Üzlet

Bentley szalon nyílt Budapesten

Portfolio
A Bentley Motors hivatalosan megnyitotta legújabb márkakereskedését, a Bentley Budapest Magyarország első Bentley kiállítóterme. Az új létesítmény nem csak magyarországi, hanem regionális szerephez is jut, tekintettel arra, hogy több szomszédos ország számos területéhez a budapesti a legközelebbi Bentley márkaképviselet.
A Bentley modellek magyarországi kereskedelmét, valamint a beruházást a Porsche Inter Auto Hungaria Kft. kezdeményezte, a luxusautók forgalmazását illetően jelentős tapasztalattal a háta mögött, a vállalat ugyanis idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját.

A csúcskategóriás luxusautókat építő, és a kézműves gyártási folyamatokat mind a mai napig széles körben alkalmazó márka 180 négyzetméteres kiállítóterme Budapest XI. kerületében, a Szerémi út 63 szám alatt épült fel mintegy 400 ezer eurós beruházás keretében.

A bemutatóterem kezdetben két Bentley modell számára képes helyet biztosítani, de az érdeklődők természetesen a márka teljes modellpalettájához hozzájuthatnak, aminek gerincét a Flying Spur, a Mulsanne, a Bentayga és a vadonatúj Continental GT sorozat képezi.

"Nagy boldogsággal tölt el minket, hogy beléphettünk a magyarországi luxusautó-piacra, ami egy újabb fontos lépést jelent számunkra európai terjeszkedésünket illetően. Meg vagyunk győződve arról, hogy ügyfeleink egyedülálló élményben és kiszolgálásban fognak részesülni a Bentley Budapestnél, az új képviselet így méltó módon megkoronázza a Bentley fantasztikus autói által nyújtott páratlan életérzést.", mondta Robert Engstler, a Bentley Motors európai regionális igazgatója a hivatalos megnyitón.

Nagy Szabolcs, a Porsche Inter Auto Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, rendkívül büszke arra, hogy a világ egyik legexkluzívabb autógyártójával egészülhetett ki az idén 25 éves vállalat portfóliója, a Bentley képviseletre pedig nagy szükség van az országban, hiszen az elmúlt években a magyarországi luxusautópiac alapos feltérképezését követően az anyavállalattal együtt arra a következtetésre jutottak, hogy a magyar piac jelentős potenciállal bír a csúcskategóriás luxusmodelleket illetően, ráadásul a Bentley márka iránti érdeklődés már régóta megfigyelhető az ügyfelek részéről.
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
iran-teheran-irani-zaszlo