Head of Operations Architecture and Networking Business Unit and Country Director of AUMOVIO Hungary
Dr. Keszte Róbert autóipariban és elektronika-gyártásban jártas vezérigazgató, menedzser, járműgépész mérnök és közgazdász. A németországi AUMOVIO SE Architecture and Network Solutions üzleti területének világszerte 22 telephely termelésért felelős vezetője, 2021. január 1-től a Continental, majd 2025. szeptemberétől az AUMOVIO cégcsoport országigazgatója. Róbert vezetői pályafutása 2001-ben indult a budapesti Continental gyárban, igazgatói pozícióban, ahol gyártási és ipari mérnökségi területeket irányított. Nemzetközi karrierje 2006-ban a cégcsoport nagyszebeni gyárában vette kezdetét, majd 2007-től a nürnbergi központban folytatódott. Később ismét a budapesti gyárban látott el gyáregység igazgatói feladatokat, 2010-től pedig a Continental temesvári elektronikai gyárát vezette 3 évig. Ezt követően 2014-ben tért vissza Magyarországra a Continental Automotive Hungary Kft. ügyvezetőjeként, és 10 évig dolgozott a budapesti gyár vezetőjeként. Emellett 2019-2021 között a Continental Powertrain Hungary Kft. (ma Schaeffler Debrecen Kft.) ügyvezetője. A Continental technológiai vállalat 2021. január 1-től bízta meg a magyarországi Continental csoport országigazgatói feladatainak ellátásával, melyet budapesti Continental gyár ügyvezető igazgatói feladatai mellett vállalt. 2023.01.01-től a Continental Autonomous Mobility Kft. ügyvezető igazgatója. 2023. november 1-től globális pozícióban folytatja karrierjét. Új feladatkörében világszerte 22 telephely termelésért felelős vezetője az AUMOVIO SE Architecture and Network Solutions üzleti területén, valamint a magyarországi AUMOVIO vállalatok országigazgatója. Vezetése alatt a budapesti gyár az önvezető, elektromosan meghajtott és internetre csatlakoztatott járművek rendszereinek világszinten elismert gyártóhelyévé fejlődött. A budapesti gyár háromszor nyerte el „Az év gyára” kitüntető címet 2018-ban, 2020-ban és 2021-ben. 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban Az év gyára projektverseny Termelés, 2018, 2020, 2021-ben az Energiahatékonyság kategóriájának győztese. Mindeközben a magyar kormány partnereként aktívan részt vesz az Ipar 4.0 mintagyár programban. 2020-ban a cég az Autós Nagykoalíció által meghirdetett, „Az Év beszállítója” díjazottjai között szerepelt. 2023-ban vezetése alatt nyerte el a Continental a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) által odaítélt „Az év K+F beruházója” díjat. Dr. Keszte Róbert aktív szerepet vállalt a Continental magyarországi tevékenységének bővítésében: a debreceni Continental (később Vitesco, majd Schaeffler) gyár és a 2018-ban Budapesten megnyitott Mesterséges Intelligencia fejlesztőközpont létrehozása is nevéhez kapcsolódik. 2023-ban a Behaviour HR magazin által szervezett „Az év cégvezetője” pályázat nagyvállalati kategóriájának győztese lett. 2024-ben pedig a PwC Magyarországtól kapta meg „Az év leginspirálóbb vezetője” díjat. 2024-től a Magyar Gépjárműgyártók Egyesülete (MAGE) elnökségi tagja. 2025-ben elnyerte a Budapest Business Journal által alapított CEO Community Award díjat, amelyet olyan vállalatvezetőknek ítélnek oda, akik kiemelkedő szerepet vállalnak a közösségépítésben és a társadalmi felelősségvállalásban. Ugyanebben az évben a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagjai dr. Keszte Róbertet választották meg a szervezet új elnökének a 2025-27 periódusra.
Korábbi rendezvények, amelyeken előadóként vett részt
Töretlen lendülettel, egyre szélesebb körű érdeklődés és jelenlét mellett, már hagyományként rendezzük meg a Sustainable World 2026 - A jövő vállalatainak szóló konferenciát. A rendezvény immár iparági találkozó is egyben, ahol különböző szektorok képviselői találkoznak, hogy megvitassák a fenntarthatósági célok elérésének lehetőségeit és a kézzel fogható eredményeiket.
A fenntarthatósági törekvések és megoldások megkérdőjelezhetetlen súlyát, valamint a gazdaságban való kritikus szerepét 7 éve, az első Sustainable World konferencián még érdeklődő tekintetek figyelték, mostanra azonban kétségkívül az üzleti élet, a vállalati stratégiák szerves részévé vált.
Az üzleti világot folyamatos alkalmazkodásra és innovációra kényszerítik az olyan kihívások, mint a szabályozói környezet változása, a geopolitikai feszültségek, az átállási és fizikai klímakockázatok, a fogyasztók és befektetők igényváltozásai. A gyors reakció, az alkalmazkodás, a reziliencia olyan kulcsszavak, amelyeket több oldalról is kénytelenek voltak megtapasztalni a vállalatok. A hazai piac érettségét jól mutatja, hogy egyre többen vannak azok a szereplők, akik már látják, hogy milyen előnyökkel jár a fenntarthatóság élvonalába tartozni és biztos alapokkal tekinteni a jövőbe.
A rendezvény elsődleges fórummá és találkozóhellyé vált a zöld ipar szereplői számára, azoknak, akik stratégiai szemlélettel és elkötelezettséggel formálják a zöld gazdaságot. A Sustainable World konferencia iparáganként tárgyalja a legaktuálisabb kérdéseket, azokat az ügyeket, amelyek most lázban tartják a gazdasági élet szereplőit az ESG, a zöld pénzügyek és a fenntarthatóság területén.
A konferencia kihagyhatatlan témái közé tartozik a zöld gazdaság, az ESG - mind szabályozás, mind jelentéskészítés, mind stratégiai téren -, a zöld finanszírozási lehetőségek, a pénzügyi szektor elvárásai, az előremutató befektetési döntések, a zöldenergia-piac legfrissebb történései, az energiahatékonyság és a fenntartható vállalati gyakorlatok.
Debrecen, mint a keleti országrész kiemelkedő innovációs és üzleti központja, kulcsszerepet játszik Magyarország gazdasági dinamikájában. A Debrecen Economic Forum egyszerre foglalkozik a régió aktualitásaival, illetve olyan témákkal, amelyek elhelyezkedéstől függetlenül minden gazdasági és pénzügyi, valamint vállalati szereplőt foglalkoztatnak.
A konferencián előkerülnek a legforróbb gazdasági témák, illetve a speciális, Debrecen és környékére jellemző kihívások és válaszok, miközben a keleti országrész szereplőinek a találkozóhelyeként is szolgál. A megalapozott üzleti döntéshozatal égető kérdéseit járja körül: a magyar gazdaság pályájától és 2026 második felében várható meglepetésektől kezdve, a béremelkedésből és költségnövekedésből adódó kihívások sikeres áthidalásán át, egészen a debreceni beruházásokig és fejlesztésekig, valamint az elérhető finanszírozási forrásokig. Így ad lehetőséget a helyi és régiós vállalkozások, a kkv-k és nagyvállalatok számára, hogy hiteles információt kapjanak a legaktuálisabb gazdasági és pénzügyi folyamatokról.
A Debrecen Economic Forum magas szintű szakmai párbeszédet és értékes üzleti kapcsolatokat kínál a régiós növekedés érdekében.
A rendezvényen ebédszünettel és kávészünettel várjuk a résztvevőket!
Segíts te is a részvételeddel!
Több, mint egy kiemelkedő networking, szakmai és élménynap, ez már egy jó ügy! Egy közös ügy! A Portfolio idén is az X-Cycling Day teljes jegybevételét, vagyis a 15.000 forintos regisztrációs díjakat (a résztvevők számától függetlenül) a Szent Márton Gyermekmentő Alapítványnak ajánlja fel, melyet a CPI - az esemény kiemelt karitatív- és élménypartnere -, idén egy duplázó támogatással egészít ki!
Egyszer veszel jegyet! Duplán támogatsz!
Nézd meg a tavalyi Igazgyöngy Alapítványnak gyűjtött adományozásról készült beszámolót és regisztrálj mielőbb az idei eseményre!
Az adománygyűjtő kezdeményezésünkhöz bárkinek lehet csatlakozni, akár egyedi céges felajánlással és speciális együttműködéssel, akár egy jegy megvásárlásával.
Jelentkezz a Portfolio X-Cycling Day-re, válaszd az "Iron" útvonalat, vagyis a Budapest - Balatonfüred távot, vegyél adományjegyet és tekerd velünk végig június 2-án a távot! Jelentkezés, találkozás, letekerés!
A Portfolio X-Cycling élmény folytatódik idén is! Negyedik alkalommal pörgetjük fel a piaci szereplők fordulatszámát! Tekerj le velünk Budapestről (vagy a Velencei tótól, vagy Akarattyáról) Balatonfüredre, a hazai üzleti élet legfrissebb élménykonferenciájának helyszínére! A Portfolio kerékpáros napja a fenntarthatóság, a sport, a longevity, az ESG, a kötetlen networking és a valódi kihívás jegyében telik el idén is.
3 távon (Iron - Light 1-2) – 2 tempóban – 2 különböző terepen
A biciklitúrán mindenki a saját felelősségére tud részt venni, de esetleges műszaki és egyéb problémák esetén a Portfolio és partnerei azonnali segítséget nyújtanak.
Jelentkezési határidő: május 26.
A Portfolio Csoport rendezvénydivíziója több mint két évtizede formálja a szakmai rendezvények piacát, folyamatosan piacvezető pozícióban. Országszerte évente átlagosan 70 üzleti konferenciát és közel 10 díjátadót szervezünk, 9 iparágban mutatjuk az irányt: gazdaság, agrár, ingatlan, egészségügy, pénzügy, járműipar, energia, IT, fenntarthatóság. Évente 40 ezer résztvevőt érünk el. A Portfolio Rendezvények név garancia a magas színvonalú szakmai tartalomra és a kiemelkedő B2B és B2C networkingre – prémium hotelekben, exkluzív környezetben, üzleti kapcsolatépítési és leadgenerálási lehetőségekkel. Eddig több mint 6 ezer előadó és több mint 30 ezer cég vett részt eseményeinken: szakértők, felsővezetők, döntéshozók, véleményvezérek, tulajdonosok. Csatlakozzon, és lépjen szintet - mi biztosítjuk a hazai üzleti szféra top közösségét!