Üzlet

Mi történhetett Trumppal? Visszavinné Amerikát a Párizsi Klímaegyezménybe?

Portfolio
Visszaléphet a Párizsi Klímaegyezménybe az Egyesült Államok - legalább is erre utalnak Donald Trump elnöknek a norvég kormányfővel folytatott tárgyalásait követően ejtett, az elnök eddigi munkásságát ismerve óvatosan veendő szavai. Trump alig több mint fél évvel ezelőtt deklarálta kilépési szándékát a világ legnagyobb összehangolt klímavédelmi összefogásából, amely az Egyesült Államokon kívül a világ összes országának támogatását bírja.
Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke egyebek mellett jól ismert azon tulajdonságáról is, hogy álláspontját egy pillanat alatt képes megváltoztatni, nem ritkán éppen egy-egy fontos megbeszélés közben is. Valami hasonló történt szerdán is, amikor Trump a norvég kormányfővel folytatott megbeszélést. A jelek szerint Erna Solberg, a skandináv ország miniszterelnöke kiváló meggyőző képességgel rendelkezik. A rövid megbeszélést követő rövid közös sajtótájékoztatón ugyanis

az USA elnöke azt mondta, az Egyesült Államok elképzelhetőnek tartja a Párizsi Klímaegyezménybe való visszatérést

Ezen túl a tudósítások szerint rendkívül hízelgő szavakat ejtett Norvégia jelentős vízenergia kapacitásáról is.

Emlékezetes, Trump tavaly nyáron jelentette be, hogy országa kilép a Párizsi Klímaegyezményből, és azóta is rendszeresen hangoztatja a klímaváltozással, illetve az abban az emberiség által betöltött szereppel kapcsolatos szkeptikus véleményét. Korábbi megnyilatkozásai rendre a fosszilis energiahordozók melletti elkötelezettségét, és a megújulókkal szembeni ellenérzéseit tükrözték, hasonlóan az energia- és klímapolitika általa kijelölt kormányzati felelőseihez.

A környezet- és klímavédelem ügyének marginalizálódása Trump döntéseiben is tükröződik, például a legutóbb bejelentett, minden korábbinál szélesebb körű offshore olaj- és gázkitermelési engedélyeztetési tervében.

Bár az USA technikailag csak a következő elnökválasztást követően léphet ki az egyezmény hatálya alól, azonban az elnök tavaly júniusi deklarációja a kilépésről - amely nemzetközi összevetésben példátlan - az ország bizonyos mértékű elszigetelődését okozta.

A norvég kormányfővel közösen tartott sajtóeseményen Solberg megjegyezte, hogy országában az Egyesült Államokban gyártott Tesla elektromos autók nagyon népszerűek, amire Trump sajátos stílusában úgy reagált:

Ó, jó. Nos, ez jó.

A Quartz beszámolója szerint mindazonáltal Trump nem teljesen tette magáévá a skandináv zöld gondolkodást, ugyanis a sajtókonferencián ismét kritikával illette az elnökválasztási kapmpányban legnagyobb riválisát, Hillary Clintont és szélenergia támogató politikáját.

Bíróság elé vinné az olajóriásokat New York New York város ökormányzata keresetet nyújtott be a Shell, az ExxonMobil, a BP, a Chevron, valamint a Conoco-Phillips - vagyis a világ öt legnagyobb tőzsdén kereskedett olajvállalata ellen, miután azok szerinte felelősek a várost a klímaváltozásból eredően érő jelenlegi és jövőbeni pusztításért. A The Washington Post beszámolója szerint a város azt állítja, a szóban forgó társaságok együttesen a teljes üvegházgáz-kibocsátás 11 százalékát produkálták az általuk az évek alatt értékesített olaj- és gáztermékek révén. A kereset célja, hogy a város a klímaváltozás hatásai elleni védekezés költségeit áthárítsa a társaságokra, amelyek "csaknem minden tőlük telhetőt megtettek ennek az egzisztenciális fenyegetésnek az előidézéséért" - fogalmaz a dokumentum. Korábban egyebek mellett San Francisco és Oakland is hasonló okból és céllal kezdeményezett peres eljárást az olajvállalatok ellen.

Címlapkép: shutterstock
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
wall street