Kövesse LinkedIn és Facebook oldalunkat!
Tájékozódjon eseményeinkről 6 iparágban: Offline és Online konferenciák
×

Freisleben Vilmos

Vállalat: Magyar Nemzeti Bank
Beosztás: igazgató, Fogyasztóvédelmi Igazgatóság

Freisleben Vilmos 2013. októbere óta igazgatója a Magyar Nemzeti Bank Fogyasztóvédelmi igazgatóságának. Diplomáját 1999-ben szerezte az Államigazgatási Főiskola igazgatásszervezői karán, majd 2011-ben fejezte be tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar, közigazgatási szakmenedzser mesterképzésén. Karrierjét az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalban ügykezelőként kezdte 1998-ban. 2001-től kezdődően az adóügyi szakterületen ügyintézői, majd különböző vezetői beosztásokban végezte közszolgálati tevékenységét. Ennek keretében az adóztatással kapcsolatos törvények alkalmazásával, társasági joggal, adatvédelemmel, ügyfélszolgálattal foglalkozott, továbbá oktatóként részt vett az adóhatóság képzési tevékenységében is. Az adóhatósági pályafutását a NAV Dél-budapesti Adóigazgatóságának adóügyi igazgató-helyetteseként fejezte be. Kiemelt célnak tekinti, hogy a pénzügyi intézmények a fogyasztók érdekeit előtérbe helyezve végezzék tevékenységüket, amelynek során nem csak a törvény betűjének, hanem annak szellemiségének is megfelelő magatartást tanúsítsanak a fogyasztók irányában. A hatósági tevékenység tekintetében kiemelt célja a problémákat lehetőleg megelőző, a felmerülő problémákra gyorsan reagáló fogyasztóvédelmi tevékenység biztosítása.

Korábban a következő Portfolio konferenciákon vett részt előadóként:

Önnek ajánljuk

Portfolio Property X 2024

Portfolio Property X 2024

2024. május 29 - 30.
Financial IT 2024

Financial IT 2024

2024. június 11.
AI in Business 2024

AI in Business 2024

2024. április 23.
Iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!

Hírek, eseményajánlók első kézből

A feliratkozással elfogadom az Adatkezelési tájékoztató 
és ÁSZF feltételeit. 
Elmúltam 16 éves.