Előfizetői tartalom

Jön az azonnali átutalás és a magyar kártyás rendszer

Elindult az azonnali átutalási rendszer megvalósításának projektje, a rendszer a menetrend szerint 2019 második felében indulhat el élesben - jelentette be az MNB a "Jelentés a fizetési rendszerről" c. tanulmány publikálása kapcsán tartott sajtótájékoztatón. A kártyás fizetések száma és értéke gyorsuló mértékben nőtt az elmúlt néhány évben, így az európai átlaghoz képest mért lemaradásunkat is egyre gyorsabban dolgozzuk le. Ugyanakkor a számlák elektronikus befizetésénél még mindig fényévekre járunk Európától - derül ki a tanulmányából. A jelentésben újra világossá tették, hogy a Giro már komolyan vizsgálja a magyar kártyás elszámolási rendszer bevezetését, Bartha Lajos elmondta, ha pozitív döntés születik erről, akkor már jövőre elindulhat ez a rendszer. További érdekesség, hogy a bankok tavaly másfélszer több pénzforgalmi leállásról jelentettek, mint 2014-ben, és hogy a pénzforgalmi díjakon nem igazán emeltek a pénzintézetek.

A világban már ma is vannak olyan országok, ahol azonnali átutalás/fizetés működik, míg Magyarországon ez nincs így. Magyarországon 5 év múlva ez már biztosan alapelvárás lesz, ezért elkészítettünk egy koncepciót, aminek elkezdődött a konzultációja- fejtette ki Bartha Lajos, az MNB pénzügyi infrastruktúrák igazgatója. Az MNB a fogyasztókkal, IT-cégekkel, bankokkal...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés