Üzlet

Itt az LG válasza a hajtogatható mobilokra

Nagy Viktor, Barcelona
Mit ér egy mobilgyártó, amelyik nem kínál manapság hajtogatható mobilt? Mert, ugye a Samsung már a Mobile World Congress (MWC) előtt bemutatta a Galaxy Foldot, amire ma a Huawei tromfolt rá a Mate X nevű telefonjával, aztán estére az LG csődítette össze az újságírókat, hogy tovább fokozódjon az izgalom, a dél-koreaiak azonban úgy gondolták, nem szállnak be a versenybe, és valami egészen mást mutatnak be.
Arra azért már nagyjából lehetett számítani, hogy mi érkezik ma az LG-től, és nagy volt a valószínűsége annak, hogy a barcelonai bemutatón bizony hajtogatható telefonról szó sem lesz (pedig nekik van feltekerhető tévéjük, ugye), nagyjából ennek tudható be, hogy jóval kevesebb érdeklődőt vonzott az esemény, mint a nagy riválisok bemutatói, míg a Samsung Londonban és San Franciscóban csomagolta ki az új készülékeket, és világszerte több helyszínen követték samsungos eseményeken online a nagy bejelentéseket, és a Huawei bemutatója is több mint ezer újságírót vonzott, addig az LG eseményén csak közel ötszázan voltunk, ami így is teltházat jelentett.

Itt az LG válasza a hajtogatható mobilokra
Mobile World Congress Barcelona
A GSMA Mobile World Congress a világ legnagyobb mobilkommunikációs seregszemléje. A kiállításon és a hozzá kapcsolódó konferenciákon a világ vezető mobilcégei, készülékgyártók, szolgáltatók vesznek részt és mutatják be legújabb fejlesztéseiket. Az idei eseményen több mint 2400 vállalat vesz részt, a szervezők több mint 107 ezer látogatóra számítanak. A 2019-es MWC-n többek között Dieter Zetsche, a Daimler elnöke, Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója, Nick Read a Vodafone és Timotheus Höttges a Deutsche Telekom vezérigazgatója tart előadást.
Az LG eseménye abban is különbözött a másik kettőtől, hogy itt aztán tényleg mindent új készüléket kézbe lehetett venni, ki lehetett próbálni, nem úgy, mint a Samsungnál és a Huaweinél, a hajtogatható mobilokat ugyanis - néhány bennfentesen kívül- a szélesebb tesztelői közönség csak messziről nézhette, ma a Huaweinél például csak egy vitrinen keresztül lehetett kapcsolatba kerülni a Mate X-szel.

Itt az LG válasza a hajtogatható mobilokra
Érezte tehát az LG, hogy valamit lépni kell a hajtogatós őrületre, ezért kijött az LG DualScreennel, ami gyakorlatilag egy új készülék, a V50 (erről részletesebben lejjebb) és egy arra rápattintható második kijelző párosa. A mobil hátulján lévő 3 érintkező ponton keresztül csatlakozik a két készülék egymáshoz, és így együttesen egészen érdekes felhasználási lehetőségeket nyitnak meg: a második kijelző szolgálhat például kontrollerként a játékokhoz vagy billentyűzetként üzenetek írásakor, de arra is jó ez a kombó, hogy különböző appek fussanak rajtuk, az egyiken például youtube, míg a másikon maps és így tovább.

Itt az LG válasza a hajtogatható mobilokra
A második kijelzőben akkumulátor nincs, úgyhogy a két kijelző együttes használatakor mindkét kijelző a V50 akksiját meríti, valószínűleg jóval gyorsabban, mint egy kijelző tenné. A két kijelző együtt összehajtva azért összességében elég vastag és nehéz, nem valószínű, hogy sokan hordják majd szűk nadrágok zsebében az LG DualScreent.

Itt az LG válasza a hajtogatható mobilokra
A DualScreen tehát inkább csak egy kiegészítővel ellátott új telefon, aminek az LG a V50 nevet adta. A készülék különlegessége, hogy 5G-képes, és egy erős, Qualcomm Snapdragon 855 chip hajtja. Nagy akksival (4000 mAh) van felszerelve, emiatt viszont relatíve nehéz (183 gramm) és relatíve vastag (8,3 milliméter). A mobil OLED kijelzője 6,4 collos és természetesen szinte a készülék teljes felületét befedi. Az árat egyelőre nem tudjuk.

Itt az LG válasza a hajtogatható mobilokra
A bemutató végére hagyta az LG az új csúcsmobilját, a G8-at, ami több újdonsággal érkezett:
  • a mobil egy Z-kamerának nevezett mélységszenzort kapott, amivel érzékeli azt, ha a kezünkkel speciális mozdulatokat teszünk a kijelző előtt, amivel több funkció is életre kelthető, fel- és letekerhetjük a hangerőt, készíthetünk screenshotot vagy megnyithatunk alkalmazásokat. A funkció működése érdekes, de a valóságban egyelőre inkább csak redundanciának tűnik, nagyon kevés olyan élethelyzet van, amikor inkább a mobil előtt hadonászva keltenénk életre egy funkciót, mint sem, hogy néhány gombnyomással vagy érintéssel tennénk ugyanezt. Hasonló szórakoztató gesztusvezérlő van például a BMW-kben, az is inkább csak csajozásra jó.
  • a G8-ban gyakorlatilag vénaszkenner is van, a Hand ID jóval pontosabb, mint az ujjlenyomat-olvasók, a színpadi bemutató alapján tényleg gyorsan működik


Itt az LG válasza a hajtogatható mobilokra
Majdhogynem másodlagosak a telefon egyéb tulajdonságai, de a rend kedvéért: a G8 OLED kijelzője 6,1 collos, felbontása QHD+, a telefont a Qualcomm Snapdragon 855 chip hajtja, 6GB RAM és 128 GB háttértár van benne, de akinek ez nem lenne elég, az MicroSD kártyával tovább bővítheti. Az akksi 3500 mAh-s, a mobil USB-C porton keresztül támogatja a gyorstöltést (Quick Charge 3.0). A G8-nak lesz egy olcsóbb változata is, aminek a neve LG G8s ThinQ, ebben szintén Snapdragon 855-ös processzor lesz, de 6,2 collos OLED kijelzővel és 3350 mAh-s akksival szerelik. Az árakat egyelőre nem tette közzé az LG.

Itt az LG válasza a hajtogatható mobilokra
És hogy mit hoz a jövő az LG-nél? A dél-koreai gyártó érezhetően kivár a hajtogatható mobilokkal, ha a Samsung, a Huawei vagy más gyártók (a Xiaomi és az Aécatel is tervez hasonlót) készülékei sikeresek lesznek, akkor nyilván beszáll a versenybe. Kyle Yoon, az LG senior termékmenedzsere tegnap azt mondta, hogy az LG is tervezi, hogy összehajtható mobilt dobjon piacra, de ahhoz egyrészt a Play Store-nak is támogatnia kellene a hajtogatható készülékek felbontását, másrészt az összehajtható mobilok még egyszerűen túl drágák, az LG pedig azt szeretné, hogy szélesebb fogyasztói körhöz eljussanak, ahhoz viszont lejjebb kell jönnie az áraknak.
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Vigyázat, nyílnak a zsilipek, most fog csak igazán elszállni a Bitcoin