Csorbai Attila
Csorbai Attila 1975. március 27-én született Budapesten. Általános Iskolai tanulmányait a Kecskeméti Lánchíd Utcai Általános Iskolában végezte sporttagozaton, középiskolai tanulmányait a kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumban fejezte be. Egyetemi tanulmányát a Kaposvári Egyetem jogelődjében a Pannon Agrártudományi Egyetem Állattenyésztő Szakon végezte, ahol 1998-ban állattenyésztési szakirányú agrármérnök diplomát szerzett. A Tudományos Diákkörben aktívan részt vett, több tudományterületen az országos megmérettetésen is első lett, így 1999-ben Magyar Tudományos Akadémia elnökétől a Pro Scientia Aranyérem kitüntetésben részesült. 1998-ban felvételt nyert a Kar Gazdálkodási és Szervezéstudományok doktori iskolájába, ahol 2004 évben Cum laude doktori (PhD) fokozatot szerzett. 2003. szeptember 1-től a Tessedik Sámuel Főiskola Mezőgazdasági Karán (Mezőtúr) dolgozott, mint főiskolai adjunktus, 2005-ben főiskolai docens kinevezést kapott, 2006 - 2008 között az Állattenyésztési Tanszék tanszékvezetői megbízását is teljesítette. 2009-től a Baromfi Termék Tanács igazgatói állását tölti be, 2012-től a szervezet elnöki tisztségét is ellátja. 2018-tól az Agrárgazdasági kamara Agrár- és élelmiszer-kereskedelmi osztályának elnöke. Több nemzetközi szervezetben képviseli a magyar érdekeket, így elnökségi tagja az európai baromfivágóüzemek szövetségének (AVEC), az Európai Hízott Máj Szövetség (EuroFoiegras) alelnöke.
- Portfolio Agrárszektor Konferencia 2025
- Portfolio AgroFuture 2025
- Agrárszektor Konferencia 2024
- AgroFuture 2024
- Agrárium 2024
- Agrárszektor Konferencia 2021
- Agrárium 2020
- Agrárium 2019
- Agrárium 2018
- Agrárszektor Konferencia 2017
- Agrárium 2016
- Agrárszektor Konferencia 2015
- Portfolio.hu Agrárszektor 2014-2020 Konferencia
AgroFuture 2026
AgroFood 2026
Járműipar 2026
Portfolio Konferenciák 25 éve
A Portfolio Csoport rendezvénydivíziója több mint két évtizede formálja a szakmai rendezvények piacát, folyamatosan piacvezető pozícióban. Országszerte évente átlagosan 70 üzleti konferenciát és közel 10 díjátadót szervezünk, 9 iparágban mutatjuk az irányt: gazdaság, agrár, ingatlan, egészségügy, pénzügy, járműipar, energia, IT, fenntarthatóság. Évente 40 ezer résztvevőt érünk el. A Portfolio Rendezvények név garancia a magas színvonalú szakmai tartalomra és a kiemelkedő B2B és B2C networkingre – prémium hotelekben, exkluzív környezetben, üzleti kapcsolatépítési és leadgenerálási lehetőségekkel. Eddig több mint 6 ezer előadó és több mint 30 ezer cég vett részt eseményeinken: szakértők, felsővezetők, döntéshozók, véleményvezérek, tulajdonosok. Csatlakozzon, és lépjen szintet - mi biztosítjuk a hazai üzleti szféra top közösségét!