| |
Fischer Róbert
Fischer Róbert

Fischer Róbert

DOME Facility Services Group
kereskedelmi igazgató
A Külkereskedelmi Főiskola és a Pécsi Tudományegyetem közgazdaságtudományi karain szerzett diplomát, export-import management, valamint management/consulting szakirányokon. A kilencvenes évek végétől minőségirányítási rendszerekkel és értékesítéssel foglalkozott, majd 2003-tól a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium foglalkoztatáspolitikai osztályán kezdett dolgozni. Innen egyenes út vezetett a HR szakmába, ahol közel 4 évet töltött fejvadászattal, vezető kiválasztással, valamint megbízták a szolgáltatások értékesítésével is. Több mint egy évtizede került a létesítményüzemeltetés világába olyan globális vállalkozásoknál, mint az ISS, G4S, vagy az Atalian Global Services, ahol kereskedelmi vezetőként számos hazai és nemzetközi projektben szerzett tapasztalatot mind műszaki üzemeltetés, vagyonvédelem, mind pedig takarítási szolgáltatások, energetika, fit-out, robotika, proptech terén. 2018-ban csatlakozott a DOME Facility Services Group csapatába kereskedelmi igazgató pozícióban. Anyanyelvén kívül angol és német nyelveken beszél. Két gyermek édesapja.
Korábbi rendezvények, amelyeken előadóként vett részt
Ez is érdekelhet

Agrárszektor Konferencia 2026

2026. december 2–3. Siófok, Hotel Azúr Wellness ****
A Portfolio Csoport Agrárszektor Konferenciája – tartalmi kínálatát tekintve – ma már a hazai agrárium legnagyobb agrárszakmai rendezvényének és csúcstalálkozójának számít. A konferencia célja, hogy összegezze és elemezze az év kiemelkedő hazai és nemzetközi agrárgazdasági eseményeit, illetve prognózist nyújtson a következő évekre az agrárpiaci szereplők sikeres üzleti és beruházási döntéseihez. A konferencia háromnapos szakmai programmal várja az érdeklődőket: az esemény ünnepélyes szakmai előesttel kezdődik, amelyet további két, rendkívül összetett és kimerítően részletes egész napos szakmai tartalmi kínálat követ. A konferencián a hazai államigazgatási, banki, vállalati és érdekképviseleti szféra csúcsvezetői nyújtanak első kézből származó, releváns információkat, amelyek az agrárgazdaság valamennyi szereplője – a termelők, az élelmiszergyártók és a kereskedők – számára egyaránt hasznos tájékoztatásul szolgálhatnak. Emellett a rendezvény széles körű bemutatkozási és piacépítési lehetőséget biztosít az agráriumot kiszolgáló vállalkozások – inputgyártók, integrátorok, gépforgalmazók, finanszírozási és egyéb szolgáltatók – számára. A konferencia a tartalmas programkínálaton túl alkalmat teremt a szakmai kapcsolatépítésre, a networkingre és az üzleti tárgyalásokra, a színvonalas szakmai előadások és kerekasztal-beszélgetések mellett pedig szórakoztató műsorral járul hozzá a résztvevők feltöltődéséhez és kikapcsolódásához. A Portfolio Csoport az Agrárszektor Konferencián adja át tizenegy kategóriában azokat az évente odaítélhető díjakat, amelyek az agrárium legkiemelkedőbb szakmai teljesítményeinek és eredményeinek elismeréséül szolgálnak. A díjakat az agrárium legmeghatározóbb személyeségeiből áll szakmai zsűri ítéli oda az ágazati szereplők benyújtott pályázatai alapján.
Részletek & jegyek

Budapest Economic Forum 2026

2026. október 7. Hotel InterContinental Budapest
A parlamenti választások óta talán az eddiginél is fontosabb lett látni és érteni a magyar gazdaság kilátásait és a gazdaságpolitika eddigi és lehetséges lépéseit, mozgásterét. Milyen lépésekre készül a kormány a következő időszakban? Azok hogyan hathatnak a gazdasági kilátásokra és a vállalatok életére? Milyen növekedési modell jellemezheti a magyar gazdaságot a következő években? Honnan lesz munkaerő és pénz a gazdaságban? - ezeket a kérdéseket mind felvetjük majd, neves hazai döntéshozókkal, nemzetközi szakértőkkel rakjuk össze a képet.
Részletek & jegyek

Private Health Forum 2026

2026. szeptember 10. Marriott Hotel, Budapest
A felszínen minden változatlan a magyar magánegészségügyben, mintha beállt volna a status quo: a magánszolgáltatások iránti kereslet folyamatos, a munkaerőhiány továbbra is gondot jelent, így a bérnyomás is, a betegek elvárásokkal érkeznek és egyre tájékozottabbak, a nagy szolgáltatók kíméletlen versenyt folytatnak a betegekért, a szakképzett munkaerőért, a külső befektetők továbbra sem jelentek meg. A felszín alatt azonban forr a szektor és kezd kettészakadni a nagyok mezőnye: az organikusan építkezők stabilan fejlődnek, fejlesztenek, a felskálázásban hívő terjeszkedők épp lefelé skáláznak, a finanszírozás sok esetben nem könnyű, az orvoscsapatokért kíméletlen csata folyik, újfajta együttműködések születnek, a szektoron belül és a szektoron túlmutatóan. Ebben a környezetben rendezzük meg most már 10. alkalommal a magánegészségügyi szolgáltatói szektor találkozási pontjává vált Private Health Forum 2026 konferenciát, ahol az aktuális helyzetértékelésre fókuszálunk, valamint arra, hogy hogyan működik jelenleg a magyar egészségügy, és benne a magánegészségügy. Teret adunk azoknak a szakembereknek a színpadon, akik valójában a hét minden napján és a nap 24 órájában működtetik a privát egészségügyet. Ezen túlmenően a jubileum alkalmából a jövőre is koncentrálunk. Hogyan fog kinézni a jövő egészségügye, milyen lesz a jövő betege, illetve a jövő orvosa? Milyen lesz a jövő kórháza? Hogyan zajlik a gyógyulás és a gyógyítás a jövőben? Miben betegszik meg a jövőben a magyar? Hogyan tudjuk ezt jobban megelőzni? A megoldás ott van már a zsebünkben? Milyen szerepet kap majd ebben a mesterséges intelligencia? Rövid és hosszabb távú kilátások. 10 évvel a hátunk mögött tekintünk előre legalább 10 évre. Magyar egészségügy 2036.
Részletek & jegyek

Portfolio Konferenciák 25 éve

A Portfolio Csoport rendezvénydivíziója több mint két évtizede formálja a szakmai rendezvények piacát, folyamatosan piacvezető pozícióban. Országszerte évente átlagosan 70 üzleti konferenciát és közel 10 díjátadót szervezünk, 9 iparágban mutatjuk az irányt: gazdaság, agrár, ingatlan, egészségügy, pénzügy, járműipar, energia, IT, fenntarthatóság. Évente 40 ezer résztvevőt érünk el. A Portfolio Rendezvények név garancia a magas színvonalú szakmai tartalomra és a kiemelkedő B2B és B2C networkingre – prémium hotelekben, exkluzív környezetben, üzleti kapcsolatépítési és leadgenerálási lehetőségekkel. Eddig több mint 6 ezer előadó és több mint 30 ezer cég vett részt eseményeinken: szakértők, felsővezetők, döntéshozók, véleményvezérek, tulajdonosok. Csatlakozzon, és lépjen szintet - mi biztosítjuk a hazai üzleti szféra top közösségét!

Csatlakozzon
Kövessen, lájkoljon, iratkozzon fel, hallgasson minket, írjon nekünk az alábbi csatornákon:
Hírlevél
Iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre: hírek, események, ajánlatok első kézből.
Legyen Ön is támogatónk
Nagyobb elérés, erősebb márkaépítés, szélesebb kapcsolati háló és új üzleti lehetőségek.