Üzlet

Japán gyertyák és a milliárdos szamuráj

Portfolio
A japán gyertya elmélet magalkotása, illetve az első kereskedési módszer kifejlesztése, amely használata során a múltbéli ármozgásokból következtetünk a jövőbeli árakra a japán Munehisa Homma nevéhez fűződik. Homma hatalmas vagyonra tett szert, az általa kifejlesztett kereskedési technikák rizspiacon történő alkalmazásával.

1 2 3

Egy kis történelem:.
Az 1700-as évek elejétől felvirágzott a japán gazdaság, miután hosszas háborúskodás után Tokugawa sogun egyesítette az országot. Az élénkülő kereskedelem központjában a rizs állt, így az adás-vétel megkönnyítése végett az 1600-as évek végétől intézményesítették a rizstőzsdét több városban is. A rizspiacok életében az igazi fordulópontot az 1710-es év jelentette, amikortól is a korábban fizikailag is jelen lévő termék helyett rizs kuponokkal is lehetett kereskedni, amelyeket a mai közraktár jegyek megfelelői voltak. A rizs kuponok a raktárakban lévő rizs készletre vonatkoztak, jövőbeni szállításra, így ezek voltak ez első határidős kontraktusok a világon.

Az 1700-as évek közepére már 1300 rizs dealer működött a mértékadó oszakai tőzsdén, és csak Oszakában évi 210,000 rizsbála volt az éves forgalom, miközben a teljes japán termelés mindössze évi 30,000 bála volt. Ebben a piaci környezetben lépett a porondra 1750 környékén a gazdag rizstermesztő családból származó Munehisa Homma, aki miután átvette az rányitást a családi birtokok felett a határidős rizs piaccal kezdett foglalkozni. Homma folyamatosan figyelte az árakat, és a kereskedők viselkedését, mielőtt kialakított kereskedési technikáját, ami olyan sikeresen működött, hogy az osakai után a tokió rizspiacnak is meghatározó szereplőjévé vált. Korabeli feljegyzések szerint egyhuzamban 100 nyerő ügylete volt. Sikereinek, és hatalmas vagyonának köszönhetően szamuráj tisztséggel jutalmazták.

' title='
Ez a cikk folytatódik
1 2 3
Kasza Elliott-tal

Leggett & Platt Inc. - elemzés

Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen 19,08-at ér, azaz kicsit kevesebb mint három év alatt harmadolt az árfolyama. Mivel osztalék

Holdblog

Szabó Dávid: Érik a kriptó iparág

Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gátak szakadtak át az elmúlt időszakban, hol tart a szabályozás, hogyan... The post Szabó Dá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
nő tőzsde