Kaposváron született 1965-ben, gimnáziumi évei után 1989-ben a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Karán diplomázott mezőgazdasági gépészmérnökként, majd 2013-ban Felsővezetői vállalatgazdász (MBA) képesítést szerezett az Econovum Akadémián. Szakmai pályafutását 1989-ben a kaposfői Kossuth Mezőgazdasági Szövetkezetben kezdte gyakornokként, majd rövidesen gépesítési ágazatvezető lett. 1992 közepétől a balatonfenyvesi német-magyar vegyesvállalat, a Hubertus Agráripari Rt. műszaki főmérnöke volt. 2002 áprilisától a Dalmandi Mezőgazdasági Zrt. vezérigazgatója, majd 2007-től előző munkahelyét megtartva a Bóly Zrt. vezérigazgatójává is kinevezték. 2013 februárjától a több mint 30 ezer hektáron gazdálkodó, a magyar mezőgazdaság legnagyobb állatállományával rendelkező, közel 2000 munkavállalót foglalkoztató agrárérdekeltségét, a Bonafarm Csoport mezőgazdasági portfolióját, a Bonafarm Mezőgazdaságot irányítja. A Szent István Egyetem és a Kaposvári Egyetem címzetes egyetemi docense. A vállalati feladatain túl tagja az OTP Egészség- és Önsegélyező Pénztár, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. igazgatóságának, valamint az Állatorvostudományi Egyetem közhasznúsági felügyelőbizottságának.
Ádám János előadónk lesz a következő rendezvényen:
2025. december 3 - 4., Siófok, Hotel Azúr Wellness ****
A Portfolio Csoport Agrárszektor Konferenciája az év egyik legrangosabb agrárszakmai eseménye. Az eredetileg kétnapos rendezvény háromnaposra bővült, mivel a december 3-4-i két főnapot december 2-án konferencia előest egészíti ki. Ezzel a rendezvény egyedülállóvá vált a hazai agráresemények rangsorában, mivel a... Részletek
Korábban a következő Portfolio konferenciákon vett részt előadóként: