Az 1991-ban alapított Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (HVCA) az idén ősszel 2023. szeptember 21-én, immáron 24. alkalommal rendezi meg éves befektetési konferenciáját, amely a legnagyobb és legrangosabb szakmai rendezvénye a hazai VC/PE piacnak. A konferencia egyrészt a közép-és kelet európai kockázati és magántőke szektor legjelentősebb szereplői, befektetői, cégvezetői és üzleti döntéshozói számára teremt fórumot a piaci trendek megosztására, megvitatására, másrészt a legaktuálisabb témákat mutatja be a szektor prominens szereplőivel.
Számos izgalmas kérdéskör kerül felvetésre és megvitatásra az egész napos konferencia során.
Az első panelbeszélgetés keretében a nem rendhagyó venture debt-ről lesz szó. A beszélgetés célja, hogy feltárja a venture debt jelenlegi szerepét a korai fázisban lévő vállalkozások életciklusában, felvázolva a venture debt és a kockázati tőkefinanszírozás közötti számos pozitív szinergiát és kiegészítő jelleget. Továbbá szó lesz a venture debt piac jövőjéről is.
Ezt követően hallhatunk a McKinsey által készített tanulmányról egy hiánypótló prezentációt, amelynek címe: Hogyan válnak Európa leggyorsabban növekvő startupjai unikornisokká?
A korábbi évekhez hasonlóan az idei konferencián is szót ejtünk az iparághoz áttételesen kapcsolódó társadalmi kérdésről is: Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok lesz a vendégünk. Előadásban bemutatja az általa alapított Magyar Élsportolók Érdekvédelmi Fórumát, amelynek célja, hogy üzleti partnerek bevonásával, oktatási intézményekkel közösen programokat dolgozzon ki, az élsportolók számára karrier-, pénzügyi- és jogi tanácsadást nyújtson, támogassa a magyar élsportolók visszavonulás utáni társadalmi beilleszkedését.
Egy izgalmas panelbeszélgetés pedig azt fogja ismertetni, hogy milyen hatásai, hozadékai vannak startupok bemutatkozásának tévéműsorokban.
Megszólaltatjuk a HVCA/HunBAN/StartUp Hungary vezetőit, hogy rávilágítsunk az egyes szervezetek szerepére és kezdeményezéseire a regionális VC és PE közösségen belül. Továbbá rámutatunk a három szervezet startup ökoszisztémára gyakorolt hatásaira.
Természetesen az érdekes tartalom mellett, a networking lehetőségeket biztosító szünetekben ízletes fogásokkal, finom kávékkal és remek borokkal várjuk majd Önöket.
A Net Média Zrt. a részvételi díjak megváltoztatásának jogát a rendezvény kezdetéig fenntartja.
Egyéni kedvezmény helyszíni részvétel esetén:
30% kedvezmény a részvételi díjból a HVCA tagok, ScaleupFest résztvevők számára*
20% kedvezmény a részvételi díjból a HVCA befektető tagok portfólió cégei, BAMOSZ, BVCA, CVCA, Invest Austria, PSIK, SLOVCA, THBE tagok számára*
10% kedvezmény a részvételi díjból a Bird&Bird, Lead Ventures, Allen & Overy, Nemzeti Tőkeholding partnerei és kollégái számára*
*Figyelem! A fenti árak közvetített szolgáltatást tartalmaznak (rendezvény ellátás), melyre az esetleges kedvezmények nem vonatkoznak! Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a kedvezmények nem összevonhatóak. Csoportos jegyvásárlás esetén alkalmazandó kedvezményt kizárólag akkor tud a Net Média Zrt. nyújtani, ha ugyanazon személy, ugyanazon rendezvényre, egy regisztráció során rendeli meg és fizeti ki a csoportos kedvezmény igénybevételéhez mindenkor szükséges mennyiségű részvételi jegyet.
A részvételi díj tartalmazza a konferencia dokumentációját, büféebédet és a kávészüneteket.
Szakmai elismerés, közösség, élmény – olvassa el, mit mondtak rólunk résztvevőink!
"Büszkék vagyunk arra, hogy Magyarországon idén is szakmai partnere vagyunk a Portfolio Property Investment Forum eseménynek, mely az év legfontosabb hazai ingatlanpiaci találkozója…"
"Én azért szeretek akár előadóként, akár a hallgatóság részeként részt venni a Portfolio konferenciákon, mert fontos kérdésekről, szakemberek között tudunk hitelesen és őszintén eszmét cserélni."
”A Property Investment Forum a nagybetűs ingatlanszakma találkozási pontja - dióhéjban.”
Szeretettel várunk minden 16. életévét betöltött érdeklődőt, akit megszólít az esemény szakmai programja, szívesen részt venne rajta és nyitott új partnerek megismerésére, magas színvonalú kapcsolatépítési lehetőségekre.
Rendezvényeinkre a portfolio.hu/rendezvenyek oldalon lehet regisztrálni az adott esemény aloldalán, a „regisztráció” gombra kattintva. A GDPR-megfelelés miatt kizárólag online előre, vagy a helyszínen regisztrált, (díjköteles rendezvény esetén) kifizetett jeggyel rendelkező résztvevőket tudunk beengedni az esemény területére. Online regisztrációra az eseményt megelőző nap éjfélig van lehetőség; ezt követően a helyszínen várjuk az érdeklődőket, ahol kollégáink készséggel segítenek a regisztrációs pultban a jegyvásárlásban, illetve ingyenes eseményeink esetén a jegyváltásban.
Telt ház esetén a jelentkezés az oldalon lezárul, és kizárólag várólistára lehet jelentkezni. Ebben az esetben a helyszíni jegyvásárlás is szünetel. Kollégáink a megüresedett helyek függvényében értesítik a listára feliratkozott jelentkezőket az esetleges részvételi lehetőségről.
A részvételi díjat és az egyéb költségeket (szobafoglalás, kiegészítők stb.) a regisztrációs folyamat során kiválasztva utalással, valamint bankkártyás fizetéssel lehet kiegyenlíteni. Fontos tudni, hogy a rendezvényt megelőző két napban oldalunkon már csak bankkártyás fizetésre van lehetőség. Díjköteles esemény esetén a részvételi díj kiegyenlítése nélkül nem áll módunkban garantálni a részvételt.
Az esemény napján, a helyszínen is elérhető a bankkártyás fizetés kollégáinknál a regisztrációs pultban.
Rendszerünk a fizetés beérkezése és könyvelése után automatikusan kiküldi a QR-kódot. Ingyenes részvétel esetén a regisztráció után közvetlenül kerül kiküldésre a belépésre jogosító QR-kód. Kérjük, hogy minden esetben ellenőrizze a spam, social és egyéb almappákat is levelezési rendszerében. A levél „Belépőjegy a(z) esemény neve…” tárggyal fog érkezni a noreply@portfolio.hu email címről.
Amennyiben mégsem érkezett meg a QR-kód, kérjük, hogy ellenőrizze a kifizetést, mivel a belépésre jogosító QR-kód kizárólag a részvételi díj kiegyenlítése után kerül kiküldésre. A fizetés ellenőrzése és annak megtörténte után kérjük keresse kollégáinkat a rendezveny@portfolio.hu email címen. Telefonon nem tudunk tájékoztatást adni, ilyen esetben kizárólag írásban tudunk segíteni.
Ingyenes esemény esetén, amennyiben a mappák ellenőrzése után sem találja a kódot, kérjük keresse kollégáinkat emailben.
Megszakadt kártyás fizetés esetén kérjük, vegye fel a kapcsolatot kollégáinkkal a fent említett email címen. Kérésre díjbekérőt tudnak kiállítani, vagy segítenek a folyamat újrakezdésében.
Rendezvényeinken többféle kedvezmény elérhető, mindezekről az aktuális rendezvény oldalán tud tájékozódni ide kattintva. A kedvezmény, VIP vagy szponzorációs szerződéshez tartozó kódokat a folyamat során az egyedi kódok mezőbe kérjük résztvevőnként beírni az érvényesítéshez.
Kérjük az Árak menüpontban tájékozódjon a jegy pontos tartalmáról. A jegyár nem tartalmazza a szállás költségét. Amennyiben elérhető a rendezvényen a foglalási opció, a regisztrációs folyamat során van lehetőség szállást kiválasztani és foglalni.
Eseményeink hivatalos nyelve a magyar. Idegen nyelvű előadások és külföldi vendégek esetén biztosítunk élő vagy AI szinkrontolmácsolást magyar és angol nyelven. Kérjük, ennek elérhetőségéről az információk fülön tájékozódjon, valamint kollégáink segítenek a rendezveny@portfolio.hu email címen kérdés esetén.
Az előadások vetített anyagai, amelyekhez előadóink hozzájárulásukat adják, a köszönőlevélben kerülnek kiküldésre a rendezvényt követően. Videó- és hangfelvétel nem kerül megosztásra az eseményről. Az adott eseményről készült cikkeket és elemzéseket szakértőink tollából a Portfolio.hu, az Agrárszektor.hu és a Pénzcentrum.hu oldalakon olvashatja.
Az online regisztráció megrendelésnek minősül. A rendezvényen a részvétel feltétele a részvételi díj előzetes kiegyenlítése. A jelentkezés véglegesítése és elküldése után lemondást nem fogadunk el, a részvételi jegyet nem váltjuk vissza. A részvételi díjat a rendezvényről történő távolmaradás esetén is ki kell fizetni.
A részvételi díj teljes kiegyenlítése után a részvétel azonban átruházható. Kérjük, névcsere esetén írjon a rendezveny@portfolio.hu email címre, a kollégáink küldenek egy kódot, amivel az érkező résztvevőt is regisztrálni kell oldalunkon, az adatkezelési szabályzatunk szerint. A rendezvény napján, a helyszínen is tudnak segíteni a kollégák, amennyiben hirtelen történés miatt szükséges a névcsere.
További információt az árak fülön talál.
Amennyiben előadói vagy támogatói lehetőségekkel kapcsolatban szeretne érdeklődni, kérjük, keresse kollégáinkat itt.