Előfizetői tartalom

Robbanásszerű növekedés előtt a zöldenergia szektor

Portfolio
A tiszta energia szektor bővülése a válságban is folytatódott, a szél-és napenergia rendszerek telepítésére többet költött a világ 2009-ben, mint a megelőző évben, valamint a bioüzemanyagok termelése is növekedett. A zöldenergia lehet a válságból való kilábalás legfőbb hajtóereje. A kormányzatok ugyanis jelentős beruházásokat terveznek az elkövetkezendő években, amelyekkel egyrészt csökkenhetik energiafüggőségüket, másrészt léphetnek a környezetvédelem érdekében, harmadrészt pedig munkahelyeket is teremtenek. Ezzel pedig a szektor hosszú távú növekedése is biztosított - olvasható a Clean Edge legfrissebb tanulmányában. A kockázati tőkés befektetők érdeklődése ugyanakkor némileg csökkent a tavalyi évben a zöldenergia iránt, bár ez betudható annak, hogy minden területen visszafogták aktivitásukat. A tiszta energia szektorban kisebb volt a visszaesés, így a kockázati tőkés befektetésekből egyre nagyobb részt hasít ki az iparág.

2009 úgy vonul majd be a történelembe, mint az egyik legrosszabb év a gazdaságtörténetben. Viszont érkeznek reménysugarak a zöldenergia szektorból és úgy tűnik, hogy a tiszta energia lehet a fő hajtóereje a globális gazdasági fellendülésnek. Az Egyesült Államok 787 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagjából 100 milliárd dollárt fordít a szektorra. Dél-Korea...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés