szerző

MKB Bank: Magyarországra hozzuk a nyílt bankolást

2018. november 8. 11:34    
nyomtatás
 
Lezárult a rendszercsere stabilizációs időszaka, az átállás megtörtént, az új számlavezető rendszer előnyei kezdenek előbújni. Az átállást, bár valóban voltak a stabilizációs időszakban hibák, sikeresnek nevezhetjük - mondja Hetényi Márk, az MKB Bank Stratégiai, Digitális és Retail felelős vezérigazgató-helyettese. A bank új szolgáltatásokkal készül az azonnali fizetési rendszerre, illetve a PSD2 és a nyílt bankolás jegyében globális nyílt sztenderdeken alapuló API-kat fog indítani a közeljövőben.

Hetényi Márk előadóként vesz részt jövő csütörtöki Banking Technology konferenciánkon. Regisztráció és teljes program itt!





Portfolio: Összességében hogyan értékeled utólag, megérte belevágni az alaprendszer-cserébe?

Hetényi Márk: Igen, nagyon is! Annak ellenére, hogy egy ilyen terjedelmű projektet, ami teljesen megváltoztatja a bank működésének alapjait, csak a rendszer működése után 10 évvel lehet értelmesen kiértékelni, mi már most látjuk a rendszerünk működésében a hatalmas potenciált. Sok múlik azon is, hogy az MKB Bank a rendszer adta lehetőségeket hogyan képes kiaknázni a jövőben. A projekt valódi sikere akkor lesz érzékelhető, amikor az MKB az új rendszer segítségével más cégekkel és szolgáltatókkal közösen együttműködve és ezek megoldásait integrálva képes az ügyfelei számára új termékeket, szolgáltatásokat és megoldásokat biztosítani. Ezen a téren is nemsokára nagyot ugrik majd a bank.

A projekt hazai és nemzetközi szinten is sikeres volt - 29 modult vezettünk be, vagyis majdnem a teljes banki működésre vonatkozó modulsorozatot. Más bankok öt vagy több év alatt hajtják ezt végre és közben le is állnak más fejlesztésekkel, míg a mi csapatunk ezt mindössze két és fél év alatt teljesítette. Közben a digitális térben is előre tudtunk törni az egyéb fejlesztéseinkkel. Bár az MKB előtt több mint tíz évig a hazai piac nem tudott sikeres digitális átállást felmutatni, egyre több hazai bank vág bele hasonló fejlesztésekbe és az alaprendszerek cseréjébe. Alapjában véve világ szinten realizálják azt a bankok, hogy bár az alaprendszer cserék időigényesek és kockázatosak, ennek ellenére jól menedzselt módon ezeket sikerre lehet vinni, és csak ideig-óráig lehet ezeket a döntéseket elhalasztani csakis a front-endre fókuszáló fejlesztésekkel. Az alaprendszernek is kell bírnia az iramot az új trendekkel - ahogy a nyílt bankolás és a hálózatokba történő integráció igénye növekszik, a régi rendszerek képtelenné válnak ezzel lépést tartani, cseréjük szükségszerű lesz.

MKB Bank: Magyarországra hozzuk a nyílt bankolást


Nem volt éppen problémamentes az átállás az új számlavezető rendszerre. Milyen nem várt problémák jöttek elő?

