Prof. Csabai István
Csabai István (sz. 1965) az ELTE-n szerzett fizikus-biofizikus diplomát, majd PhD-t. Több évig dolgozott a Johns Hopkins Egyetemen az Egyesült Államokban. Multidiszciplináris kutatásaiban leginkább a tudomány olyan területeivel foglalkozik, ahol az új technológiák előretörésével sok adat gyűjthető, és azok elemzésével komplex jelenségek érthetőek meg, legyen az egy rákos sejt, az ember alkotta Internet, vagy maga az Univerzum. Komplex rendszerek csak komplex modelleken keresztül érthetőek meg, ezért kutatásai során nagyban támaszkodik a modern statisztikai módszerekre, élenjáró számítógépes technikákra, adatbázisokra, gépi tanulásos és adatbányászati eljárásokra. Az ELTÉn létrehozott egy erős bioinformatikai és mesterséges intelligencia csoportot, mely több hazai (SE, MTA TTK) és külföldi (Dana Farber Cancer Inst. Harvard (USA), Technical Univ. Of Denmark (Dánia), Francis Crick Institute (UK)) orvos-biológiai kutatócsoporttal szorosan együttműködik. Jelenleg több hazai pályázat mellett egy EU H2020, illetve egy Novo Nordisk nemzetközi pályázat hazai koordinátora. 230 tudományos közleményére, (kumulatív impakt faktor 770), mintegy 40000 független idézetet kapott.
Sustainable World 2026
Debrecen Economic Forum 2026
Portfolio X-Cycling Day
Portfolio Konferenciák 25 éve
A Portfolio Csoport rendezvénydivíziója több mint két évtizede formálja a szakmai rendezvények piacát, folyamatosan piacvezető pozícióban. Országszerte évente átlagosan 70 üzleti konferenciát és közel 10 díjátadót szervezünk, 9 iparágban mutatjuk az irányt: gazdaság, agrár, ingatlan, egészségügy, pénzügy, járműipar, energia, IT, fenntarthatóság. Évente 40 ezer résztvevőt érünk el. A Portfolio Rendezvények név garancia a magas színvonalú szakmai tartalomra és a kiemelkedő B2B és B2C networkingre – prémium hotelekben, exkluzív környezetben, üzleti kapcsolatépítési és leadgenerálási lehetőségekkel. Eddig több mint 6 ezer előadó és több mint 30 ezer cég vett részt eseményeinken: szakértők, felsővezetők, döntéshozók, véleményvezérek, tulajdonosok. Csatlakozzon, és lépjen szintet - mi biztosítjuk a hazai üzleti szféra top közösségét!