Kövesse LinkedIn és Facebook oldalunkat!
Tájékozódjon eseményeinkről 6 iparágban: Offline és Online konferenciák
×

Dr. Óváry-Papp Nóra

Vállalat: Baker McKenzie, ELTE-ÁJK, munkajogi tanszék
Beosztás: vezető ügyvéd, oktató
Dr. Óváry-Papp Nóra 1998-ban végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Pályafutását ügyvédjelöltként kezdte, majd ügyvédként nemzetközi ügyfélkörrel rendelkező hazai ügyvédi irodákban szerzett széleskörű tapasztalatot. 2019 óta a Baker McKenzie budapesti irodájának M&A, társasági jogi és munkajogi csoportjában dolgozik, ahol a munkajogi csoport vezető ügyvédjeként tevékenykedik. Nemzetközi ügyfeleivel való szoros együttműködés révén mélyreható ismereteket szerzett nagyvállalatok belső működéséről és HR rendszereiről. Kiemelten fontosnak tartja a munkajogot keresztező és azt befolyásoló jogterületek – mint például a bevándorlási jog, szerzői jog, adatvédelem és compliance – megismerését és integrálását a munkajogi gondolkodásba. Részben ebből az elkötelezettségből fakadóan 2024-ben mesterséges intelligencia és technológiai jogi szakjogász végzettséget is szerzett. Rendszeresen publikál munkajogi témákban, számos televíziós és rádiós interjúban osztja meg szakmai véleményét. Oktatóként az ELTE Munkajogi Tanszékén elkötelezett a jövő jogásznemzedékének képzése iránt – nemcsak szakmai, hanem emberi szempontból is. Fontosnak tartja, hogy hallgatói ne csupán jogi ismereteket szerezzenek, hanem felelős, etikus jogászi szemléletet is kialakítsanak.

Dr. Óváry-Papp Nóra előadónk lesz a következő rendezvényen:

GAZDASÁG

HR (R)EVOLUTION 2025 – Powered by Prohuman & Pénzcentrum

2025. november 26., Radisson Blu Béke Hotel
A Pénzcentrum és a Portfolio közös szervezésében megvalósuló HR (R)EVOLUTION 2025 – Powered by Prohuman & Pénzcentrum Magyarország egyik legnívósabb munkaerőpiaci és HR-szakmai konferenciája; a legismertebb hazai vállalatok HR-specialistáinak, közép- és felsővezetőinek találkozóhelye. A rendezvényen megvitatjuk az év legfontosabb munkaerőpiaci és meghatározó HR-trendjeit, ezzel... Részletek

Korábban a következő Portfolio konferenciákon vett részt előadóként:

Önnek ajánljuk

Portfolio Property Awards 2025

Portfolio Property Awards 2025

2025. november 5.
Iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!

Hírek, eseményajánlók első kézből

A feliratkozással elfogadom az  Adatkezelési tájékoztató 
Elmúltam 16 éves.