Előfizetői tartalom

Nem okozott meglepetést a Magyar Telekom

Nagyjából az elemzők várakozásainak megfelelő negyedéves, és a menedzsment terveinek megfelelő egész éves számokat tett közzé a Magyar Telekom. A befektetőket azonban két dolog még ennél is jobban érdekelheti: 1. az eladósodottság tovább emelkedett, ez pedig nem jó hír az osztalékfizetési kilátásokkal kapcsolatban, 2. egy esetleges kivásárlással kapcsolatban fontos információ, hogy az egy részvényre jutó saját tőke már csak 419,5 forint, erre is érdemes figyelniük azoknak, akik arra számítanak, hogy az anyacég aktivizálja magát. A várakozásoknak nagyjából megfelelnek a negyedéves számok A bevételek elsősorban az energia kiskereskedelem szegmensnek köszönhetően emelkedtek, a hang alapú szolgáltatásokból származó bevételek tovább csökkennek Macedóniában továbbra sem látszik fordulat, a kiélezett verseny miatt bevételek a fontosabb szegmensekben tovább esnek A negyedévet 6,7 milliárd forintnyi távközlési adó terhelte A nettó eladósodottság tovább emelkedett A saját tőke részvényenként 419,5 forintra csökkent (nem auditált szám), amennyiben kivásárlásra kerülne sor, ez lehetne a minimális ajánlati ár A menedzsment várakozása alapján a bevételek idén legfeljebb 3 százalékkal csökkenhetnek, az EBITDA 3-6 százalékkal csökkenhet, beruházásokra a tavalyihoz hasonlóan közel 87 milliárd forintot költhet a vállalat (spektrumköltés és frekvencia díj aktiválás nélkül)

Vegyes számok. Közel a várakozásokhoz A negyedik negyedéves számok árbevétel és üzemi eredmény soron jobb lett a vártnál, az EBITDA és a nettó profit viszont valamelyest elmaradt a várakozásoktól.Ha az egész évet vizsgáljuk, akkor az árbevétel alakulása megfelelt a menedzsment várakozásának (növekedés volt a cél), az EBITDA a vártnál jobban alakult (-7,9% miközben...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés