| |
Tatár-Kiss Klára
Tatár-Kiss Klára

Tatár-Kiss Klára

Tesco
HR igazgató

Tatár-Kiss Klára a Tesco Globál Áruházak Zrt. országos személyzeti igazgatója. A Szegedi Tudományegyetemen végzett tanulmányit követően felvételt nyert United Biscuits Győri Keksz Kft. nemzetközi gyakornoki programjába, HR területre, majd hamarosan HR menedzserré léptették elő. Karrierjének következő állomása a Colgate-Palmolive Zrt. régiós humánerőforrás igazgatói pozíciója volt: ebben az időszakban felelős volt a vállalat régiós HR stratégiájának kidolgozásáért és annak megvalósításáért Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában. Ezt követően az SSL International angol multinacionális vállalatnál folytatta pályafutását, a 14 országot magában foglaló Kelet-európai régió HR igazgatójaként. Az SSL-nél töltött 5 éve sikerekben gazdag volt: többek között kidolgozta, és a londoni központból irányította a cégcsoport tehetségmenedzsment programját, Klára azonban az SSL-nél eltöltött időszakból az SSL Magyarország által elnyert Hewitt Legjobb Munkahely kitüntetésre a legbüszkébb. Angliából hazatérve a Bunge Zrt. Duna régió országaiért felelős HR igazgatója lett; vezetése alatt a Bunge megnyerte az Európai Kiválósági Díjat tehetségmenedzsment kategóriában. 2013-ban csatlakozott a Tesco csapatához, ahol ma országos személyzeti igazgatóként a felsővezetés tagja.DMS diplomáját, Fellow CIPD titulusát és coach oklevelét a Henley Business School-ban szerezte. NLP practitioner; jelenleg pszichodrámát tanul és NLP ismereteit mesterkurzuson gyarapítja. Klára szabadidejét a családjával tölti és szívesen főz együtt 9 éves kislányával, Liliennel.

Korábbi rendezvények, amelyeken előadóként vett részt
Ez is érdekelhet

AgroFuture 2026

2026. május 20. Kecskemét, Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel és Konferenciaközpont
Az AgroFuture Konferencia a Portfolio Csoport úttörő jelentőségű tematikus rendezvénye a magyar agráriumban. A konferencia célja, hogy megismertesse az ágazati szereplőkkel azokat a fenntarthatósági célokat és előírásokat, illetve innovációs trendeket és eredményeket, amelyek alapvetően meghatározzák a gazdálkodók mindennapi tevékenységeit a következő években és évtizedekben. A rendezvénnyel a Portfolio Csoport egyedülálló módon kíván hozzájárulni ahhoz, hogy a hazai agráriumban minél hamarabb és hatékonyabban menjen végbe a fenntarthatóságot előtérbe helyező szemléletváltás, illetve a piaci szereplők a lehető leggyorsabban átvehessék és alkalmazhassák a gazdálkodásuk eredményességét javító innovatív termékeket és technológiákat. A konferencia átfogó tájékoztatást nyújt a fenntartható gazdálkodáshoz kapcsolódó szabályozási követelményekről és támogatásokról, a fenntarthatóságot szolgáló, gazdálkodók számára hasznos termékekről, technológiákról és jó gyakorlatokról, illetve a világszintű és hazai agrárinnovációs folyamatok fő irányairól és az innovációs eredmények felhasználásának költség- és jövedelmezőségi viszonyairól. A rendezvény hasznos információkat és tapasztalatokat nyújthat mindazon agráriumban érdekelt gazdasági szereplőnek – termelőknek, inputanyag-gyártóknak és -forgalmazóknak, gépkereskedőknek, innovatív termékek gyártóinak és forgalmazóinak, agráriumot kiszolgáló szolgáltató vállalatoknak -, akik nyitni próbálnak a korszerű gazdálkodás felé, illetve elkötelezettek a fenntarthatóságra épülő hazai agrárium létrehozása/felépítése iránt. Ugyancsak hiánypótló rendezvény lehet a konferencia azon szervezetek – pénzintézetek, érdekképviseletek, szakmai szövetségek – számára, amelyek a fenntarthatósági és innovációs célok megvalósítását kiemelt feladatuknak és törekvésüknek tekintik.
Részletek & jegyek

AgroFood 2026

2026. május 19. Kecskemét, Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel és Konferenciaközpont
A Portfolio Csoport Agrofood 2026 Konferenciája tematikus módon foglalkozik a hazai élelmiszeripart érintő legaktuálisabb témákkal. A rendezvény kifejezett célja, hogy az iparág szereplői számára olyan releváns információkat nyújtson, amelyek egyértelműen hozzájárulhatnak üzleti tevékenységeik eredményességéhez. Emellett a rendezvény hasznos lehet az élelmiszeripari vállalkozásoknak beszállító mezőgazdasági termelők, az iparágat kiszolgáló pénzügyi intézmények és szolgáltatók, illetve az élelmiszeriparral kapcsolatban álló élelmiszerkereskedelmi szektor számára is. A konferencia áttekinti az élelmiszeripar működését meghatározó beruházási, támogatási, szabályozási, piaci és finanszírozási kérdéseket, és az adott évi lehetőségek és trendek bemutatását túl hosszabb távú prognózisokat is nyújt az iparági szereplőknek annak érdekében, hogy megalapozott és sikerre vezető stratégai döntéseket hozhassanak. A Portfolio Csoport az Agrofood Konferenciával arra törekszik, hogy a lehető legmagasabb színvonalú és átfogóbb tájékoztatást nyújtsa az iparágban érdekelt vállalkozások számára. Így az esemény – az élelmiszeripari megközelítésre fókuszálva - a teljes élelmiszergazdasági szektor, illetve a feldolgozó cégeket kiszolgáló ágazatok és iparágak számára hasznos rendezvény lehet, és jó alkalmat kínálhat a szakmai kapcsolatépítésre és a networkinre is.
Részletek & jegyek

Járműipar 2026

2026. március 26–27. Kölcsey Központ Debrecen
Magyarország GDP-jének jelentős részét az autóipar adja, régóta kulcsszerepet tölt be a hazai gazdaságban. Az utóbbi években azonban nemcsak a betelepülő autóipari gyártócégek száma, de az iparághoz kapcsolódó kihívások is megsokasodtak. Nem hagyható figyelmen kívül a zöld átállás szükségessége és még mindig éreztetik hatásukat az utóbbi évek globális válságai: az ellátási láncok sérülékenysége, a háborús helyzet, az energiaválság, valamint a kínai gyártók megnövekedett szerepe hazánkban. Az iparág jelenleg nagy változásokon megy keresztül és ez óriási bizonytalansággal jár: melyik meghajtás-technológia lesz a jövőben az uralkodó, hogyan reagálnak a nagy piacok a vámszabályozások kapcsán, milyen innovációk várhatóak és egyáltalán hogyan őrizhetik meg versenyképességüket az európai járműipari cégek a rendkívül turbulens iparági környezetben? Idén Debrecenben találkoznak a legjelentősebb hazai OEM-ek, vevők és beszállítók - tanuljunk tőlük és egymástól a jó gyakorlatok megosztásával, a szakmai programot követően közös vacsorával, esti programmal, networking- és szálláslehetőséggel. A konferencia második napján több közeli helyszínen biztosítunk gyárlátogatási lehetőséget buszos transzferrel. A gyárlátogatás fakultatív lehetőségét a részvételi díj tartalmazza. A választható helyszínek listája hamarosan elérhető lesz az online regisztráció során.
Részletek & jegyek

Portfolio Konferenciák 25 éve

A Portfolio Csoport rendezvénydivíziója több mint két évtizede formálja a szakmai rendezvények piacát, folyamatosan piacvezető pozícióban. Országszerte évente átlagosan 70 üzleti konferenciát és közel 10 díjátadót szervezünk, 9 iparágban mutatjuk az irányt: gazdaság, agrár, ingatlan, egészségügy, pénzügy, járműipar, energia, IT, fenntarthatóság. Évente 40 ezer résztvevőt érünk el. A Portfolio Rendezvények név garancia a magas színvonalú szakmai tartalomra és a kiemelkedő B2B és B2C networkingre – prémium hotelekben, exkluzív környezetben, üzleti kapcsolatépítési és leadgenerálási lehetőségekkel. Eddig több mint 6 ezer előadó és több mint 30 ezer cég vett részt eseményeinken: szakértők, felsővezetők, döntéshozók, véleményvezérek, tulajdonosok. Csatlakozzon, és lépjen szintet - mi biztosítjuk a hazai üzleti szféra top közösségét!

Csatlakozzon
Kövessen, lájkoljon, iratkozzon fel, hallgasson minket, írjon nekünk az alábbi csatornákon:
Hírlevél
Iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre: hírek, események, ajánlatok első kézből.
Legyen Ön is támogatónk
Nagyobb elérés, erősebb márkaépítés, szélesebb kapcsolati háló és új üzleti lehetőségek.