László Török
1981-ben Török László a Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett, mint okleveles közgazdász. Tanulmányait folytatva közgazdász doktori címet szerzett 1994-ben.Pályafutását a Központi Statisztikai Hivatalnál kezdte 1981-ben. Két évvel később a Pénzügyminisztériumnál kezdett dolgozni, mint a Nemzetközi Pénzügyek Főosztályának vezetője, majd mint a Pénzügyminiszter-helyettes szakmai titkára. 1989-től a Magyar Bankszövetségnél töltött egy évet, majd a Magyar Nemzeti Bank elnökének szakmai titkáraként tevékenykedett. Később a MNB Bankfőosztályának főosztályvezető-helyettese lett. 1992-től az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, felelősségi körébe tartozott az üzletpolitika, a kontrolling és a marketing irányítása. 1994-ben és 1995-benNemcsak az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, hanem a Garancia Biztosító Rt igazgatósági tagjaként is tevékenykedett. 1996 és 2001 között újra a Magyar Nemzeti Banknál dolgozik, mint ügyvezető igazgató és az Igazgatóság tagja, tevékenységi körébe tartozott a pénzforgalmi és elszámolási rendszerek szabályozása, emissziós tevékenység felügyelete és a hálózatirányítás. 1997-től 2001-ig a Magyar Pénzverő Rt Igazgatóságának elnöki pozícióját is ellátta. 2001-től a CIB Közép-Európai Nemzetközi Bank Rt-nél, mint a CIB Felügyelő Bizottság elnöke és a Banca Intesa közép-kelet európai elnökének tanácsadója dolgozik, emellett a VUB (Szlovákia) Audit Bizottság tagja és a PBZ (Horvátország) Audit Bizottság tagja. 2005. április 1-től a CIB Közép-Európai Nemzetközi Bank Rt. Vezérigazgatója és az Igazgatóság tagja.
AgroFood 2026
Corporate Energy Management 2026
Automotive industry 2026
25 years of Portfolio Conferences
The Portfolio Group's events division has been shaping the professional events market for more than two decades, maintaining its position as market leader. We organize an average of 70 business conferences and nearly 10 award ceremonies annually throughout the country, setting the tone in nine industries: economy, agriculture, real estate, healthcare, finance, automotive, energy, IT, and sustainability. We reach 40,000 participants annually. The Portfolio Events name is a guarantee of high-quality professional content and outstanding B2B and B2C networking – in premium hotels, exclusive environments, with opportunities for business networking and lead generation. To date, more than 6,000 speakers and more than 30,000 companies have participated in our events: experts, senior executives, decision-makers, opinion leaders, and owners. Join us and take your business to the next level – we provide the top community in the domestic business sphere!