Beszéljünk erről is őszintén. Az átállást, bár valóban voltak a stabilizációs időszakban hibák, sikeresnek nevezhetjük. Egy olyan komplexitású átállásnál, amely a banki működés minden elemét érinti, sajnos lehetetlen azt biztosítani, hogy az átállás pillanatában ne lépjenek fel problémák. Érdemes belegondolni abba, hogy egy ilyen komplexitású és terjedelmű fejlesztési időszak alatt a bank működési környezete is változik, folyamatosan új igények merülnek fel, ezek fejlesztéseket generálnak és adott esetben a teljes komplex rendszer újra és újra tesztelését is igénylik, így nem statikus környezetben valósítjuk meg fejlesztéseinket. Ha azt az állapotot várnánk, ahol teljesen hibamentes a működés, ahhoz - a projekt teljes fejlesztési időtartama alatt - a nemzetközi és nemzeti szabályozóknak, az ügyfeleinknek és a versenytársainknak egyaránt semmilyen változást nem szabadna indukálniuk, amely persze nonszensz. Egy ilyen projekt életében eljön az a pillanat, amikor a hibák volumene eltörpül az elért eredmények és a stabilitás mellett, ekkor élesbe lehet vinni a rendszert.

Persze az adott hibák, bármennyire is csekély mennyiségűek, az ügyfelek és felhasználók számára az adott pillanatban problémát jelentenek és adott esetben fontosabbnak is tűnhetnek, mint az elért eredmények. Tudjuk, hogy előfordult néhány probléma a kivonatokkal és utalási problémák is előjöttek. Itt számunkra az volt a cél, hogy fel legyünk készülve a problémák minél gyorsabban történő elhárítására, és az ügyfeleinkkel együttműködve ezeket meg tudjuk oldani. Szeptember végére elértük azt az ideálisnak mondható állapotot, hogy a hibák nagy részét, amelyek jelentősebb számban érintették az ügyfeleket, megoldottuk. A stabilizációs időszakot - amelyről ügyfeleinket és felhasználóinkat előzetesen is tájékoztattuk - szeptember végén le tudtuk zárni.

Számoltatok-e pluszköltségekkel erre az időszakra, hogyan alakultak a kiadások?

Az átállást követően, valamint a stabilizációs időszak alatt többlet erőforrásokkal láttuk el a fiókhálózatot, a contact centert valamint belső üzleti helpdesket is működtetünk annak érdekében, hogy ebben az időszakban is gördülékenyebben tudjuk támogatni a működést. Tehát ilyen szempontból is felkészültünk. Az alaprendszerünk egyik sajátossága az, hogy a zárási folyamatok közben is és akkor is, ha a rendszer egy részét hiba érinti, ezekben az esetekben is kinyit a rendszer és működik tovább a bank. Ez a tulajdonsága a rendszernek nagyon sokat segített abban, hogy a stabilizációs időszak alatt is képesek legyünk biztosítani a bank működésének folytonosságát.

MKB Bank: Magyarországra hozzuk a nyílt bankolást


Ez a rendszer sajátossága, hogy részlegesen is tud működni?

Az MKB-nál bármennyire is elhúzódik a zárási folyamat, a bank képes kinyitni. A ma használatban lévő core rendszerek egyik sajátossága, hogy amikor elindul a zárási folyamat, és esetleg fellép egy hiba - mivel ez a szíve a rendszereknek - adott esetben a fiókok nem tudnak kinyitni, vagy kinyitnak, de az ügyfelek és az alkalmazottak nem tudnak tranzaktálni. Az MKB-nál ha elindul a zárási folyamat - és ha esetleg ez valami miatt hosszabb ideig tart is - ettől függetlenül a rendszer ki tud nyitni és tudja kezelni következő napot. Ennek hasznát vettük az átállás alatt is.

A belső operatív működésben érződik-e már az, hogy hatékonyabb vagy újabb lett a core rendszer?

A jelenlegi stabilizációs időszak végére egyelőre még nem, de ez még nem is elvárható. A szervezetnek is radikális változás ez, a teljes MKB-s csapatnak is hozzá kellett szoknia, hogy hogyan működik az új rendszer. De már látjuk, hogy azok az erősségek, amelyeket előre jeleztünk, elérhető távolságban vannak. Példaként vegyük a paraméterezést: ha bármilyen új terméket akarunk bevezetni vagy új szabályozói igénynek kell megfelelnünk, az új rendszer által biztosított könnyebb kalibrálási lehetőségek miatt mind időben, mind költségeiben is, sokkal egyszerűbb lesz.

Erre jó példa az azonnali fizetési rendszer, amely a bankoknak komoly kihívást jelent - a hét összes napjában, bármelyik órában radikálisan kevés idő alatt (5 másodperc) kell a belföldi utalásokat jóváírni és feldolgozni. A korábbi rendszerünk és sok másik bank jelenlegi rendszere ezt a működést nem képes támogatni, hiszen ezek a rendszerek több órára leállnak naponta, nem képesek ilyen sebességgel feldolgozni a tranzakciókat. Emiatt sok banknak "shadow" rendszert kell kiépítenie, amely tükrözi az alaprendszerek adatainak egy részét, és tudja támogatni ezt a működést - mindezt magas költség és időberuházás mellett. Az MKB új rendszere könnyebben támogatja a folyamatos működést, nincs szükség teljes "shadow" rendszerre, így a megfelelés is könnyebben megvalósítható. Természetesen, ettől függetlenül, nekünk is van konfigurációs és hozzáillesztési munkánk a projekttel.

Terveztek-e új fizetési szolgáltatást az azonnali rendszerre?

Ha valaki digitális bankként aposztrofálja magát, azt gondolom, ez nem is lehet kérdés - tervezünk plusz szolgáltatásokat az azonnali rendszerre.

Ezek már az induláskor elérhetők lesznek?

Az induláskor az első feladat az lesz, hogy az azonnali utalás valóban minden csatornán azonos minőségben elérhető legyen. A kiegészítő szolgáltatásokat - véleményem szerint - kicsit később fogják érzékelni az ügyfelek.

Mennyire jött be a videóbankos számlanyitás, mennyi ügyfelet lehet ezzel szerezni?

Az online számlanyitás intenzitása felülmúlja várakozásainkat, annak ellenére is, hogy ezt a fejlesztést is az alaprendszer cserénk közepette sikerült megvalósítanunk, és ezért még nem fejeztük be minden elemét. Eredményességi szinten az online számlanyitás továbbra is megfelel annak, mintha több bankfiókot nyitottunk volna egyszerre: átlagosan hét fiók nyitási eredményének felel meg az online nyitások száma. A fejlesztési terveink között szerepel, hogy az online számlanyitást integráljuk más rendszerekhez, ezzel gyorsítjuk a folyamatot, és utána marketing költségekkel megerősítve megyünk tovább ezen a piacon. A távazonosításnak nem csak a számlanyitás, de egyéb területeken, mint például a hitelezés vagy a befektetési tanácsadás területén is van jövője, ezért mindenképp érdemes volt a kezdeti csekélyebb szintű beruházásnak neki vágni.

Úgy tudjuk, az MNB-nél már javában dolgoznak a távoli azonosításra vonatkozó szabályok átírásán, modernizálásán. Készültök erre?

A pénzmosási törvény rendelkezései szerint a bankok kötelesek összes ügyfelüket újraazonosítani jövő év közepéig, ezért a távoli azonosítás feltételeit is újra kell gondolni, új lehetőségeket kell bevezetni. A távazonosítási lehetőségek mára már messze túlmutatnak egy egyszerű videós azonosításon, hiszen a személyi azonosításra alkalmas okmányok, az ügyfélkapu és a biometrikus adatok kombinációjával, segítségével, sokkal gyorsabb, biztonságosabb és átfogóbb lehetőségek léteznek a távazonosítás megvalósítására. Nemcsak a pénzmosási törvény miatt, de az ügyfélélmény növelése végett is fontos az, hogy a fiókokon és a videó eszközökön túl is tudjunk az azonosítási térben gondolkodni.

MKB Bank: Magyarországra hozzuk a nyílt bankolást



Ha a távazonosítás egyre egyszerűbbé válik, milyen termékek jöhetnek az online csatornára a következő hullámban?

