| |
Semsei Sándor
Semsei Sándor

Semsei Sándor

Magyar TDM Szövetség
elnök
1961-ben születtem, Sztálinvárosban. Szegeden, a JATE-n szereztem magyar-német szakos diplomát 1985-ben. A 80-as években középiskolákban tanítottam, 1987-ben egy barátommal megalapítottam az ország egyik első magán nyelviskoláját, voltam műfordító, könyvkiadó, kereskedő, az Állami Nyelvvizsgabizottság tagja, tanítottam egyetemen középkori és barokk német irodalmat. 1997-ben átalakítottam a nyelviskolát a mai Chrome-Soft Kft.-vé, melynek egészen 2022-ig alapító-társtulajdonosa voltam. A cég, részben nemzetközi projektjeinek fejlesztései során olyan cégekkel dolgozhattam együtt, mint az Oracle, a KFKI, a SZTAKI, a Fraunhofer Institut vagy a Bentley. 2000-2001-ben a Chrome-mal elkészítettük a Balaton Régió első átfogó turisztikai informatikai rendszerét. 2003-tól olaszországi és hazai turisztikai projekteken dolgoztunk partnerként együtt azzal a déltiroli céggel, amelynek desztináció menedzsment IT-rendszere állt Dél-Tirol teljes turizmusa mögött. A nemzetközi megoldások magyarországi adaptációjával párhuzamosan, a 2000-es évek közepén, a Balaton Fejlesztési Tanáccsal karöltve elindítottuk annak az alulról építkező turizmusirányítási struktúrának a meghonosítását Magyarországon, amelynek eredményeként megszületett a mai TDM szervezeti rendszer. Az azóta eltelt 20 évben többszáz előadást és workshopot tartottam desztináció- és szervezetfejlesztés, IKT- és stratégiai turizmusmenedzsment, termékfejlesztés és marketingkommunikáció témaköreiben itthon és külföldön egyaránt. Számos turizmussal kapcsolatos képzés, tananyag és egyetemi tankönyv szerzője és társszerzője voltam, óraadóként néhány szemesztert tanítottam a BGE-n, írtam térségi turisztikai stratégiákat. 2012 óta a Balaton Riviéra Turisztikai Egyesület, 2014 óta a Magyar TDM Szövetség elnöke, 2015 óta a Balatoni Turizmus Szövetség elnökségi tagja vagyok. 2021 óta a Sassetta 26 Kft. tulajdonos-ügyvezetője és a Previo.hu Kft. társtulajdonosa vagyok. A Balaton térség jövőjével kapcsolatos gondolatainkat legutóbb a BFT megbízásából, 2018-ban vetettük papírra Dr. Schleicher Veronikával közös tanulmányban, „HAJÓHÍD - Vázlat a Balaton-térség elmúlt ötven évének konfliktusos folyamatairól és a Balaton Régió turizmusának fejlesztési lehetőségeiről” címmel.
Korábbi rendezvények, amelyeken előadóként vett részt
Ez is érdekelhet

Sustainable World 2026

2026. szeptember 8. Marriott Hotel, Budapest
Töretlen lendülettel, egyre szélesebb körű érdeklődés és jelenlét mellett, már hagyományként rendezzük meg a Sustainable World 2026 - A jövő vállalatainak szóló konferenciát. A rendezvény immár iparági találkozó is egyben, ahol különböző szektorok képviselői találkoznak, hogy megvitassák a fenntarthatósági célok elérésének lehetőségeit és a kézzel fogható eredményeiket. A fenntarthatósági törekvések és megoldások megkérdőjelezhetetlen súlyát, valamint a gazdaságban való kritikus szerepét 7 éve, az első Sustainable World konferencián még érdeklődő tekintetek figyelték, mostanra azonban kétségkívül az üzleti élet, a vállalati stratégiák szerves részévé vált.  Az üzleti világot folyamatos alkalmazkodásra és innovációra kényszerítik az olyan kihívások, mint a szabályozói környezet változása, a geopolitikai feszültségek, az átállási és fizikai klímakockázatok, a fogyasztók és befektetők igényváltozásai. A gyors reakció, az alkalmazkodás, a reziliencia olyan kulcsszavak, amelyeket több oldalról is kénytelenek voltak megtapasztalni a vállalatok. A hazai piac érettségét jól mutatja, hogy egyre többen vannak azok a szereplők, akik már látják, hogy milyen előnyökkel jár a fenntarthatóság élvonalába tartozni és biztos alapokkal tekinteni a jövőbe. A rendezvény elsődleges fórummá és találkozóhellyé vált a zöld ipar szereplői számára, azoknak, akik stratégiai szemlélettel és elkötelezettséggel formálják a zöld gazdaságot. A Sustainable World konferencia iparáganként tárgyalja a legaktuálisabb kérdéseket, azokat az ügyeket, amelyek most lázban tartják a gazdasági élet szereplőit az ESG, a zöld pénzügyek és a fenntarthatóság területén.  A konferencia kihagyhatatlan témái közé tartozik a zöld gazdaság, az ESG - mind szabályozás, mind jelentéskészítés, mind stratégiai téren -, a zöld finanszírozási lehetőségek, a pénzügyi szektor elvárásai, az előremutató befektetési döntések, a zöldenergia-piac legfrissebb történései, az energiahatékonyság és a fenntartható vállalati gyakorlatok.  Ilyen volt a Sustainable World 2025 konferenciánk:
Részletek & jegyek

Debrecen Economic Forum 2026

2026. június 9. Hotel Divinus*****
Debrecen, mint a keleti országrész kiemelkedő innovációs és üzleti központja, kulcsszerepet játszik Magyarország gazdasági dinamikájában. A Debrecen Economic Forum egyszerre foglalkozik a régió aktualitásaival, illetve olyan témákkal, amelyek elhelyezkedéstől függetlenül minden gazdasági és pénzügyi, valamint vállalati szereplőt foglalkoztatnak.  A konferencián előkerülnek a legforróbb gazdasági témák, illetve a speciális, Debrecen és környékére jellemző kihívások és válaszok, miközben a keleti országrész szereplőinek a találkozóhelyeként is szolgál. A megalapozott üzleti döntéshozatal égető kérdéseit járja körül: a magyar gazdaság pályájától és 2026 második felében várható meglepetésektől kezdve, a béremelkedésből és költségnövekedésből adódó kihívások sikeres áthidalásán át, egészen a debreceni beruházásokig és fejlesztésekig, valamint az elérhető finanszírozási forrásokig. Így ad lehetőséget a helyi és régiós vállalkozások, a kkv-k és nagyvállalatok számára, hogy hiteles információt kapjanak a legaktuálisabb gazdasági és pénzügyi folyamatokról. A Debrecen Economic Forum magas szintű szakmai párbeszédet és értékes üzleti kapcsolatokat kínál a régiós növekedés érdekében. A rendezvényen ebédszünettel és kávészünettel várjuk a résztvevőket!
Részletek & jegyek

Portfolio X-Cycling Day

2026. június 2. Anna Grand Hotel, Balatonfüred
Segíts te is a részvételeddel!  Több, mint egy kiemelkedő networking, szakmai és élménynap, ez már egy jó ügy! Egy közös ügy! A Portfolio idén is az X-Cycling Day teljes jegybevételét, vagyis a 15.000 forintos regisztrációs díjakat (a résztvevők számától függetlenül) a Szent Márton Gyermekmentő Alapítványnak ajánlja fel, melyet a CPI - az esemény kiemelt karitatív- és élménypartnere -, idén egy duplázó támogatással egészít ki! Egyszer veszel jegyet! Duplán támogatsz! Nézd meg a tavalyi Igazgyöngy Alapítványnak gyűjtött adományozásról készült beszámolót és regisztrálj mielőbb az idei eseményre! Az adománygyűjtő kezdeményezésünkhöz bárkinek lehet csatlakozni, akár egyedi céges felajánlással és speciális együttműködéssel, akár egy jegy megvásárlásával. Jelentkezz a Portfolio X-Cycling Day-re, válaszd az "Iron" útvonalat, vagyis a Budapest - Balatonfüred távot, vegyél adományjegyet és gyere is el, tekerd velünk végig június 2-án a távot! Ennyire egyszerű! Jelentkezés, találkozás, letekerés! A Portfolio X-Cycling élmény folytatódik idén is! Negyedik alkalommal pörgetjük fel a piaci szereplők fordulatszámát! Tekerj le velünk Budapestről (vagy a Velencei tótól, vagy Akarattyáról) Balatonfüredre, a hazai üzleti élet legfrissebb élménykonferenciájának helyszínére! A Portfolio kerékpáros napja a fenntarthatóság, a sport, a longevity, az ESG, a kötetlen networking és a valódi kihívás jegyében telik el idén is. 3 távon (Iron - Light 1-2) – 2 tempóban – 2 különböző terepen A biciklitúrán mindenki a saját felelősségére tud részt venni, de esetleges műszaki és egyéb problémák esetén a Portfolio és partnerei azonnali segítséget nyújtanak. Jelentkezési határidő: május 26.
Részletek & jegyek

Portfolio Konferenciák 25 éve

A Portfolio Csoport rendezvénydivíziója több mint két évtizede formálja a szakmai rendezvények piacát, folyamatosan piacvezető pozícióban. Országszerte évente átlagosan 70 üzleti konferenciát és közel 10 díjátadót szervezünk, 9 iparágban mutatjuk az irányt: gazdaság, agrár, ingatlan, egészségügy, pénzügy, járműipar, energia, IT, fenntarthatóság. Évente 40 ezer résztvevőt érünk el. A Portfolio Rendezvények név garancia a magas színvonalú szakmai tartalomra és a kiemelkedő B2B és B2C networkingre – prémium hotelekben, exkluzív környezetben, üzleti kapcsolatépítési és leadgenerálási lehetőségekkel. Eddig több mint 6 ezer előadó és több mint 30 ezer cég vett részt eseményeinken: szakértők, felsővezetők, döntéshozók, véleményvezérek, tulajdonosok. Csatlakozzon, és lépjen szintet - mi biztosítjuk a hazai üzleti szféra top közösségét!

Csatlakozzon
Kövessen, lájkoljon, iratkozzon fel, hallgasson minket, írjon nekünk az alábbi csatornákon:
Hírlevél
Iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre: hírek, események, ajánlatok első kézből.
Legyen Ön is támogatónk
Nagyobb elérés, erősebb márkaépítés, szélesebb kapcsolati háló és új üzleti lehetőségek.