Üzlet

Az egész világon küzdenek a kórházi várólistákkal: magyar cég oldhatja meg a problémát

Rohamosan növekszik azoknak a betegeknek a száma, akik a hosszú várólistákat megelégelve - vagy éppen a tízszer olcsóbb ellátás miatt - inkább külföldön fekszenek a kés alá. Az így kialakult orvosi turizmus már most is elképesztő méreteket ölt, a következő évtizedben pedig a világ egyik vezető gazdasági ágazatává nőheti ki magát. Ebben szerepe lehet egy magyar startupnak is, amely a sok buktatót rejtő külföldi orvoskeresés procedúráját tenné olcsóbbá és átláthatóbbá, méghozzá a kriptopénzeknél is használt blockchain-technológiával. A cég saját elszámolási egységet is kibocsátott, a HEAL tokent, amiből már az előértékesítés során 150 millió forintnyit adtak el.
Néhány hete robbant be a médiába egy magyar énekesnő története, aki egy ritka, intenzív fájdalommal járó nőgyógyászati betegséggel küzd, amin csak a műtét segítene, de arra az állami rendszerben csak 2022 januárjára kapott időpontot. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) gyorsan cáfolta, hogy ennyit kéne várniuk az endometriózisos betegeknek - valójában mindössze két hónapot - és hozzátették, hogy a kormány prioritásként kezeli a várólisták csökkentését.

Bár a várakozási idő az összes várólistát figyelembe véve 5 év alatt 61 napról 40 napra csökkent, egy térdprotézis-operációra átlagosan még mindig 368, egy csípőprotézisre pedig 304 napot kell várni. Éppen ezért egyre gyakoribb, hogy már a "kispénzű betegek" is a magánkórházak felé fordulnak, aminek következtében ott is megjelentek a várólisták.

Egyáltalán nem hungarikum

Ez a jelenség ugyanakkor nem csak a magyar rendszer sajátja:

"Egy csípőprotézis műtétre Kanadában fél évet kell várnia a betegnek, az USA-ban és Izraelben is legalább három hónapot, Spanyolországban és Írországban szintén, de Norvégiában is két és felet"

- mondta a Portfolio-nak Dr. Kertész Mihály, a nemzetközi orvoskereső platformra, a Doklist.com - ra épülő Etheal operációs rendszer egyik megálmodója.

Nem csak fogorvoshoz jönnek Magyarországra Tavaly nyáron egy magyar magánszolgáltató, a Duna Medical Center kötött megállapodást a külföldi ellátást szervező brit céggel, a OperationsAbroadWorldwide-dal, aminek keretében a nagy-britanniai társadalombiztosítás terhére, de Magyarországon kezelnék azokat a briteket, akik hazájukban nem akarják kivárni az elfogadhatatlanul hosszú várólistákat. Az utóbbi négy évben ugyanis Angliában megháromszorozódott azoknak a betegeknek a száma, akik több mint 6 hónapot várnak műtétre, idén pedig a rutin beavatkozások tekintetében az évtized leghosszabb várólistáját regisztrálta a National Health Service (NHS) England - idén júniusban közel 4 millióan vártak műtétre-áll a magán egészségügyi intézmény közleményében.

Sok országban - ahol az alapellátáson túl számos szakrendelés esetében nincsen állami ellátás - nem meglepő, hogy széles tömegek hajlandók a világ másik végére is elutazni, hogy faragjanak egy elkerülhetetlen műtét költségeiből.

"Amíg egy csípőprotézis műtét átlagosan 55 ezer dollár az Egyesült Államokban, addig ugyanazt megcsinálják 7 ezer dollárból Thaiföldön, ahol a beavatkozások ára jellemzően 30 százaléka az USA-beli áraknak. Ahol nagyon fejlett a szociális ellátási rendszer - mint például Norvégiában - ott is hajtja az orvosi turizmust, hogy az állam a norvég ellátás árát téríti meg a páciensnek, akkor is, ha azt ötöd annyiért Bulgáriában végzik el. Így az utazás és minden egyéb költség kifizetése után is az összeg durván fele a páciens zsebében marad"

- mondta Kertész.

Az egész világon küzdenek a kórházi várólistákkal: magyar cég oldhatja meg a problémát
Nem csak nyaralási céllal utazgatnak
A teljes képhez hozzá tartozik, hogy az orvosi turizmus esetében nem életmentő műtétekről van szó, hanem inkább olyan esztétikai, "jóléti" operációkról, mint a fogászati vagy plasztikai ellátások, amelyek legtöbb esetben egyébként sem tartoznak az állami biztosítási rendszer alá. "Az úgynevezett elective care, vagyis választható ellátások tartoznak ide, hiszen egy szívroham esetében nincs lehetősége a páciensnek eldöntenie, hol kezeljék" - tette hozzá az Etheal alapítója.

Egy robbanás előtt álló iparágat tennének új digitális alapokra

A Deloitte adatai szerint a globális egészségügyi kiadások 300 milliárd dollárral nőnek évente, 2020-ra pedig elérik a 8700 milliárdot. Ebből az egyik legdinamikusabban növekvő szektor az orvosi turizmus, ami a VISA és az Oxford Economics tanácsadó cég által készült felmérés szerint jelenleg 45,5 és 72 milliárd dollár közötti piac, évi 25 százalékos növekedéssel.

Az egész világon küzdenek a kórházi várólistákkal: magyar cég oldhatja meg a problémát
Exponenciális növekedés Forrás:VISA és Oxford Economics
Dacára annak, hogy globális szinten az egészségügy durván tízszer akkora iparág, mint a szállodaipar, amit az utóbbi években alaposan megrángatott az Airbnb, addig a technológia fejlődés adta hasonló jellegű lehetőségek eddig messze elkerülték a szektort.

Kertész szerint az orvosi turizmus piacán most zajlik le ugyanaz, ami a 2000-es évek második felében a turizmusban - a magas jutalékkal dolgozó ügynökségek helyett az emberek saját kezükbe vehetik a szervezést az online összehasonlító oldalakkal. Azonban amíg egy booking.com-os foglalás után, ha nem elégedett az ember, akkor ír egy negatív értékelést és átmegy egy másik szállásra, addig egy plasztikai operáció esetében nem ilyen egyszerű a helyzet.

Beszéltem egy kanadai plasztikai sebésszel, aki nem rajongott az orvosi turizmusért. Az ő tapasztalata az, hogy a kanadaiak tömegével mennek Mexikóba plasztikai beavatkozásokra, mert ott azt jóval olcsóbban megkapják, majd a félre sikerült operációkkal őt keresik fel és követelik, hogy hozza helyre a hibákat. Sikerült megértetni vele, hogy a mi célunk pont az, hogy transzparenciát vigyünk a rendszerbe, ahol a minőségi ellátást a pozitív értékelések, és visszacsatolások szavatolják

- tette hozzá a marketing mellett állatorvosi végzettséggel is rendelkező Kertész.

Az orvosi szolgáltatásokat összehasonlító Doklist.com-ot, amely segítségével megtalálhatók a különböző területek specialistái, négy évvel ezelőtt hozta létre Tábori Viktorral. Negyvenezer orvost listáztak, mára az oldal évi 2,5 millió látogatót hoz, a gyorsabb növekedés érdekében pedig ingyenessé tették a regisztrációt az orvosok számára. "Azt láttuk, hogy a legnagyobb versenytársunknál, az amerikai Zocdoc-nál, ahol az orvosok havi díjat fizetnek a profiljukért, éves szinten 50 százalékos a lemorzsolódás, ezért úgy döntöttünk, hogy mi inkább a közvetített páciensek után kérünk jutalékot" - mondta az üzleti modellről a cégalapító.

Az egész világon küzdenek a kórházi várólistákkal: magyar cég oldhatja meg a problémát
Tábori Viktor és dr. Kertész Mihály, az Etheal alapítói a ljubljanai decentralizációs konferencián
Magyarország után Brazíliát vették célba, ahol már 380 ezer orvost listáztak, olyan nemzetközi szereplőkkel versenybe szállva, mint az említett - 220 millió dollár befektetést szerző - ZocDoc, vagy a lengyel központú Docplanner - ami szintén több mint 50 millió dolláros befektetést kapott. Kertészék azonban egy olyan problémára találtak megoldást, amely eddig nagyban korlátozta az ilyen szolgáltatások széleskörű terjedését, ez pedig a - a rendszer hitelességét adó - visszajelzések, értékelések hiánya.

Blokkláncra költöztek

Az említett versenytársak 300 dollár körüli havidíjat szednek az orvosoktól, hogy megjelentessék azok profilját oldalukon és komoly sales-es csapatot tartanak fel, akik havonta győzködik őket a díj befizetésére. Ha pedig ezt nem teszik, akkor az addig kemény munkával megszerzett értékeléseikkel együtt törlik a profiljukat.

Az ír WhatClinic.com egy sokkal szofisztikáltabb módszert talált ki: amikor a felhasználó kiválasztja a számára megfelelő orvosi szolgáltatást, a rendszer feldob neki még négy olyan klinikát, amely ugyanazt a szolgáltatást, hasonló minőségben nyújtja, és egy kattintással árajánlatot tud kérni tőlük. Ha kattint, elküldik az adatait a klinikáknak, akiktől a WhatClinic 10-10 dolláros jutalékot von le, vagyis egy páciens közvetítésén 40 dollárt keresnek (Feltételezve, hogy az eredetileg választott szolgáltatás ingyenes, mert a találatok között az állami és magánkórházak ajánlatai vegyesen szerepelnek.)

Az egész világon küzdenek a kórházi várólistákkal: magyar cég oldhatja meg a problémát
Előadtak a Las Vegas-i CES-en is
"Ez leadenként megfizethető ár egy klinikának vagy orvosnak, egy olyan iparágban, ahol az átlagos vásárlói kosár 3000 dollár körül mozog. Azonban így még mindig nem tudhatják biztonságban a kulcsfontosságú értékeléseiket, és itt jön a képbe a blockchain" - mondta Kertész. Létrehoztak egy saját belső kriptovalutát, a HEAL tokent, amellyel az Ethereum blokkláncát használva a belső fizetéseket bonyolítják. De nemcsak a jutalékokat vezetik blockchain-en, hanem az egész Etheal rendszer itt fut, vagyis az értékelések is, így az nem a Doklist.com-ot üzemeltető Service Comparison Engine Online Kft. tulajdona, így nem is törölheti azokat.

"A blockchain-rendszernek köszönhetően válnak decentralizálttá az értékelések, de egy másik nagyon fontos előny, hogy a globális terjeszkedés során nem kell majd minden egyes országban bankszámlát nyitnunk, és a jogi szabályozásokkal bajlódnunk, hogy pénzt tudjunk fogadni és kifizetni"

- árulták el az alapítók. Ez a felhasználók és a jutalékot fizető orvosok szempontjából nem okoz semmilyen komplikációt, ők a saját valutájukban fizethetnek, amit a rendszer automatikusan HEAL tokenekre vált.

Nemcsak költeni, keresni is lehet a tokeneket

A kripto-lázat meglovagolva a cég már a terjeszkedéshez szükséges tőkét is ennek megfelelően gyűjti. Tavaly december 15-én sikerrel zárult az Etheal által indított ICO (Initial Coin Offering) előértékesítési köre, amellyel háromszor annyi - 150 millió forintnyi - ethert sikerült összegyűjteniük, mint amennyit minimális célként kitűztek. Itt a hagyományos papír alapú szerződés helyett, egy teljesen automata és átlátható okosszerződés (a blokkláncon futó programkód) fogadja a beérkező kripto valutát, és cserébe HEAL tokeneket ír jóvá a támogatók digitális számláján. A normál értékesítés márciusban indul, ahol egy etherért ezer HEAL tokent kapnak a befektetők.

Kertészék az egyik legnagyobb versenyelőnyüket a mikroösztönzésben látják: fizetnek a felhasználóknak az értékes visszajelzésekért. A rendszer hitelességét ugyanis a blockchain mellett az értékelések adják, amik gyakran elmaradnak. Ezért az Etheal egy népszerű blog ötletét vette alapul, ahol a tartalomgyártókat annak megfelelően jutalmazzák, hogy mennyi lájkot és megtekintést kapnak a cikkeik, ezzel is ösztönözve a minőségi tartalomgyártást.

"Aki ír egy értékelést, amit mások lájkolnak vagy felszavaznak - tehát értékes, releváns - akkor annak adunk néhány tokent. Nyilván minél több hasznos információ van benne, annál több szavazatot kaphat, így érdekeltté válik a rendszer építésében" - mutatott rá Kertész, aki jelenleg az általuk megálmodott ökoszisztémát népszerűsíti olyan konferenciákon, mint a Las Vegas-i CES, ahol az Etheal-lel második helyezett lett az ICO pitch versenyen.

Ahogy az ott tartott előadásból is kiderül, már most kialakultak az orvosi turizmusnak olyan célországai, csomópontjai, ahol egy-egy területre specializálódtak. Ilyen Magyarország, az évi 300 millió dolláros - 75 milliárd forintos - forgalmú fogászati kezeléseivel, vagy Thaiföld, ahol évente 4,7 milliárd dollárt hagynak a jellemzően ausztrál, amerikai és japán páciensek egészségügyi kezelésekért. Dél-Koreába pedig a Golf-öbölből özönlenek a különböző átültetéses sebészeti beavatkozásokra, évi 760 millió dollárért.

Az egész világon küzdenek a kórházi várólistákkal: magyar cég oldhatja meg a problémát
Thaiföld az egyik legnépszerűbb célország
Az orvosi turizmus ugrásszerű növekedése pedig még inkább elősegíti ezeket a lokális specializációkat, főleg, ha adott lesz egy átlátható, globális platform.

A praxisukat évtizedek alatt felépítő, jól kereső orvosokat kevésbé motiválja a forgalomnövekedésből származó pluszhaszon kiaknázása, így ez olyan magánkézben lévő klinikáknál csapódik le, amelyeket jellemzően üzletemberek vezetnek, akik a páciensek számának növekedésében nem terhet, hanem skálázódási lehetőséget látnak

- értékelte Kertész. Ez a folyamat pedig végső soron a globális várólisták csökkenését hozhatja magával.
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
Vigyázat, nyílnak a zsilipek, most fog csak igazán elszállni a Bitcoin