Négy év alatt a nemzetközi piacokon (x)

PR cikk
Szisztematikus munkával százszorozta meg a forgalmát  és lépett a külpiacokra a mákkereskedő Sotiva Seed Kft.

A hazai mákforgalmazó piac telített és sokszereplős, van azonban egy cég, amely négy éve kezdte meg a tevékenységét Tiszavasváriban. A vállalkozás mára száz százalékban exportra termel, Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb kereskedőjévé nőtte ki magát és egyedül lefedi a világpiac másfél százalékát.

A kezdetek

A Sotiva Seed társalapítója, Sotkó Gyula vegyész-közgazdász harminc évig dolgozott a tiszavasvári Alkaloida gyógyszergyárban, amikor az új, indiai befektető – a világ egyik meghatározó gyógyszeripari cége, a Sun Pharma – pár év után úgy döntött, hogy leállítja a száz éve változatlan technológiájú gyógyászati morfingyártást a településen, és ezzel együtt az ennek alapjául szolgáló máktermeltetést is megszünteti. Sotkó Gyulának és üzlettársának, Szalka Jánosnak három év munkájával, 2016-ban sikerült újra beindítani a helyi máktermeltetést, -felvásárlást és -kereskedelmet. A telephelyet máktisztító üzemmel, raktárakkal, gépparkkal együtt egy 170 milliós beruházásból hozták létre, és ezzel elindult a mára száz százalékban az exportpiacokra szállító cég lendületes növekedése.

Sotkó Gyula ügyvezető

Ausztráliától Amerikáig

A vállalat beszállítói kezdetben jórészt az egykoron az Alkaloidának termelő gazdálkodók voltak – szerte az ország minden tájáról. A tulajdonosok ezt hamar racionalizálták: 5-10 százalékról 60-70 százalékra tornázták fel a környékről származó mák arányát, beleértve Szlovákia közeli területeit is.

„Logisztikában, tárolásban, szállításban és természetesen költséghatékonyságban ez jelentős és egyúttal szükséges előrelépést hozott.” Már a cég indulásakor a külpiaci térnyerés volt a cél, így a működés és a működési költségek optimalizálása mellett kezdettől fogva jelentős erőforrásokat csoportosítottunk a termék minőségének fejlesztésére is. Egy sokszereplős piacon akartunk megjelenni és növekedni, így alaptényező lett a folyamatos fejlesztés, ami esetünkben nem csak a telep technológiai szintjét, hanem a fajtanemesítést is jelenti. Évi negyvenmilliót költünk nemesítésre” – meséli a cég vezetője.     

Ebben a Szent István Egyetem Kertészettudományi Karának Gyógy- és Aromanövények Tanszéke a partnere a kezdetektől fogva. A munka meghozta gyümölcsét: négy év alatt megduplázódott a termeltetett ipari mák hatóanyag-tartalma, és a kiváló minőségű árunak köszönhetően rohamos növekedésnek indult az export. (Az ipari mák és az úgynevezett étkezési mák megegyezik abban, hogy a mákszemek nem tartalmaznak alkaloidokat, viszont az ipari mák esetében a máktok igen. Ebből állítják elő a gyógyszeripar egyik legfontosabb alapanyagát, a morfint.)

Ami a számokat illeti: a Sotiva Seed a 2016-os, 16 milliós éves árbevételét 2019-re közel másfél milliárdra növelte, idén pedig ezt a számot már szeptemberben elérték. A 150 termelőjük közel ötezer hektáron gazdálkodik, a cég raktárkapacitása 7500 négyzetméter és idén év végére várhatóan elérik a 2500 tonnányi forgalmazott mákmennyiséget. A cég üzletpolitikájára az intenzív terjeszkedés és fejlődés a jellemző – főként saját tőkéből növekedtek, továbbá a megtermelt profitot is évről-évre visszaforgatták a cég fejlesztésébe és a – sokszor kihívásokkal teli – nemzetközi terjeszkedésbe. A külpiac minőségi, mennyiségi elvárásainak való megfelelésbe történő folyamatos befektetésnek  köszönhetően sikerült lefedniük a világ mákforgalmazásának a 1,5%-át. A külföldi élelmiszeripari vásárokon való folyamatos részvétel, az üzleti utak,  a nemzetközi minőségi tanúsítványok költséges és sok adminisztrációval járó megszerzése pedig azt eredményezte, hogy a cég mára száz százalékban exportál. Gyakorlatilag az egész bolygót behálózó vevőkapcsolatokkal rendelkeznek, köztük a gyógyszeripar vagy gyógyszeralapanyag-termelés nagy szereplőivel. Észak-Macedónia és Ausztrália mellett legfőbb piacaik az Egyesült Államok és Európa számos országa, Hollandiától Oroszországig.

Kockázatok és megoldások

Ebben a szektorban – főleg Kelet-Európában és a Nyugat-Balkánon – gyakori az előre utalás; az Európai Unión belüli kereskedelemben, az amerikai és ausztrál piacokon viszont a halasztott (30-60, sokszor 120 napos) fizetési határidők a jellemzőek és a válság hatására egyes üzleti partnerek esetében nőttek is a fizetési ciklusok.

„Halasztott exportkövetelések esetén még inkább fontos, hogy a cég kezelje ennek kockázatát, és emellett is biztonságban tudja gazdálkodásának stabilitását. Jellemzően piaci biztosítókkal kötöttünk exporthitel-biztosítást, ami most, a COVID-járvány okozta, megváltozott világgazdasági helyzet hatására vett új irányt és az állami hátterű magyar exporthitel-ügynökség, az EXIM biztosítását is elkezdtük alkalmazni egy EU-s vevőnkre. A termékkel egy piaci biztosítást váltottunk ki, amely a sokkal szűkebb biztosítási keretösszeg miatt csak a kis tételekben való, ezáltal gazdaságtalanabb szállítást tette számunkra lehetővé. Jól felfogott érdekünk a vevő által megrendelt mennyiség minél hamarabb, egyben való kiszállítása, ezáltal a raktározási költségek minimális szintre csökkentése, a bevétel minél gyorsabb realizálása, és természetesen a halasztott fizetés jelentette, esetleges jövőbeli kockázatok megelőzése. Ez a biztosítási megoldás maximálisan megfelel annak, amire exportőrként szükségünk van, ezért tervezzük is, hogy más partnerhez kapcsolódó vevőkitettségünket is ily módon helyezzük biztonságba” – fejtette ki a cég vezetője.

Mivel az Európai Bizottság átmenetileg, 2020. december 31-ig az állami hátterű exporthitel-biztosítók számára is lehetővé tette, hogy a – korábban – nem kockázatosnak minősített exportrelációkra, tehát – a teljesség igénye nélkül – az uniós tagállamokra, az Egyesült Államokra, Ausztráliára is nyújthatnak exporthitel-biztosítást saját országaik exportőreinek védelme érdekében, az EXIM által bevezetett Kárenyhítő Hitelbiztosítás bármely országba irányuló magyar export esetén igénybevehető.

„Exporthitel-ügynökségként, az export köré felépülő összetett értéklánc finanszírozásán túl elsődleges szerepünk és feladatunk, hogy a hazai exportcégek külföldi kitettségeit, halasztott vevőköveteléseit biztosítsuk. A gyakorlatban ez az jelenti, hogy amennyiben ügyfelünk egy külföldi vevője nem fizet a számla lejártakor, akkor mi helytállunk helyette és megtérítjük az exportra termelő, szállító magyar vállalkozás vevőkövetelését, legyen ennek oka a vevő problémás fizetési morálja vagy akár politikai eseményből adódó fizetésképtelenség. A COVID-19 okozta világpiaci bizonytalanság még tovább erősíti ennek jelentőségét, hiszen régóta fennálló partnerkapcsolatokban is felléphetett egyfajta bizonytalanság, amit muszáj és kell is kezelni. Gondoljunk csak bele: a cégek rendelkeznek – a teljesség igénye nélkül – felelősségbiztosítással, vagyonbiztosítással, szállítási- és árubiztosítással, viszont az a biztonsági elem, hogy a működést fedező bevételt is biztosítsák, még nagyon kevéssé elterjedt. Az, hogy a világjárvány miatt most az EU-s piacokat kiszolgáló magyar cégek jövőbeli bevételeit is biztosíthatjuk, olyan környezetet tud teremteni a jellemzően oda szállító exportőröknek, amely nagy jelentőséggel bír a jelenlegi időszakból való stabil kilábalásban” – mondta el kérdésünkre Szabó István Attila, az EXIM üzleti vezérigazgató-helyettese.      

(X)

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF