Üzlet

A dinamikus alkalmazkodás az energiacégek növekedésének kulcsa

Portfolio
A fenntartható energia koncepció keretében az ügyfél energiastratégiája áll a középpontban, amit a klímatudatosság, az energiahatékonyság és a megbízható energiaellátás változó súlyú szempontjai határoznak meg; az ezekhez való dinamikus alkalmazkodás során az energiavállalatoknak kiemelten kell kezelniük a befektetési fókuszt is - mondta el ifj. Chikán Attila, az Alteo csoport vezérigazgatója a Portfolio Energy Investment Forum 2018 konferencián, a saját vállalata példáján szemléltetve a beruházástervezés és a tőkepiaci aktivitás összehangolásának folyamatát.

Az Alteo-sztori főbb állomásai:

  • Az Alteo egy kezdeti, 2008-ban megvalósított 1,4 milliárd forintos tulajdonosi tőkejuttatást követően kizárólag tőkepiaci és banki finanszírozásra támaszkodik.
  • A modell alapja a hosszú távú tervezés, amelynek egyik első lépése 2009-ben az energia kiskereskedelem elindítása, erőművek akvirálása volt.
  • Ezek után következhetett az Alteo részvényeinek bevezetése 2010-ben a BÉT-re, ami az európai működési modell kialakításának is feltétele volt.
  • A következő évben megvalósított, 1 milliárd forint körüli zártkörű kötvénykibocsátást 2012-ben egy 310 millió forintos tőkeemelés követte, majd 2014-ben egy 3,5 milliárdos kötvénykibocsátás követte.
  • Közben 2012-2013-ban szélerőmű akvizíciókat hajtott végre a társaság, amelyet 2015-ben a Synergy akvizíciója követett.
  • A 2016-ban megvalósított, 1,4 milliárd forintos részvénykibocsátást 2017-ben egy 2,8 milliárd forintos kötvény-refinanszírozás követte, majd újabb beruházások - depóniagáz, naperőmű, Zugló-Therm akvizíció, k+f energiatároló projekt - valósultak meg.
  • A társaság ezt követően újabb forrásbevonásokat, kötvényfinanszírozást, új kötvény kibocsátását, illetve másodlagos részvénykibocsátást tervez.
Holdblog

Szabó Dávid: Érik a kriptó iparág

Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gátak szakadtak át az elmúlt időszakban, hol tart a szabályozás, hogyan... The post Szabó Dá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Ez is érdekelhet
Sam Bankman-Fried