Kövesse LinkedIn és Facebook oldalunkat!
Tájékozódjon eseményeinkről 6 iparágban: Offline és Online konferenciák
×

Bánáti Béla

Vállalat: Bánáti + Hartvig Építész Iroda
Beosztás: építész, alapító és tulajdonos
Építész, a Bánáti + Hartvig Építész Iroda egyik alapítója és tulajdonosa. A Budapesti Műszaki Egyetemen 1985-ben szerzett építészmérnöki diplomát, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének Szoft technológiai szakképzését 2016-ban végezte el, majd 2019-ben a KÜRT Akadémia Agilis vezetés képzésén szerzett oklevelet. Tervezői pályáját a Városépítési Tudományos Tervező Intézet (VÁTI) Műemléki Irodáján Kerényi József mellett kezdte, majd rövid magántervezői praxis után 1996-ban Hartvig Lajossal megalapította a Bánáti + Hartvig Építész Irodát. Cége immár 25 éve meghatározó szereplője a magyarországi építészeti színtérnek. Számos műemléki rekonstrukció, közösségi- és lakóépület, szálloda és ipari épület tervezése kötődik nevéhez, köztük a Drechsler-palota (volt Balettintézet), a Wellisch-palota rekonstrukciós tervei, vagy az Új Nemzeti Galéria terve, melyet a japán SANAA irodával közösen hozott létre. A fiatal építészgeneráció képzésével 1999 óta foglalkozik egyetemi oktatóként, a BMGE Építészmérnöki Kar Lakóépülettervezési Tanszékének külsős oktatója, az egyetemi diplomabizottság tagja. Gyakorló tervezői munkája mellett a szakmai közélet aktív szereplője, a Budapesti Építészeti Tervtanács, a XXI. kerületi Tervtanács, valamint az Ybl Egyesület tagja. Szakterülete a műemlékrehabilitáció, aktív érdeklődést mutat jelenünk építészetének egyik elsődleges kihívása, a fenntarthatóság, a körforgásos építészet iránt.

Korábban a következő Portfolio konferencián vett részt előadóként:

Önnek ajánljuk

Portfolio Sustainable World 2025

Portfolio Sustainable World 2025

2025. szeptember 4.
Portfolio Property Awards 2025

Portfolio Property Awards 2025

2025. november 5.
Iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!

Hírek, eseményajánlók első kézből

A feliratkozással elfogadom az  Adatkezelési tájékoztató 
Elmúltam 16 éves.