Üzlet

Egymilliárd ember internetét darálták be a világ túloldalán - mi leszünk a következők?

Létezik Kínában egy 500 milliárd dollárt érő cég, amely hasonlóan működik, mintha egy tető alá hoznánk a Facebookot, az Amazont, a Spotifyt és a Netflixet, valamint egy kisebbfajta bankot. Egy ilyen kombináció halálos veszélyt jelentene mindezekre a cégekre - ha lenne esélye betörni a nyugati piacokra. A Tencent különféle szolgáltatásait körülbelül 1 milliárd ember használja, nem túlzás azt állítani, hogy a cég lassan már a teljes kínai internetet uralja és átalakítja. Bár másolási botrányok tömkelege kering a cég körül, és újonnan a Trump-kormány célkeresztjébe is bekerült, a pénzügyi szolgáltatásokat kóstolgató céget imádják a befektetők. Megnéztük, mi áll az 50%-os éves részvényárfolyam-emelkedés hátterében és azt is, hogy van-e miért aggódnia a nyugati bankoknak.
A techóriások hódításáról is szó lesz a Portfolio Banking Technology konferenciáján. Regisztráljon Ön is!

Egy komplett ökoszisztéma egy tető alatt

A Tencent egy hatalmas holdingcég, több száz leányvállalatot üzemeltet Ázsia-szerte, elsősorban Kínában. Többsége ezeknek internethez köthető dolgokkal foglalkozik, mint például:
  • közösségi médiumokat üzemeltet (például ilyen az üzenetküldéssel foglalkozó QQ, vagy az üzenetküldés mellett számos más szolgáltatást ajánló Weixin / WeChat, vagy blogalapú Qzone),
  • fizetési rendszereket üzemeltet (ezek többnyire a fenti közösségi médiumokba vannak integrálva) és biztosításokat nyújt (WeSure),
  • számítógépes játékokat fejleszt és forgalmaz - a Tencent Games Kína legnagyobb online játékfejlesztő és üzemeltető cége (övék többek közt a League of Legends, az Arena of Valor és a CrossFire is),
  • e-bookokkal (Tencent Literature) ésonline képregényekkel kereskedik (Tencent Comic), filmkészítéssel (Tencent Pictures), online zenemegosztással (QQ Music), e-sporttal (Penguin e-Sports), live streameléssel (NOW Live), oktatással (Tencent classroom), rádiózással (Nextradio) is foglalkozik - ezeken a területek gyakorlatilag mind piacvezető Kínában a cégóriás,
  • hírszolgáltatást (Tencent News), videómegosztást (Tencent Video), blogolást (Tencent Microblog) is biztosít,
  • illetve működtetnek e-mailrendszereket (QQ Mail, Foxmail), térképet (Tencent Map) és képszerkesztési platformokat (Pitu) is,
  • valamint dolgozik mesterséges intelligencián, drónokon, önvezető autókon és a Tencent AI Lab és a Tencent YouTu Lab keretein belül.

A Tencent tehát nemcsak egy "egy-tető-alatt-minden" elven működő társaság, hanem lényegében egy komplett ökoszisztéma, melyen belül egymásra épülő szolgáltatások sokasága egyszerre számos felhasználói csoportot szólít meg.

A céget egyébként riválisai folyamatosan azzal vádolják, hogy szolgáltatásai és termékei közül rengeteget csak lemásolt róluk, majd a kínai ügyfelek igényeihez igazította őket. Ma Huatengtől, a Tencent vezérétől (aki nem mellesleg a 17. leggazdagabb ember a világon) származik az bölcsesség, hogy "másolni nem gonoszság." Nem véletlen, hogy Trumpék másolásellenes hadjáratának célkeresztjébe is bekerült a konglomerátum.

A Tencent a hetedik legértékesebb vállalat a világon, mintegy 470 milliárd dollárt ér.

Az Alibaba után a második legértékesebb vállalat Ázsiában, de átmenetileg a legnagyobb ázsiai vállalat címét is birtokolhatta, mielőtt részben kiszállt belőle a Naspers márciusban, ami bedöntötte a holdingcég árfolyamát is. Egy ideig előzte még az Alibaba mellett a Facebookot és Warren Buffett cégét, a Berkshire Hathawayt is.

Cél a pénzügyi szektor

1998-as alapítása óta a Tencent Kínán belül számos digitális és elektronikus piaci szegmens vezető szereplőjévé nőtte ki magát, most éppen a mobilfizetési piac meghódításán dolgozik. A mobilfizetések feletti dominancia megszerzéséhez a Tencentnek Ázsia legértékesebb cégének fizetési szolgáltatójával, az Ant Financiallel (korábban AliPay, az Alibaba függetlenedett pénzügyi szárnya) kell megküzdenie, ami jelenleg a teljes piac több mint felét a kezében tartja. Erről a cégről itt írtunk:Hiába indult később a Tencent a mobilfizetési piacon, "atomfegyverrel" vághat bele a csatába, hiszen a WeChat nevű közösségi platformját, melybe a WeChat Pay nevű mobilfizetési alkalmazást beépítik, kb. 1 milliárd ember használja, ami sokkal több, mint az Ant Financial összes ügyfele, a szám pedig egyre növekszik.

Hogy működik? Ha az ügyfél a WeChat Payen keresztül fizet, egyszerűen megnyitja a mobilappot, majd odatartja az app által generált vonalkódot, QR-kódot a leolvasó elé. Az eladó ezt beszkenneli, majd az ügyfél mobiltárcájából leemelik a pénzt. Dönthet úgy is az ügyfél, hogy másik WeChat felhasználónak fizet közvetlenül az appon belül (itt alapból átutalásra van lehetőség, de fizethetünk az eladónak is, ha neki is van WeChat Pay-e. Az appon belül (ami lényegében a "Wallet" fül alatt a WeChatbe van integrálva) lehet egyébként vagyonkezelési termékeket is vásárolni, taxit rendelni vagy hotelt foglalni.



Egymilliárd ember internetét darálták be a világ túloldalán - mi leszünk a következők?
Az, hogy a WeChat egy közösségi médiafelületen keresztül "húzza be" az ügyfeleket a mobilfizetési megoldásokat biztosító platformjára, már most kifizetődő stratégiának látszik, hiszen Kína folyamatosan növekvő mobilfizetési piacából a cég egyre nagyobb szeletet hasít ki. Kínában egyébként tavaly 527 millió ember használt mobilfizetést, ami közel 10%-os növekmény a tavalyelőtti 470 millióhoz képest.

Egymilliárd ember internetét darálták be a világ túloldalán - mi leszünk a következők?


Egymilliárd ember internetét darálták be a világ túloldalán - mi leszünk a következők?
Persze a torta is egyre nagyobb:

Egymilliárd ember internetét darálták be a világ túloldalán - mi leszünk a következők?


Egymilliárd ember internetét darálták be a világ túloldalán - mi leszünk a következők?
Mindenesetre, miközben az Ant Financial nemzetközi vizekre evez, a Tencent könnyen lehet, hogy a hazai piacon veszi át az első számú mobilfizetési szolgáltató szerepét, hiszen:
  • A Tencent digitális vállalkozások és szolgáltatások tömkelegén keresztül csatornázhatja be felhasználók milliárdjait fizetési leányába. Bár a mobilfizetési hódítás elsősleges platformja most a WeChat, nem kizárt, hogy akár olyan csatornákon keresztül is elkezdik felszívni hamarosan a felhasználókat, mint a League of Legends, a világ egyik legnépszerűbb számítógépes játéka, vagy a Tencent Comic, Kína legnépszerűbb képregényes alkalmazása. Mindezekkel pedig áthidalja a legnagyobb problémát, mellyel számos pénzügyi cég szembenéz: a fiatalok megszólításának kihívását.
  • A Tencent vidéki felhasználók körében népszerűbb, mint az Alipay a Pacific Epoch elemzőcég szerint, mivel vidéken nem olyan népszerűek az online vásárlások, mint a nagyvárosokban, ahol az Alibaba szolgáltatásait sokan használják. A WeChatet használata viszont vidéken is elterjedt. A mobilfizetési megoldásokat nem használók körében van igazi növekedési potenciál.

Az Ant Financial egyébként jóval többet költ marketingre, ez az ő oldalukra billenti a mérleg nyelvét, illetve ez a vállalat sokkal jobban áll vagyonkezelési és hitelezési szolgáltatások tekintetében is, melyeket a Tencent még épphogy csak kóstolgat:

a Tencent például csak az idei év elején kezdett el egyáltalán befektetési alapokat árulni, miközben az Anté már évek óta a világ legnagyobb pénzpiaci alapja, amely mintegy 160 milliárd dolláros vagyont kezel.

Egy kész aranybánya

Van viszont valami, amit a Tencent tud és az Ant Financial nem: nyereséget termelni a befektetőinek. Miközben az Ant Financial küszködik azzal, hogy átlépje a fedezeti pontot,

a Tencent tavaly 3,3 milliárd amerikai dolláros nyereséget csinált, 10,5 milliárd dolláros bevétel mellett.

Persze valószínű, hogy ahogy az Alibabával / Ant Financiallel való verseny hevül, úgy a Tencent profitja is vékonyabb lehet. Ha megnézzük a cég historikus teljesítményét, viszont konzisztens növekedést láthatunk ilyen téren is:

Egymilliárd ember internetét darálták be a világ túloldalán - mi leszünk a következők?


Egymilliárd ember internetét darálták be a világ túloldalán - mi leszünk a következők?
Ha pedig valaki csak simán a Tencent részvényeit longolta, szintén nem járt rosszul, hiszen a hongkongi tőzsdére bevezetett cég papírjai 2004 óta 50 517%-ot emelkedtek, ami durván

éves átlagos 56%-ot jelent.



Egymilliárd ember internetét darálták be a világ túloldalán - mi leszünk a következők?
A jövőben persze semmi nem garantálja, hogy a Tencent részvényei hasonlóan jó teljesítményt fognak nyújtani, a Naspers 9,8 milliárd dolláros részvényeladása nagyon megviselte a holdingcég részvényeinek árfolyamát, bár az esemény márciusban történt, a 476,6 hongkongi dolláros csúcsát azóta sem tudta visszahozni a Tencent, melynek egy papírja most 377 hongkongi dollárt ér. Ha Trump és Kína közt fokozódik a kereskedelmi háború, a Tencent részvényeinek árfolyama még lejjebb kerülhet.

Amúgy ha valaki nem lát növekedési potenciált magában a Tencentben,

érdemes figyelnie a Tencent Music IPO-ját is, a cég ugyanis Amerikában készül tőzsdére menni, 25 milliárd dolláros értékeltségre tehet szert.
A bevezetés dátuma még nincs meg.Van mitől félnie a nyugatnak?

Egyelőre nincs arról szó, hogy a WeChat vagy a Tencent más pénzügyi szolgáltatásai az Egyesült Államokban vagy más nyugati országokban is megjelenni készülnének (bár Ázsiában már megvették a lábukat Kínán kívül, például Malajziában). Ennek oka vélhetően, hogy
  • az otthoni piacukon akarnak vezető pozíciókat kialakítani, elsősorban az Alibabával / Anttel szemben,
  • nincs akkora ismertsége a cégnek nyugaton, mint például az Alibabának vagy az Antnek, így nincs olyan ügyfélbázisa sem, amire építkezhet egy külföldi expanzióhoz,
  • számos szolgáltatása a kritikusok / konkurensek szerint nyugati cégek szabadalmaira hajaz, ami miatt jogi viták sokaságával kell számolnia. A Tencentnek egyébként vannak befektetései nyugaton, többek közt a Snapchatben és a Teslában is, ezek viszont inkább úgy tűnik, technológia- és tapasztalatszerzési céllal történtek meg,
  • a nyugati felhasználóknak már megvannak a közösségi médiumaik, digitális csatornáik; vélhetően sokkal inkább bíznak egy Facebookban vagy egy Amazonban, mint egy számukra ismeretlen kínai cégben.
  • Ha mégsem így volna (mint az Alibaba esetében volt), a pénzügyi szolgáltatások területén valószínűleg nem tud olyan költségelőnyt elérni a nyugati szolgáltatókkal szemben, mint az Alibaba az e-kereskedelemben.
  • Mindezt összefoglalva egyelőre a bankoknak vagy közösségi médiumoknak sem kell annyira félnie a Tencent terjeszkedésétől, mint például az Ant Financialétől.


A Portfolio cikksorozatot indított, melyben bemutatjuk a legnagyobb fintechcégeket; olvashat többek közt olyan innovátorokról, mint az N26, a Transferwise, a Raisin, a Erste George, a RobinHood vagy a Revolut. Írtunk többek közt még a legnagyobb banki blockchain-projektekről, illetve a nemzetközi és a magyar biztosítói innovációkról is.

Források: Guardian, Statista (1, 2, 3, 4), Reuters, Tencent, China Internet Watch, Forbes, South China Morning Post, Bloomberg, Seeking Alpha, Fortune, CNBC, Technology Review.

A techóriások hódításáról is szó lesz a Portfolio Banking Technology konferenciáján. Regisztráljon Ön is!
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
wall street