Kövesse LinkedIn és Facebook oldalunkat!
Tájékozódjon eseményeinkről 6 iparágban: Offline és Online konferenciák
×

Vajda Lajos

Vállalat: Nébih
Beosztás: igazgató főállatorvos, Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóság
Dr. Vajda Lajos az állatorvosi diplomáját 1984-ben szerezte Budapesten, az Állatorvostudományi Egyetemen. Kezdetekben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében gyógyító állatorvosként tevékenykedett. A rendszerváltozás után a megye állatorvos társadalma megalapította a Megyei Állatorvosi Kamarát mint egyesületet, melynek titkárává választották. Ezt a tisztséget az állatorvosi kamarai törvény megalkotásáig betöltötte. 1994-ben elkötelezte magát az államigazgatás, az állategészségügyi igazgatás területén, ahol azóta is folyamatosan dolgozik, döntően vezető köztisztviselőként. Az agrár közigazgatás reformja, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal létrehozása idején úgy gondolta, hogy kezdetektől aktív részese kíván lenni az új rendszer kialakításának. Erre legnagyobb esélyt úgy látott, ha az MgSzH központjában dolgozik, ezért 2007 és 2010. között Budapesten szélesítette szakmai ismereteit, majd 2010-től 2018. májusáig ismét Szabolcs-Szatmár-Bereg megye állategészségügyi szolgálatát irányította, mint megyei főállatorvos. 2016. november elején komoly feladat elé állították, mikor az országos főállatorvos felkérte a hazánkban kitörő madárinfluenza járvánnyal kapcsolatosan felállított Országos Járványvédelmi Központ vezetésére. Sorsa 2018-ban ismét Budapestre vezette. Jelenleg a Nébih Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóságának igazgató főállatorvasa, mindemellet az országos főállatorvos ismét felkérte, ezúttal az afrikai sertéspestis magyarországi megjelenése miatt felállított Országos Járványvédelmi Központ vezetésére.

Korábban a következő Portfolio konferenciákon vett részt előadóként:

Önnek ajánljuk

Öngondoskodás 2020

Öngondoskodás 2020

2020. november 10. Budapest
Portfolio Private Health Forum 2020

Portfolio Private Health Forum 2020

2020. november 10. Budapest
Property Investment Forum 2020

Property Investment Forum 2020

2020. november 19. Budapest
Energy Investment Forum 2020

Energy Investment Forum 2020

2020. november 11. Budapest
Iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!

Hírek, eseményajánlók első kézből

A feliratkozással elfogadom az ÁSZF feltételeit