Magányos 20 éves hacker a német adatlopási botrány főszereplője

MTI
2019. január 8. 15:21    
nyomtatás
 
Nem voltak társai a csaknem ezer német közszereplőt érintő adatlopás feltételezett elkövetőjének, a gyanúsított a nyomozás első megállapításai alapján önállóan, közreműködők nélkül tevékenykedett - ismertették kedden Wiesbadenben a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) és az informatikai bűncselekmények feltárásával foglalkozó ügyészség (ZIT) tájékoztatóján.


A gyanúsított 20 éves, német állampolgár, a szüleivel él Hessen tartományban, tanulói jogviszonyban áll, büntetlen előéletű. Aktív és volt politikusok, újságírók, művészek személyes adatait szerezte meg és hozta nyilvánosságra illetéktelenül.

Informatikai szakképzettsége nincs, de volt "elég ideje és érdeklődése" az adatok eltulajdonításához szükséges ismeretek elsajátításához. A nagyszabású adatlopást azzal indokolta, hogy "dühítették" az érintett közszereplők egyes megnyilvánulásai - mondta Georg Ungefuk, a ZIT vezetője.

A fiatalembert még vasárnap vették őrizetbe, informatikai eszközeit lefoglalták. Beismerő vallomást tett, és nemcsak a tettére rótt jogsértéseket ismerte el, hanem a történtek rekonstrukcióját is nagyban segítette.

A gyanúsított mély megbánást tanúsított, az eljárás révén ismerte fel tettének súlyosságát. Kihallgatása után szabadlábra helyezték, mert nem fenyeget az elmenekülés vagy a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye - mondta Georg Ungefuk.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a fiatalember összetett műveletekkel jutott hozzá az adatokhoz, kihasználva "biztonsági réseket", amelyek közül többet már lezártak.

Az eddigi vizsgálatok szerint az adatlopás 994 embert érint. Az esetek túlnyomó többségében csupán kapcsolattartási adatok - telefonszámok, e-mail-címek, postacímek - kerültek illetéktelen kezekbe, nagyjából 50 esetben viszont érzékeny személyes információk, például családtagokkal folytatott üzenetváltások vagy nyaraláson, családi eseményeken készült felvételek is. Az ellopott adatokat közzétették az interneten.

Az adatok már hetek óta szivárogtak egy Twitter-oldalon megjelentetett linkek révén, amikor a hatóságok január 3-án észlelték, hogy nagyszabású visszaélés történt. Időközben megállapították, hogy ennek részét alkotja több korábbi, egymástól függetlenként számon tartott adatlopási ügy is.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Elemző (PIF)
Befektetési adminisztrációs referens
Devizapiaci üzletkötő
Junior devizapiaci üzletkötő
Junior elemző/elemző (KGE)
Junior elemző (MPP)
Szerkesztő-Újságíró
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium