Kövesse LinkedIn és Facebook oldalunkat!
Tájékozódjon eseményeinkről 6 iparágban: Offline és Online konferenciák
×

Solt Tamás

Vállalat: Opel Szentgotthárd Kft.
Beosztás: vezérigazgató
1963-ban született. Alap- és középfokú tanulmányait Szombathelyen végezte, majd 1987-ben a Gödöllői Szent István Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát. A General Motors szentgotthárdi gyárában személyügyi területen kezdte pályafutását 1991-ben, majd több funkció ellátását követően 1997-től az osztály igazgatói feladatait látta el. Ezután termelő területre került: 2001-től négy éven át az Allison sebességváltó-gyár vezetői posztján dolgozott, majd 2005-től a Gyári Szolgáltatások osztályának vezetését vette át. Solt Tamás 2007-től Németországban, az Opel rüsselsheimi központi szervezeténél dolgozott és szerzett nemzetközi tapasztalatot, itt a termékekhez kapcsolódó tervezési feladatok irányítását végezte. Kiküldetéséből visszatérve 2010 januárjában kinevezték a szentgotthárdi gyár igazgatói posztjára, majd e pozíciója megtartása mellett novemberben a gyár akkor induló nagyszabású projektje, az ú.n. Flex Motorgyár élére került. Az új motorgyárban beindult sorozatgyártást követően, 2014 év végétől az Opel Szentgotthárd Kft. vezérigazgatója.

Korábban a következő Portfolio konferencián vett részt előadóként:

Önnek ajánljuk

Portfolio Sustainable World 2025

Portfolio Sustainable World 2025

2025. szeptember 4.
Portfolio Property Awards 2025

Portfolio Property Awards 2025

2025. november 5.
Iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!

Hírek, eseményajánlók első kézből

A feliratkozással elfogadom az  Adatkezelési tájékoztató 
Elmúltam 16 éves.