Egyértelműen a hitelezés és a befektetési tanácsadás az a terület, ahol a banki termékeket és szolgáltatásokat a távazonosítás segítségével a digitális térbe lehetne terelni. De a bankrendszernek nem szabad csak a jelenlegi termékek és szolgáltatások mentén gondolkodni - a digitális jövőben más által működtetett platformokhoz lehet csatlakozni, illetve saját platformokat kell működtetni. A platformokhoz való integráció megköveteli a bankoktól, hogy a jövőben saját termékeiket és szolgáltatásaikat ne az eddig megszokott csatornákon érvényesítsék, hanem ezeket - az ügyfélélmény maximálizálásának szándékával - platformokba integrálva, más folyamatokba és eseményekbe csomagolva bocsássák az ügyfelek rendelkezésére. E tekintetben a távazazonosítás kényelmesen és biztonságosan tudja elősegíteni a platformosodás folyamatát és azok működését, így a bankoknak a távazonosításban meghatározó szerepe lehet.

Továbbá a távazonosítás egyszerűsödése lehetővé teheti, hogy a bankok a technológia segítségével segítsék az ügyfelek online ügyintézését akár más iparágakban is. Számos iparágban kardinális kérdés az ügyfelek azonosítása, a bankok pedig központi szerepet tölthetnek be biztonsági, bizalmi szerepükön keresztül. Miért ne fogadná el egy bank azonosítását egy telekommunikációs cég, amelynek köszönhetően azonnal intézhetné ügyeit online az ügyfél?

Hogyan készül az MKB a platformosodásra?

Az MKB több szempontból is készül a platformosodásra. Nem kis részben az alaprendszer csere fog segíteni abban, hogy a nyílt bankolás hazai megvalósításában nagyot tudjunk előre lépni. Az alaprendszerünk jól definiált interfészek és API-k segítségével fogja segíteni a más szolgáltatókkal történő integrációt a jövőben. A PSD2 és a nyílt bankolás jegyében az MKB lesz az első, aki globális nyílt sztenderdeken alapuló API-kat fog indítani a közeljövőben. A platformosodás érdekében az MKB hozta létre elsőként innovációs laborját és nemzetközi startup inkubátorát, az MKB Fintechlabet, amely idővel a hazai és regionális legjobb FinTech cégeket tudja az MKB Bank IT rendszerével integrálni.

Konkrét példákra térve: nemrég jelentettük be az MKB Fintechlab első hazai hackathonját ahova magyar és nemzetközi cégeket invitálunk egy egész hétvégén tartó fejlesztői versenyre, amelynek keretében a kiválasztottak bebizonyíthatják, hogy képesek ilyen rövid idő alatt integrálódni az MKB IT és üzleti rendszereivel, és azon bemutatni fintech fejlesztéseiket. A hazai bankok közül először fogunk egy olyan sandbox-ot rendelkezésre bocsájtani a versenyzők részére, ahol több mint 1,500 olyan, az alaprendszerhez köthető API elérhető, amely megkönnyíti a rendszereinkhez való jövőbeni integrációt. Kijelenthetjük, hogy a nyílt bankolás ezzel megérkezett Magyarországra és letesszük a platformosodás alapköveit.

A platformosodással jár, hogy az egyes iparágak határai lebomlanak és könnyebben átjárhatóvá válnak - a banki szolgáltatások beépülnek az ügyfelek életébe és a problémák felmerülésekor kínálnak majd megoldást.

Hetényi Márk

vezérigazgató-helyettes

MKB Bank

Hetényi Márk a Santa Clara University-n szerzett informatikai mérnöki, és a Georgetown University-n üzleti diplomát.1997-től a PricewaterhouseCoopers cégcsoportnál dolgozott Magyarországon és az Egyesült Államokban... Tovább »




Hetényi Márk előadóként vesz részt jövő csütörtöki Banking Technology konferenciánkon. Regisztráció és teljes program itt!

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 

hirdetés
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium