Üzlet

Izgalmas befektetési sztori a Magyar Telekom

Megemelte a Magyar Telekom célárát a Citi, az elemzőház szerint vonzó osztalékhozamú befektetési sztori a Magyar Telekom, már csak azért is, mert átalakulás előtt áll a magyarországi távközlési piac, aminek az intenzitása azonban a Citi szerint nem lesz erős.
Érdekes befektetési sztorit kínál a Magyar Telekom a Citi szerint, az elemzőház ugyanis úgy látja, hogy a magyar távközlési cég papírjai vonzó osztalékhozamot nyújtanak, ráadásul egy érdekes "opció" is van a részvényekben, ami azonban pozitív és negatív irányban is működhet. A frekvenciavásárlások költségeitől eltekintve a Magyar Telekom részvényei fenntarthatóan két számjegyű szabad cash flow hozamot nyújtanak, ami elvileg két számjegyű osztalékhozammá lenne konvertálható, de a Magyar Telekom menedzsmentje ebben konzervatív, a Telekom papírok osztalékhozama jellemzően 5-6 százalék, itt említi meg a Citi elemzője, hogy ha az osztalékpolitika változna, az fontos katalizátor lenne.

A Citi szerint egyfajta opció is van a Telekom papírjaiban, ezzel kapcsolatban 3 forgatókönyvet vázolnak:
  • Evolúció: relatíve változatlan marad a Telekom piaci környezete, esetlegesen további konszolidáció a versenytársak között, és/vagy óvatos piacra lépés a Digitől (itt vélhetően a Digi mobilpiaci belépésére gondol az elemző).
  • Strukturális változás: Ebben a forgatókönyvben a Magyar Telekom szerepet vállal a szektor konszolidációjában, strukturális átalakulásában, például úgy, hogy változik a cég irányítása, vagy a cég leválasztja az infrastruktúrája egy részét (ez történt a cseh O2-nál is).
  • Disruption: Ez az a forgatókönyv, amiben a Magyar Telekom versenytársai a mostaninál sokkal agresszívebbek, de az is fontos, hogy a kormányzatnak mik a prioritásai, hiszen a kormány például adócsökkentésekkel javíthatja is a távközlési cégek működési környezetét, de ronthat is azon, például magas frekvenciadíjakkal vagy olyan szereplők támogatásával, amelyek alaposan átalakíthatják a szektort.


Az alapforgatókönyv azonban a Citinél az első, vagyis hogy nem lesz érdemi átalakulás a magyar távközlési szektorban, ez alapján pedig a Magyar Telekom pozíciója biztonságban van, egyrészt azért, mert az elemzőház szerint a Diginek egy magyarországi roamingszerződés hiánya, a cég korlátozott frekvenciakészlete és magas eladósodottsága és a magas szektorális adók miatt nehéz lesz felforgatnia a szektort, másrészt a magyarországi távközlés átalakulása még akkor sem lesz drasztikus, ha folytatódik a mobil-vezetékes konvergencia.

A Magyar Telekom árfolyama idén csupán 2,7 százalékkal került lejjebb, azzal együtt, hogy a vállalat májusban részvényenként 25 forint osztalékot fizetett ki. Az erős tőzsdei teljesítményhez az is kellett, hogy egy lapértesülésre november közepén nagyot ralizzon a Telekom, a hír az volt, hogy a Deutsche Telekom ajánlatot kapott a Magyar Telekomban meglévő 59,21 százalékos részesedésére. Ma egyébként közel 0,6 százalékot esett az árfolyam, ami főként a rossz nemzetközi tőkepiaci hangulattal magyarázható.

Izgalmas befektetési sztori a Magyar Telekom
RSM Blog

Mit kockáztatunk HR nélkül?

A vállalatok jelentős részének életében meghatározó szerepe van a HR tevékenységnek, mert a jól átgondolt HR stratégia támogatja a munkatársak, megtartását, motiválását, fejlesztését,

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem mese ez: rengeteg pénz hullik a magyarokra pillanatokon belül

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
google