Portfolio Konferencia logo

Scheer Sándor

Vállalat: Market Építő Zrt.
Beosztás: vezérigazgató
Scheer Sándor 1996-ban alapította meg a Market Építő Zrt.-t, azóta a cég első számú embere. A cég alapításakor célul tűzte ki maga elé, hogy az építőipar egyik meghatározó szereplője lesz. Több mint 600 építkezés fűződik cége nevéhez, Magyarország legjelentősebb beruházásainak meghatározó kivitelezője. Célul tűzte ki, hogy az elkövetkező években az áhított nyugat-európai gondolkodásmódnak Magyarországon is egyre több követője legyen, elősegítve ezzel a magyar magasépítő ipar fejlődését. Több hazai csapat támogatójaként évek óta segíti számos egyesület életét, szabadidejét szívesen tölti labdarúgással. Igazi világutazó, aki útjai során szeret megismerkedni a különféle építészeti stílusokkal, folyamatosan követi a dizájn világ változásait.

Scheer Sándor előadónk lesz a következő rendezvényen:

INGATLAN

Építőipar 2020

2020. február 27., New York Palace Budapest
A tavalyi év sikere után, 2020-ban már 2. alkalommal rendezzük meg - a fél napos után, immáron egész napos – az építőipar jelenéről és jövőjéről szóló konferenciánkat. A szárnyaló gazdaság és fejlesztési piac borított mindent. A piaci fejlesztők és az... Részletek

Önnek ajánljuk

Smart Logistics 2020

Smart Logistics 2020

2020. április 29. Budapest
Portfolio HR Revolution 2020

Portfolio HR Revolution 2020

2020. május 19. Budapest
Future City 2020

Future City 2020

2020. május 21. Budapest
Portfolio-MAGE Járműipar 2020

Portfolio-MAGE Járműipar 2020

2020. április 7. Budapest
Iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!

Hírek, eseményajánlók első kézből

*

* - A feliratkozással elfogadom az ÁSZF feltételeit