Előfizetői tartalom

Megkötötte a szerződést a Budapest-Belgrád vasútvonalra az Opus

Portfolio
Az Opus Global szerdán bejelentette, hogy megkötötte a szerződést a Budapest - Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának teljes körű tervezésére és kivitelezésére a CRE Konzorcium. A közös irányítású magyar-kínai konzorciumban az Opus Global közvetett, 51 százalékos tulajdonában lévő RM International Zrt. fele részben vesz majd részt a munkálatokban. A beruházás összértéke 2,078 milliárd dollár - közel 590 milliárd forint -, a kivitelezési szerződés a magyar állam és a kínai Eximbank finanszírozási megállapodásával, várhatóan 2019. harmadik negyedévében léphet hatályba.

Április végén kiderült, hogy a Mészáros Lőrinchez köthető RM International Zrt. két kínai céggel konzorciumban nyerte meg a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására kiírt tendert. A beruházás a tervek szerint 2019 végén, 2020 elején kezdődhet meg. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ütemezéssel kapcsolatban azt is elmondta, hogy május 25-ig megkötik...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés