Bevásárolt a kormány Suzuki Vitarákból

MTI
A munkaügyi és munkavédelmi ellenőrzésekhez negyven Suzuki Vitarát vásárolt a kormány bruttó 254 millió forintért - ismertette Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)  foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán a járműgyártó budaörsi telephelyén, ahol átadták az új autókat.

Az államtitkár elmondta, hogy a Jogszerű foglalkoztatás fejlesztése elnevezésű kiemelt projekt keretében, felügyeleti, ellenőrzési célokra szerezték be a hibrid, négykerék-meghajtású gépjárműveket.

Hozzátette, speciális felszereltségüknek köszönhetően az autók több funkciót is ellátnak, így a hatósági ellenőrzéseken a munkakörnyezeti tényezők méréséhez szükséges felszereléseket vagy munkabalesetek kivizsgálásához a helyszínelő berendezéseket is eljuttatják a gyakran nehéz terepen megközelíthető munkahelyekre.

Így például a legveszélyesebb építőipari és mezőgazdasági tevékenységek ellenőrzése is megoldható

- fűzte hozzá az Bodó Sándor.

Tájékoztatása szerint a járműveket a megyei kormányhivatalok kapják, a népességszám és a megye területi nagyságának függvényében, megyénként 1-4 gépkocsit. Kiemelte, hogy a beszerzés hozzájárul a munkakörülmények érdemi javulásához, illetve a be nem jelentett foglalkoztatás visszaszorításához.

Uzsák Katalin a Miniszterelnökség területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkára pedig arról beszélt, hogy a munkavállalóknak és a munkaadóknak is fontos a biztonságos munkakörülmények garantálása, a jogszabályok betartatása, illetve ezek ellenőrzése, amiben a most beszerzett gépkocsik is segítséget jelentenek.

Címlapkép forrása: Robert Hradil/Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF