13. havi fizetéssel támad a magyar üzletlánc: nesze neked cafeteriabomba

2018. február 21. 11:02

Habár a láncok többsége komoly hangsúlyt helyez a béren kívüli juttatásokra, a kiskereskedelmi szektor nagy szereplői máshogy látják, milyen csomaggal lehet elnyerni a dolgozók lojalitását. Az ALDI nem kívánt reagálni megkeresésünkre, azt viszont megtudtuk, mi várja a munkavállalókat a Lidlnél, illetve Sparnál.

Múlt héten a Lidl példáján mutattuk be, hogy a bérfejlesztési licitháború mellett, cafeteria fronton is masszív bástyákat építenek ki a Magyarországon működő üzletláncok. A hazai trendek alapján ez még önmagában nem lenne meglepő, a Liga Szakszervezetek elnöke is arról beszélt nemrég, hogy a versenyszférában általánosságban az a jellemző, hogy ahol a bérek emelkednek, ott a cafeteria keret is bővül. Csak az összehasonlíthatóság miatt,

a hazai vállalatok idén jellemzően 200-500 ezer forintos éves kafetériakeretet nyújtanak dolgozóiknak.

A német hátterű diszkontláncnál ugyanakkor nagyon úgy tűnik, hogy emelték a tétet. A Pénzcentrumnak elárulták, 2016 tavasza óta minden dolgozójuk számára biztosítanak élet- és balesetbiztosítást, továbbá a Lidl Egészségprogram keretében komplex egészségügyi szolgáltatásra is jogosult minden munkavállalójuk. De a lista itt nem ér véget, többek között étkezési-, valamint Erzsébet kártya keretében nyújtott támogatásra, illetve a törvényi előírásoknál nagyobb mértékű, 100 százalékos munkába járási költségtérítésre is számíthatnak a lidlis dolgozók.

Kíváncsiak voltunk természetesen arra is, hogy a béren kívüli juttatások terén a versenytársak mennyire veszik fel a kesztyűt a német diszkontlánccal. Sokat mondó például, hogy a fő vetélytárs ALDI csak annyit írt megkeresésünkre, hogy "ebben a témában most nem kívánunk nyilatkozni." Közlékenyebb volt azonban a Spar, náluk egyelőre se életbiztosítást, se magán-egészségbiztosítást nem kötnek a dolgozókra, de Maczelka Márk, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője hozzátette:

Még nincs ilyen, de a kérdés vizsgálata jelenleg már folyamatban van.

Nem maradnak persze juttatások nélkül addig sem a dolgozók, a Spar ugyanis saját - választható béren kívüli juttatásokat tartalmazó - hűségprogram bevezetésével kívánja honorálni a lojalitást. Ennek értelmében a vállalat valamennyi dolgozója, közel 13 ezer munkavállaló, 2018-tól továbbra is megkapja az évi 100 ezer forintnyi készpénzes juttatást. Ezen felül pedig azok, akik több mint egy éve a cég alkalmazásában állnak -az eltöltött évek számától függően - éves szinten minimum 40, maximum 100 ezer forint béren kívüli juttatásban is részesülnek. Ebben az esetben a munkavállalók dönthetnek arról, hogy azt SZÉP-kártyán, vagy Spar ajándékkártyán kívánják megkapni az összeget.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Emellett megmaradt a dolgozók 13. havi juttatása is, amely a cég közlése szerint egyedülálló a hazai élelmiszer kiskereskedelmi szektorban.

Ezek mellett továbbra is él a dolgozói vásárlási kedvezmény a Sparnál, mely - időszaktól függően - 5-10 százalék kedvezmény elérését teszi lehetővé az egyes vásárlások alkalmával. Sőt, a cég ingyenes nevezési lehetőséget biztosítunk a Spar Budapest Maratonra minden munkavállaló számára, valamint bizonyos feltételek mellett ingyenes táboroztatási lehetőséget kínálnak a munkavállalók gyermekeinek a nyári időszakban.

Az eddig beérkezett válaszok alapján tehát jól látható, hogy a piaci szereplők nagy része komoly hangsúlyt helyez a béren kívüli juttatásokra. Bár vannak átfedések a cafeteria elemeknél, az is egyértelmű, hogy van véleménykülönbség arról, mivel lehet elnyerni a dolgozók lojalitását. Érdekesség viszont, hogy jelenleg egyik piaci szereplőnél sem a csomag része, az amúgy rendkívül népszerű nyugdíj- és egészségpénztári hozzájárulás. Más ágazatokban ugyanis több cég még a cafeteriakereten felül is ad ilyen jellegű juttatást a munkavállalóknak.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.05.08 14:46
A tanácsadások során gyakran hallom, hogy a kliens legfőbb vágya, hogy boldog legyen újra. Megélje t...
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 11. szombat
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem