Trump megtalálta a tőzsdei zuhanás felelősét. Természetesen nem ő az

2018. október 11. 08:12    
nyomtatás
 
Donald Trump a Foxnak nyilatkozott tegnap, ahol a tegnapi részvénypiaci zuhanásról is kérdezték. Az amerikai elnök megtalálta a felelőst.

Portfolio Online Tőzsde - részvénykereskedés biztonságban: stabil, banki háttér, BEVA garancia

Masszív esés volt tegnap az amerikai tőzsdéken, fél éve nem láttunk akkora zuhanást, mint tegnap, ha pedig pontban nézzük, akkor minden idők harmadik legnagyobb esése volt tegnap az egyik vezető amerikai részvényindexben, a Dow Jones-ban.

Természetesen az amerikai elnöknek a tőzsdei esésről is van véleménye, amit el is mondott. Arra a kérdésre, hogy mi okozhatta a sok részvényben pánikszerű eladásokat, Donald Trump természetesen nem azzal válaszolt, hogy az a kereskedelmi háború aggasztja a befektetőket, amit ő gerjeszt főként Kínával és az Európai Unióval szemben, hanem az amerikai jegybank kamatemelései okozták a tegnapi zuhanást. Az amerikai elnök szerint a Fed megőrült, és egyértelműen az egyre magasabb kamatok okozzák a mostani korrekciót.

Trump kirohanása az amerikai jegybankkal szemben egyébként nem új, már június óta hevesen kritizálja az elnök a jegybankárokat, szeptemberben pedig elmondta, hogy nem boldog amiatt, hogy a Fed idén már harmadszor is kamatot emelt.

A Foxnak adott interjúban az amerikai elnök még elmondta, hogy a mostani esés csak egy korrekció, ami alapvetően jó, hiszen régóta vártunk már esésre, ennek ellenére Trump nem ért egyet azzal, amit a Fed csinál.

(Bloomberg)

Címlapkép: Shutterstock

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



MINDEN, AMI BEFEKTETÉS ÉS KERESKEDÉS
Feliratkozom a Portfolio Trader hírlevélre
Elmúltam 16 éves
Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.
FELIRATKOZOM
Tematikus cikk

Egy év alatt több mint 200 új munkatárs a pécsi Hauniban (x)

Története legnagyobb létszámbővítését hajtotta végre a gépgyár. 

Hatvan milliárdból fejleszthetnek a hazai kkv-k (x)

Ingyen hitel a kisvállalkozások versenyképességének fejlesztésére. 
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 

hirdetés
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
1
Prémium