiszolgálásához szükségesek. Paul Trompisch, az osztrák Platform Industry 4.0 tanácsadójaúgy látja, hogy elsősorban kormányzati feladat és cél kell legyen az, hogy ezeket a fejlesztéseket előre mozdítsák, és segítsék a hálózatfejlesztést.

Ahhoz, hogy az önvezető autók elterjedjenek, olyan hálózatra van szükség, amely képes minimális késleltetés mellett biztosítani akár több millió eszköznek is egy időben a folyamatos kommunikációt. Az 5G hálózat kiépítése számos iparágat forradalmasít majd - kiemelten a közlekedést, az autógyártást.

Míg egy autógyártónál már több évtizedes vagy akár egy évszázados tapasztalat van arról, hogy az autók hagyományos részeit hogyan készítsék el, addig sok esetben a technológiai elemeket külső partnerekkel igyekeznek megvalósítani. Itt alapvetően két fejlődési irányvonalról beszélhetünk, az első a connected, azaz hálózatba kapcsolt autók megjelenése, a második pedig az 5G hálózatok megjelenését követően az önvezető autók fokozatos megjelenése lesz - mondta el a konferencián a Portfolio-nak Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese.

A cégcsoport Vodafone Automotive nevű üzletága kifejezetten ilyen eszközöket, például szenzorokat készít és összetett szolgáltatásokat - mint például lopásmegelőzés vagy on-line diagnosztika - nyújt ügyfelek, például autógyártók, lízing cégek és biztosító társaságok számára. Persze ezekhez alapvetően az szükséges, hogy a jármű kapcsolódjon a hálózathoz, így az folyamatosan tudjon kommunikálni az ügyféllel és az érintett egyéb szereplőkkel. A vezérigazgató-helyettes kiemelte, hogy ennek a hálózatnak nagyon jó minőségűnek kell lennie, hiszen azzal nem lehet mit kezdeni, ha például a közlekedési vagy a járműre vonatkozó információ akár 20-30 perccel korábbi.

Sok esetben már hálózaton keresztül, akár egy SIM-kártya segítségével is tudnak az autógyártók frissítéseket végezni akár a motorbeállításon, akár az elektronikai beállításokon. Becslések szerint 2020-ra az autók 80%-a hálózatba kapcsolat lesz, ezzel párhuzamosan pedig folyamatosan fejlődik az önvezető autózás is.

Budai J. Gergő szerint öt év múlva nem csak az önvezető autó lehet realitás (a KPMG becslése szerint az autók 25 százaléka teljesen önvezető lehet 2030-ra), hanem az autózást megkönnyítő, átalakító digitális fejlesztések is részei lesznek a mindennapoknak. Példaként említette, hogy már elérhető az a használat-alapú biztosítási rendszer, ami az autó mozgását követi, ez alapján határozza meg a biztosítási kondíciókat.

Az új technológiák használatának kézzelfogható jelei a már Budapesten is elérhető car sharing szolgáltatások, mint a GreenGo vagy a MOL Limo: ezeknél a rendszereknél okostelefonnal lehet lefoglalni, használni a járműveket, amelyeket folyamatosan követni tud a szolgáltató.

A cikk megjelenését a Vodafone Magyarország támogatta.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megindult Izrael kegyetlen megtorlása: egyszerre több vörös vonalat is átléptek

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
tőzsde