Vállalatok, figyelem! Erre a határidőre kevesen gondolnak

MTI
2019. április 11. 08:40    
nyomtatás
 
Április 23-ig kell befizetni az innovációs járulék első előlegét, a járulékfizetők köre pedig egy tavalyi törvénymódosítás hatására idén több ezer mikro- és kisvállalkozással bővülhet - hívja fel a figyelmet a BDO Magyarország az MTI-hez eljuttatott közleményében.


A változás abból adódik, hogy az érintett vállalkozások mutatóit idén újra csoportszinten kell értékelni, míg korábban, 2014 óta csak az adott céget kellett vizsgálni. A korábbi szabályozás értelmében a multinacionális vállalatcsoportok hazai leányvállalatai mentesülhettek a fizetés alól, amennyiben a létszámuk nem érte el az 50 főt, és sem árbevételük, sem mérlegfőösszegük nem haladta meg a 10 millió eurót. Hasonló helyzetben voltak azok a magyar tulajdonosok is, akik adózási vagy egyéb megfontolásból tartottak fenn több társaságot.

A BDO közleménye szerint idén, legkésőbb az április 23-i első előlegfizetési határidőig az egyes, úgynevezett partner- és kapcsolódó vállalkozások adatait már együttesen kell értékelni, sokszor bonyolult képletek alapján. Ez alapján dől el, hogy az adott társaságnak kell-e innovációs járulékelőleget fizetni, vagy nem. A járulék összegét az idei várható gazdálkodási adatok alapján kell meghatározni idén áprilisban és júliusban. A későbbi előlegek, valamint az év végi kötelezettségek mértékét pedig az új, az akkor ismert adatok alapján kell majd újraszámolni.

Hegedüs Sándor, a BDO Magyarország adótanácsadási üzletágának adóigazgatója szerint a 0,3 százalékos adókulcs nem tűnik soknak, de ezt nem a társaságok eredménye, hanem a helyi iparűzési adó számításával közel megegyező módon kell megállapítani.

Jelezte: az innovációs járulékból származó bevételek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapba folynak be, a járulékból közel 82 milliárd forintot vár idén a kormányzat. A bevételek tervezett több mint 10 százalékos növekedése tavalyhoz képest jelentős részben annak a több ezer vállalkozásnak köszönhető, amelyekkel idén kibővül az innovációs járulékot fizetők köre - fűzte hozzá.

Az innovációs járulék és egyben az iparűzési adó alapját a kimutatott nettó árbevétel adja, melyet csökkenteni lehet az anyagköltséggel és az eladott áruk beszerzési értékével, valamint a közvetített szolgáltatások és úgynevezett alvállalkozói teljesítések értékével. Szintén le lehet vonni az adóalapból az alapkutatás, alkalmazott kutatás, a kísérleti fejlesztés adóévben elszámolt közvetlen költését.

A KSH legfrissebb adatai szerint jelenleg közel 6200 olyan társas vállalkozás van az országban, amely 50, illetve azt meghaladó létszámmal rendelkezik.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Értékesítő
Privát banki tanácsadó
Szerkesztő-újságíró
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium