Vesztésre áll Európa az energiahatékonyság terén

2018.02.05 12:15

Az Európai Unió elsődleges és végső energiafogyasztása is meghaladta a 2020-ra kitűzött célt 2016-ban. Noha még van pár év a cél teljesítéséig, érdemes egy pillantást vetni arra, hogyan alakul a közösség energiahatékonyság-javítási programja a legutóbbi hivatalos adatok tükrében.

Az Európai Unió 20 százalékos fogyasztáscsökkentési vállalása értelmében 2020-ban a közösség elsődleges energiafogyasztásának nem lenne szabad átlépnie a 1483 millió tonna kőolaj-egyenértéket (mtoe).
Ehhez képest, az Eurostat adatai szerint 2016-ban az EU elsődleges energiafogyasztása 1543 mtoe volt, vagyis 4 százalékkal a 2020-as célérték fölött alakult.


Az adat alapján 1990-hez képest - az első év, amelyről hivatalos adat áll rendelkezésre - 2016-ig 1,7 százalékkal csökkent az EU elsődleges energiafogyasztása. Az Eurostat adatai szerint az évek során jelentős fluktuáció mutatkozott a fogyasztás alakulásában, így a céltól való távolságban is. Ezek alapján a legnagyobb mértékben, több mint 16 százalékkal 2006-ban haladta meg a célt a fogyasztás, a legközelebb pedig 2014-ben alakult ahhoz; ekkor 1,7 százalékkal volt magasabb a célnál.

Eurostat

A végső energiafogyasztás az elsődleges energiafogyasztással szemben nőtt 1990 és 2016 között; az érték 2016-ban az EU-ban 1108 mtoe volt, ami 2 százalékkal a 2020-ra kitűzött cél fölött van.

A historikus adatok szerint 2014-ben a fogyasztás átmenetileg a 2020-as célérték alá került, majd 2015-ben éppen megfelelt annak, miután 2006-ban még 10 százalékkal a cél felett tartózkodott.

Eurostat


Az összesített bruttó belföldi energiafogyasztás 2016-ra 1641 millió tonna olajegyenértékkel 10 százalékkal mérséklődött a 2006-os csúcshoz képest, amely ugyanakkor 6,1 százalékos növekedést mutaott 1996-hoz képest. Magyarország esetében 1996 és 23006 között 3,7 százalékkal nőtt, 2006 és 2016 között pedig 8 százalékkal mérséklődött a bruttó belföldi energiafogyasztás.

© 2018 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF