Beosztás: vezérigazgató-helyettes - állampolgári és piaci digitális szolgáltatások üzletág
2004 és 2010 között az európai uniós finanszírozási programok közreműködője és irányítója, kiemelten az elektronikus közigazgatás és az államreformhoz kapcsolódó projektek lebonyolításáért volt felelős támogatói oldalon. Ezt követően a NISZ Zrt. kötelékében folytatta a munkáját, kezdetben kiemelt informatikai projektek projektmenedzsmentjében vett részt, majd a Fejlesztési ágazat vezetője volt 2014 és 2022 között. Ebben a feladatkörében számos állami infrastruktúra és e-közigazgatási fejlesztésért volt felelős, többek között a Kormányzati Adatközpont kialakítása, vagy a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat folyamatos bővítése is ebben az időszakban zajlott - amely hozzájárul a modern közigazgatás működtetéséhez. 2022-től az IdomSoft Zrt. Termék és Projekt ágazatának igazgatója, majd 2024 decemberétől vezérigazgató-helyettesként irányítja az Állampolgári és piaci digitális szolgáltatások üzletágat, ahol kiemelt feladat a közhiteles nyilvántartások fejlesztésén túl a Digitális Állampolgárság Program megvalósulásának támogatása.
Korábban a következő Portfolio konferencián vett részt előadóként: