FONTOS Vajon tényleg elhozhatja az iráni rezsim bukását egy Izraellel vívott háború?
Üzlet

Buszjárat indul Budapest belvárosából a reptérre

MTI
Július 8-ától közlekedik az új közvetlen repülőtéri buszjárat Budapesten, a 100E jelzésű járat a Liszt Ferenc-repülőtér és a Deák Ferenc tér között szállítja majd az utasokat - mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A közvetlen járatra egy jegy 900 forintba kerül majd.

Az utasokat egyedi arculatú, alacsonypadlós és légkondicionált buszok szállítják majd, amelyek félóránként indulnak - közölte.

A járat a Deák Ferenc térről indulva csak a Kálvin téren áll majd meg a repülőtér felé, viszont a korai órákban, amíg a metrók nem közlekednek, az Astoriánál is fel lehet majd szállni rá. A repülőtér felől érkező buszokról a Kálvin téren és az Astoriánál is le lehet majd szállni.

A főpolgármester-helyettes elmondta, a buszjárat alkalmazkodik a repülőtéri forgalomhoz: a Deák Ferenc térről reggel 4 órakor indul első busz a reptérre, az utolsó 23.30-kor. A repülőtérről a belvárosba reggel 5 órakor indul az első busz, az utolsó 0.30-kor.

A buszok a forgalomtól függően akár 35 perc alatt megteszik az utat - fűzte hozzá.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra megjegyezte azt is, hogy a 200E jelzésű járat, amely a Kőbánya-Kispest metróállomás és a repülőtér között közlekedik, a továbbiakban is szállítja az utasokat az eddigi díjszabás mellett.
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
bét