Előfizetői tartalom

Az olajár zuhanása mellett is túlszárnyalhatta a célt a Mol

Portfolio
Február 22-én pénteken hozza nyilvánosságra 2018. negyedik negyedéves eredményeit a Mol. Az iparágban kiemelten figyelt tisztított EBITDA mutató 20 százalékos emelkedést jelezhet az egy évvel korábbihoz képest, ezek alapján könnyedén teljesülhet a menedzsment idei EBITDA-célja. Közben az üzemi eredmény harmadával bővülhetett, az adózott eredmény viszont jelentősen visszaeshetett 2017 hasonló időszakához képest az elemzői konszenzus szerint. Az üzletágak között a kutatás-termelés EBITDA-ja valósággal kilőhetett, köszönhetően a csökkenése ellenére is viszonylag magas olajárnak, de a fogyasztói szolgáltatások is jól teljesíthettek, míg a downstream területén részben a finomítói marzsok tavaly év végén kezdődött gyengülése miatt stagnálás várható.

A hazai olajtársaság újrabeszerzési árakkal becsült, tisztított (CCS) EBITDA-ja 20 százalékkal nőhetett 2018 negyedik negyedévében éves összevetésben a nyolc elemző előrejelzésein és becslésein alapuló konszenzus szerint. Ez azt jelentené, hogy a menedzsment által a második negyedévben 2,2 milliárd dollárról 2,4 milliárd dollárra emelt idei EBITDA célszámot magasan túlszárnyalhatja...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés