Kövesse LinkedIn és Facebook oldalunkat!
Tájékozódjon eseményeinkről 6 iparágban: Offline és Online konferenciák
×

Vida József

Vállalat: Opus Global Nyrt.
Beosztás: elnök
Bankszakmai pályafutását 1999-ben a Citibank Zrt-nél kezdte, majd 2003-ban a Magyar Takarékszövetkezeti Bank főosztályvezetői posztjából került a Szentgál és Vidéke Takarékszövetkezet Aktív üzletág igazgatói székébe, ahol 2006-tól ügyvezetőként, majd elnök-ügyvezetőként dolgozott. 2015-ben az ő vezetésével egyesült tíz takarékszövetkezet a B3 TAKARÉK Szövetkezetben. Szintén ő irányított az országos takarékszövetkezeti integrációt, amelynek részeként 2017-ben ötvenkét takarék fúziójával tizenkét regionális hitelintézet jött létre, amelyek 2019-ben, két lépésben, egyetlen univerzális kereskedelmi bankban, a Takarékbankban egyesültek. Ő lett az új országos bank első elnök-vezérigazgatója. Irányításával kezdték meg a Magyar Bankholding keretein belül a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank egyesítésének kidolgozását 2020-ban, majd 2021-ben elfogadták a fúzió stratégiáját és menetrendjét. 2017 óta a Takarék Jelzálogbank Nyrt. elnöke. Emellett az Opus Global Nyrt. elnöke, az érdekeltségébe tartozó Abraham Goldmann Bizalmi Vagyonkezelő a TV2 Média Csoport tulajdonosa, valamint az MKIF Infrastruktúra Üzemeltető Zrt. és az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. igazgatósági tagja. Több társadalmi szervezetben is vezető tisztséget tölt be: a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány felügyelőbizottsági elnöke és a Testnevelési Egyetemért Alapítvány Kuratóriumának tagja, valamint a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetségének felügyelőbizottsági elnöke, és a Leonbergi Ebtenyésztők Országos Egyesületének elnöke. Gazdálkodik, szenvedélyes fogathajtó, profi szakács, több természeti témájú film producere, valamint több receptkönyv szerzője.

Önnek ajánljuk

Budapest Economic Forum 2023

Budapest Economic Forum 2023

2023. október 17.
Sustainable World 2023

Sustainable World 2023

2023. szeptember 12.
Private Health Forum 2023

Private Health Forum 2023

2023. szeptember 19.
Future of Finance 2023

Future of Finance 2023

2023. szeptember 20.
Iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!

Hírek, eseményajánlók első kézből

A feliratkozással elfogadom az Adatkezelési tájékoztató 
és ÁSZF feltételeit. 
Elmúltam 16 éves.