Zoltán Kovács
Kovács Zoltán több, mint egy évtizede foglalkozik kiemelt fejlesztési támogatásokhoz kapcsolódó pályázati projektmenedzseléssel, illetve teljes pályázati projektbonyolítással. Az Oxford Brooks University magyarországi képzésén előbb üzleti szakon BA (2004), majd nemzetközi üzleti tanulmányok szakon MSc fokozatot szerzett (2007). Számos európai és amerikai egyetemen, többek között a Harvard Business School- ban folytatott továbbképzéseket. 2017 óta a TRIUM Global Executive MBA és a Vienna University of Economics and Business MBA képzések résztvevője volt, MBA diplomáit 2019- ben vette át. 2007- ben saját céget alapított, mely megalakulásától kezdve dinamikusan fejlődik, s mára komplex projektmenedzsment szolgáltatásával egyike a hazai piacvezető cégeknek. Napjainkban már cégcsoportként működő vállalat. Több, mint egy évtizedes tevékenysége során több mint száz - az Európai Unió által támogatott - borászati, turisztikai, logisztikai, élelmiszeripari és innovációhoz kapcsolódó beruházás, illetve infrastrukturális fejlesztés megvalósításában vett részt. Az ügyvezetőt 2012-ben a Vállalkozók Országos Szövetsége az „Év Vállalkozója” címmel tüntette ki.
- Portfolio Agrárszektor Konferencia 2025
- AgroFood 2024
- Agrárszektor Konferencia 2022
- Agrárium 2022
- Agrárszektor Konferencia 2021
- Hiventures - Portfolio KKV Tőkefinanszírozás 2019
- Agrárszektor Konferencia 2019
- Clean Energy & Disruptive Trends Summit 2019
- Agrárium 2019
- Agrárszektor Konferencia 2018
- Uniós Források 2017
- Agrárium 2017
- Uniós Források 2016
Corporate Energy Management 2026
Construction Industry 2026
AI in Business 2026
25 years of Portfolio Conferences
The Portfolio Group's events division has been shaping the professional events market for more than two decades, maintaining its position as market leader. We organize an average of 70 business conferences and nearly 10 award ceremonies annually throughout the country, setting the tone in nine industries: economy, agriculture, real estate, healthcare, finance, automotive, energy, IT, and sustainability. We reach 40,000 participants annually. The Portfolio Events name is a guarantee of high-quality professional content and outstanding B2B and B2C networking – in premium hotels, exclusive environments, with opportunities for business networking and lead generation. To date, more than 6,000 speakers and more than 30,000 companies have participated in our events: experts, senior executives, decision-makers, opinion leaders, and owners. Join us and take your business to the next level – we provide the top community in the domestic business sphere!