Előfizetői tartalom

Halálcsillag vagy okosóra? Úgy tűnik, mindenre van pénz

Portfolio
Több, mint 50 ezer dollár gyűlt össze egy nap alatt a Halálcsillag megépítésére az egyik legnagyobb amerikai közösségi tőkegyűjtő oldalon, a Kickstarteren. Ez a siker újra ráirányította a figyelmet a közösségi tőkegyűjtés intézményére, és annak fontosságára. Pedig alig telt el néhány hét azóta, hogy a közösségi tőkegyűjtés első kézzel fogható gyümölcse napvilágot látott: a Pebble által gyártott okosórákról van szó, amelyek gyártásba kerülése előtt az ehhez szükséges tőkét az ötletgazda a Kickstarter honlapjának segítségével gyűjtötte össze. 70 ezer ember támogatásával mintegy 10 millió dollár jött össze a megcélzott 100 ezer dollár helyett. Az alábbiakban ennek a már mintegy egy évtizede létező, ez idáig viszonylag ismeretlen, ám jelentős fellendülés előtt álló tőkegyűjtési lehetőségnek jártunk utána.

Gyűjtés indult a Halálcsillag megépítésére Miután a Fehérház visszautasította, hogy megépítse a Csillagok háborújában a Galaktikus Birodalom szimbólumaként ismertté vált Halálcsillagot, egy lelkes támogató elhatározta, hogy maga vág bele a projektbe, és a megépítéshez szükséges 850 billiárd (a millió milliárdszorosa) dollárnak megfelelő összeg legalább egy kis...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés