Kövesse LinkedIn és Facebook oldalunkat!
Tájékozódjon eseményeinkről 6 iparágban: Offline és Online konferenciák
×

Dr. Babai László

Vállalat: Prima Medica EgészségKözpontok
Beosztás: alapító, igazgató
Dr. Babai László 1998-ban szerzett általános orvosudományi diplomát a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen Szegeden. Ezt követően az egyetem Gyógyszertani Intézetében három évet PhD tanulmányokat folytatott a testedzés mint fiziológiás prekondicionálás témakörben.Tanulmányai során többször vett részt külföldi gyakorlatokon, elsősorban Németországban és Angliában. 2005-ben diplomázott a Külkereskedelmi Főiskola nemzetközi marketing szakán. 2004-ben elindította Magyarország első magán allergológiai központját, a Budai Allergiaközpontot és beindította Magyarország egyik legprofesszionálisabb online egészségügyi szolgáltató adatbázisát, a www.orvostkeresek.hu portált. 2005-ben társaival megalapította az Orvosi és Egészségügyi Vállalkozások Országos Szövetségét, melynek alapításától elnöke. 2010-ben kidolgozta Magyarországon az Életmód Orvoslás alapjait, majd 2014 óta alapítója és elnökségi tagja a Magyar Életmód Orvostani Társaságnak. 2010 óta oktató a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karon a humánkineziológia szakon. 2012 óta alapítója és igazgatója a Prima Medica EgészségHálózatnak.  

Korábban a következő Portfolio konferenciákon vett részt előadóként:

Önnek ajánljuk

Portfolio Property X 2024

Portfolio Property X 2024

2024. május 29 - 30.
Financial IT 2024

Financial IT 2024

2024. június 11.
AI in Business 2024

AI in Business 2024

2024. április 23.
Hitelezés 2024

Hitelezés 2024

2024. május 14.
Iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!

Hírek, eseményajánlók első kézből

A feliratkozással elfogadom az Adatkezelési tájékoztató 
és ÁSZF feltételeit. 
Elmúltam 16 éves.