Díjmentes akkreditált továbbképzések a HUNGAROMEDEN (x)

PR cikk
Október 7-9. között számos díjmentes akkreditált továbbképzéssel, szakmapolitikai aktualitásokkal, neves előadókkal és izgalmas kerekasztal beszélgetésekkel várják az egészségügyi szakma munkatársait.

A tavalyi évhez hasonlóan ismét lesz Medicina Fórum, amelyen az előadók idén két napon keresztül öt kerekasztal beszélgetés keretében vitatják meg a legaktuálisabb szakmapolitikai kérdéseket. A Medicina Fórum első napján részt vesz Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter EMMI.

Hazánkban először a HUNGAROMEDEN rendezik meg az I. Országos Medikus Találkozót, amelynek zárásaként egy egyedülálló élő mesterséges intelligencia bemutatót is tartanak. A bemutató külön regisztrációhoz kötött, amely IDE kattintva érhető el. (Részletesebb konferencia program a cikk végén!)

A konferencia programok mellett számos innovatív cég és állami háttérintézmény is bemutatkozik. Az elmúlt évhez hasonlóan a MediKlaszter égisze alatt megjelennek a hazai neves orvostechnikai cégek, továbbá jelen lesz az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, a Nemzeti Népegészségügyi Központ, valamint az Országos Mentőszolgálat.

A kiállítás és az egyes konferenciákon való részvétel a szakma számára díjmentes és előzetes regisztrációhoz kötött

DÍJMENTES SZAKMAI REGISZTRÁCIÓÉRT KATTINTSON IDE!

SZAKMAI PROGRAMOK

Október 7. hétfő

09.00 – 17.00 Digitális Egészségügy 2019.

  • díjmentes, akkreditált továbbképzés
  • akkreditáció: orvosok és egészségügyi szakdolgozók számára

09.00 – 15.30 A Táplálkozástudomány és az Élelmiszeripar Együttműködésében Rejlő Lehetőségek

  • díjmentes akkreditált konferencia
  • akkreditáció: egészségügyi szakdolgozók számára, 18 kreditpont

09.45 – 15.30 MediKlaszter Konferencia

Regisztrációköteles: a regisztráció IDE kattintva érhető el.

Október 8. kedd

09.00 – 14.30 Digitális Egészségügy – háttérintézményi prioritások (I. Országos Medikus és Rezidens Találkozó és Mesterséges Intelligencia Verseny)

Regisztrációköteles: a regisztráció IDE kattintva érhető el.

09.00 – 15.30 Kórházi Menedzsment Stratégiai Nap

  • díjmentes, akkreditált továbbképzés
  • akkreditáció: orvosok és egészségügyi szakdolgozók számára

9.00 – 17.00 Betegbiztonsági Konferencia és Továbbképzés

  • díjmentes, akkreditált konferencia
  • akkreditáció: egészségügyi szakdolgozók számára, 20 kreditpont

15.30 – 17.30 Medicina Fórum Kerekasztal

  • Téma: Három generációval az egészségért (Az alap-, a szakellátás-, az Egészségfejlesztési Intézetek együttműködése –integrált rendszerek)
  • Bevezető gondolatok: Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter (EMMI)

Okóber 9. szerda

08.30 – 17.00 41. Medicina Fórum – Az Egészségügy Konferenciája

  • Témák:
    • Családbarát ország – egészséges nemzet – egészséges munkahelyek
    • Kiberbiztonság - biztonságos adatkezelés az egészségügyben
    • Biztonságos gyógyszerellátás – a gyógyszer és orvostechnológia finanszírozásának kihívásai

09.30 – 17.00 Szociális Vezetőképzés: Demencia – Egészségügyi – Szociális Együttműködések Témában

  • díjmentes akkreditált továbbképzés
  • akkreditáció: orvosok és egészségügyi szakdolgozók számára

10.00 – 16.00 SMR (self myofascial release) a sport- és mozgásszervi rehabilitációban

09.00 – 16.00 Magyar Gyógyszerészi Kamara Konferenciája

  • témák:
    • Az adherenciaprogram és a betegek
    • Informatika és adherencia
    • A jövő patikája az adherenciafejlesztés szolgálatában
    • Külön regisztráció: http://hungaromed.hu/mgyk

DÍJMENTES SZAKMAI REGISZTRÁCIÓÉRT KATTINTSON IDE!

www.hungaromed.hu

Kiemelt szakmai partnerek:

(x)

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF