A Property Market ügyvezető igazgatója, a cég 2015-ös alapításától kezdve felel a vállalat projektjeiért. Hitvallásának tekinti, hogy olyan landmark projekteket hozzon létre, melyek magas minőséget, kiemelkedő hozzáadott értéket képviselnek, építészeti, közösségi és gazdasági szempontból egyaránt. Építészetből és örökségvédelemből doktorált, majd habilitált, a Budapesti Műszaki Egyetem docense volt 2015-ig. Számos nemzetközi projektben szerzett több mint 15 éves tapasztalatot, többek között az egyik legnagyobb európai fejlesztő cégnél, a frankfurti központú Hochtief AG-nál, valamint közel 3 évig az ECE ingatlanfejlesztő szakértői csapatát erősítette. Pályája elején építészként dolgozott Pécsett és Barcelonában is. Mindemellett a Magyar BIM Szövetség alapító tagja, HuGBC magyar környezettudatos elnökségi pozíciót töltött be több éven keresztül.
Korábban a következő Portfolio konferenciákon vett részt előadóként: