Előfizetői tartalom

Ez már a Huawei halálos ítélete, vagy pont ellenkezőleg?

Felgyorsultak az események az elmúlt hetekben a kínai vállalatok körül, a kereskedelmi háború újabb szakaszba lépett és a Huawei, amely az amerikai kormány egyik célpontja volt évek óta, felkerült a "feketelistára". Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jövőben külön engedéllyel adhatnak el amerikai vállalatok termékeket és szolgáltatásokat a Huawei-nek. Láttunk már ilyet a történelemben, tavaly egy hasonló lépés sodorta a veszélybe a másik kínai távközlési céget, a ZTE-t. A Huawei számára külön fájdalmas, hogy a Google tegnap közölte: az események fényében felfüggeszti több együttműködését a Huawei-jel. Ha ez így marad, a telefontulajdonosok nem kapják majd meg az Android frissítéseit, a jövőbeli Huawei-vásárlók pedig nem férnek hozzá olyan szolgáltatásokhoz, mint a Gmail, a Maps, vagy a YouTube. A Huawei menedzsmentjét nem érte teljesen hidegzuhanyként a hír, már tudatosan készültek egy ilyen fordulatra az elmúlt években, a kérdés, hogy mire lesz ez elég.

Mi történt a hétvégén?Magasabb fokozatra kapcsoltak az elmúlt hetekben az amerikai-kínai ellentétek. Múlt héten Donald Trump kereskedelmi feketelistára tette a Huawei-t, ami azt jelenti, hogy az amerikai vállalatoknak a jövőben külön engedélyhez kell folyamodniuk az amerikai kormányzattól ahhoz, hogy termékeket adhassanak el a Huawei-nek. Az indok, amit már régóta hangoztat...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés